Michelko támogatja a mandátum meghosszabbítását, Grendel szerint Fico húzná az időt

Michelko támogatja a mandátum meghosszabbítását, Grendel szerint Fico húzná az időt

Michelko támogatja a mandátum meghosszabbítását, Grendel szerint Fico húzná az időt Koleszár Linda2025. 10. 18., szo – 15:15 Pozsony |

Az STVR Sobotné dialógy című politikai vitaműsorának e heti vendégei Roman Michelko (SNS) és Grendel Gábor (Szlovákia Mozgalom–Za ľudí ) voltak. A beszélgetés egyik fő témája a parlamenti mandátumok esetleges meghosszabbítása volt, amelyről a két politikus meglehetősen eltérő véleményt fogalmazott meg. Michelko támogatja az ötletet, míg Grendel szerint Robert Fico miniszterelnök csupán fél a közelgő választási vereségtől.  

A Smer javaslatát a Sobotné dialógy című műsorban Roman Michelko (SNS) és Grendel Gábor (Szlovákia Mozgalom–Za ľudí) is kommentálták.  

Michelko hangsúlyozta, hogy az SNS az elsők között javasolta a választási ciklus meghosszabbítását, hozzátette azonban, hogy ők hatéves időszakot javasoltak. Ennek ellenére támogatnák az ötéves mandátumi időszakot is. Szerinte a KDH is támogatná a javaslatot. Az SNS-es képviselő hangsúlyozta azonban, hogy jelenleg nem lesz meg az alkotmányos többség választások elhalasztásához. 

Grendel a téma kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök azért javasolta a hosszabbítást, hogy az önkormányzati választást a parlamenti választás utánra halasszák. Úgy gondolja, hogy a Smer számára vereség fenyeget az önkormányzati választáson és ezzel a párt is tisztában van – ezért szeretné azokat későbbre tolni. 

Kapcsolódó cikkünk

A konszolidációs csomag és az alkomány-módosítás elfogadása után készített felmérést az NMS Reseach Market a Sme napilapnak.

A konszolidációs csomag elfogadása és az alkotmány módosítása után mérte a pártok támogatottságát a Sme megrendelésére az NMS Reseach Market, amely a Progresszív Szlovákia további erősödését és a Smer gyengülését mutatja. A felmérés alapján a KDH-nak is komoly problémái vannak, a Republika viszont a Smer gyengülésével párhuzamosan erősödik.

A Smer választói bázisát jelentősen erodálja a konszolidációs csomag, a támogatottsága a szeptemberihez képest is jelentősen csökkent: 

októberben már csak 17,9 százalékot mért az NMS, miközben szeptemberben még 20 százalékon állt a párt. 

A Smer gyengülése kéz a kézben jár a Republika erősödésével, az NMS adatai alapján ugyanis a Ficótól elpártoló választók a szélsőséges pártnál köthetnek ki. 

A Republika már a harmadik legerősebb párt, októberben 11,8 százalékos támogatással bírt. A Hlas is gyengült az elmúlt időszakban, októberben már csak 8,3 százalékon állt, az SNS pedig már megszokhatta, hogy az 5 százalékos küszöb elérhetetlen távolságban van számára. Októberben csak 2 százaléknyian támogatták Andrej Danko pártját.

A Progresszív Szlovákia a csúcson, a KDH zuhan  

A Progresszív Szlovákiát a létrejötte óta nem támogatták még ennyien, az NMS szerint most a választók 24,8 százaléka voksolna rájuk. Ezzel a párt 44 képviselői helyet szerezne a parlamentben. Az ellenzéki pártok közül örülhet még a Demokraták is, amelyet egymás után két hónapban is a parlamenti küszöb fölé mért az NMS. 

Az SaS támogatottsága stabil, 6 százalék körül oszcillál. Rosszabb helyzetben van azonban a Szlovákia mozgalom, amely ugyan csak hibahatáron belül gyengült, de a 6,4 százalékos támogatottsággal Igor Matovič nem lehet elégedett.

A Szlovákia mozgalomnál is rosszabb helyzetben van a KDH, amely vészesen megközelítette az 5 százalékos küszöböt: az NMS 5,4 százalékot mért Milan Majerský pártjának.

Ez egyezik a párt leggyengébb eredményével ebben a választási ciklusban – legutóbb 2024 májusában mértek ilyen gyenge támogatottságot a KDH-nak. Ez azt mutatja, hogy a pártnak nem nagyon használt az alkotmánymódosítás elfogadása, amit pedig Majerský a tömörülés egyik legnagyobb eredményének nevezett.

A Magyar Szövetség továbbra is a bejutási küszöb alatt tanyázik, 4,4 százalékot mért Gubíkéknek az NMS. 

Lehetséges koalíciók 

A Smer a Hlasszal és a Republikával együtt sem tudna kormányt alakítani, mindössze 67 mandátuma lenne a három pártnak. Még a KDH bevonzásával is csak 76 voksa lenne egy ilyen koalíciónak.

Nem áll azonban túl jól a másik oldal sem: a PS-SaS-Demokraták-KDH koalíciónak csak 72 mandátuma lenne, vagyis szükségük lenne Igor Matovič támogatására is. Az ötös koalíciónak már 83 fős többsége lenne a parlamentben. 

Előzmények  

Ahogyan arról korábban beszámoltunk Robert Fico miniszterelnök és Tibor Gašpar, a parlament alelnöke (mindketten Smer) a választás kapcsán érdekes javaslatokat tettek. Míg a kormányfő a helyhatósági választást halasztaná el egy évvel, addig Gašpar a kormány mandátumának meghosszabbítását vetette fel.  

A miniszterelnök a javaslatát a Smer hétvégi munkakongresszusán azzal magyarázta, hogy az ország számára az uniós pályázatok megvalósítása terén jelentős előnnyel járna, ha a jövő októberre tervezett, helyhatósági választást egy évvel később, a parlamenti választás után bonyolítanák le. Fico szerint azért is praktikus lenne a választás eltolása, mert a szavazók a parlamenti választás eredményének ismeretében dönthetnének. 

Hírdetés

Tibor Gašpar, a Smer házelnök-helyettese Fico kijelentései után azt javasolta, hogy ne csak az önkormányzati, hanem a parlamenti ciklust is hosszabbítsák meg öt évre, ezzel pénzt takarítva meg és több időt adva a kormánynak a tervei megvalósítására. Ugyanakkor elismerte, hogy a kormánykoalíciónak nincs meg az ehhez szükséges alkotmányos többsége, és az ellenzék sem támogatná a javaslatot, így a téma idén várhatóan nem kerül napirendre. 

Fico és Gašpar a választások elhalasztásával elterelnék a figyelmet a megszorításokról és időt nyernének a népszerűségük javítására. Azonban ez alkotmányos aggályokat vet fel, mert Szlovákiában még sosem hosszabbították meg önkényesen a képviselők mandátumát. 

Ahhoz, hogy a választási ciklus idejét megváltoztassák, legalább 90 szavazatra lenne szükség. 

Kapcsolódó cikkünk

Miközben a parlament gyorsított eljárásban tárgyal a költségvetésről, újabb témát dobott be a politikai közbeszédbe a Smer: a választott képviselők mandátumainak meghosszabbítását.

A gondolatmenet két vonalon zajlik: Robert Fico kormányfő a helyhatósági választást halasztaná el egy évvel, Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke pedig a kormány mandátumának meghosszabbítását vetette fel. Zavaros, hogy egyáltalán kinek állna ez érdekében – már magukon a koalíciós pártokon túl – és mivel lehetne indokolni a lépést, miközben bármilyen változáshoz alkotmányos többségre lenne szükség.

Először az önkormányzatok

Az önkormányzati képviselőkre, megyei képviselőkre és polgármesterekre vonatkozó négyéves mandátum meghosszabbításának ötletét Robert Fico dobta be a Smer hétvégi munkakongresszusán – nem teljesen előzmény nélkül. Fico szerint az uniós pályázatok megvalósítása terén jelentős előnnyel járna, ha a 2026. októberére tervezett választást egy évvel később, a parlamenti választás után bonyolítanák le.

A miniszterelnök azzal is érvelt, hogy praktikus lenne a csúsztatás, mivel a parlamenti választások „erőviszonyainak ismeretében” hozhatnának döntést a választók – hogy az ország irányítása pontosan miben is befolyásolja a polgármesterek pozícióit és a testületi képviseletet, arra a politikus bővebben nem tért ki. Mindössze hangsúlyozta, hogy az ellenzék idegessé válhat a választást követően – utalva korábbi magabiztos kijelentéseire a megmérettetés megnyeréséről.

A Smer részéről először került szóba a mandátumok meghosszabbításának kérdése, bár ugyanezt a témát korábban Andrej Danko és az SNS is forszírozta: a párt korábban hivatalosan is, de eredménytelenül javasolta, hogy a jelenleg négyéves mandátumok időtartamát húzzák el hat évre.

Bár Fico szerint a javaslat élvezi a polgármesterek támogatását, a valóságban hasonló egyeztetések nem történtek az érdekvédelmi testületek között. A ZMOS nem foglalt álláspontot a kérdésben, a megyefőnököket tömörítő SK8, valamint a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) pedig egyenesen tiltakozott az elképzelés ellen.

Ha lúd, legyen kövér – több évet a képviselőknek is!

Fico megnyilvánulása után pár nappal Tibor Gašpar házelnök-helyettes is megszólalt, a Smer tisztviselője szerint nem csak az önkormányzati mandátumok kiterjesztésével lehetne pénzt spórolni, hanem az érvényes parlamenti időszak további elhúzásával is – méghozzá egységesen, öt évig láthatnák el a feladataikat a polgármesterek és a parlamenti képviselők is.

Gašpar szintén azzal érvel, hogy a kormánynak több időre lenne szüksége a javaslatai keresztülvitelére, a négy éves ciklus nem elegendő a hosszú távú tervezéshez. A politikus ugyanakkor cáfolta, hogy a kormánykoalíció még ebben az évben hozzányúlna a témához – amit valószínűleg magyaráz, hogy nem is lenne hozzá ereje. 

A vonatkozó szabályozás megváltoztatásához ugyanis a parlamentben alkotmányos többségre lenne szükség, amivel a kormánykoalíció nem rendelkezik, az ellenzéki pártok pedig biztosan nem egyeznek bele abba, hogy további egy évig ne változzanak a parlamenti erőviszonyok.

Kinek az érdeke?

Azon túl, hogy a kormánykoalíciónak nincs ereje a mandátumok hosszára vonatkozó szabálymódosításhoz, némi logikát lehet találni abban, hogy Fico és Gašpar miért éppen ősszel huzakodott elő a témával. A költségvetési megszorításokról szóló vitát a koalíció minél hamarabb le akarja zárni és új témákkal igyekszik elterelni a nyilvánosság figyelmét a problémákról.

A koalíció számára politikai okokból is praktikusabb lenne, ha a helyhatósági és-vagy a parlamenti választás idejét csúsztatnák. A három kormánypárt népszerűségét megviselte az elmúlt két év, a megszorítások miatt pedig – Fico hétvégén mutatott magabiztossága ellenére – valószínűleg tovább csökkennek majd a népszerűségi mutatói. Ez pedig a polgármesterek és képviselők, azaz a helyi alapszervezetek megítélésére is hatással lehet.

Az alkotmányossági aggályok ugyanakkor valósak lehetnek: Szlovákia történetében még nem volt példa arra, hogy önkényesen meghosszabbították volna a hivatalban levő megválasztott képviselők mandátumát – csak a lerövidítés, illetve a következő választási ciklus meghosszabbítása jött korábban szóba.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Csökkentené a koalíció a megyék számát és egy évvel elhalasztaná a megyei és helyi önkormányzati választások időpontját, jelentette ki Rudolf Huliak sportminiszter. 

Rudolf Huliak (Nemzeti Koalíció – NK) sportminiszter ma újra arról beszélt, hogy a koalíció átalakítaná a megyei önkormányzati rendszert és egy vagy akár két évvel elhalasztaná a helyi önkormányzati választásokat is, amelyek rendes időben jövőre, vagyis 2026 őszén lennének. 

Huliak szerint kitalálták, miként lehetne egy évvel elhalasztani az önkormányzati és megyei választásokat anélkül, hogy alkotmánymódosításra lenne szükség. 

A koalíciónak ugyanis  nincs meg az alaptörvény módosításához szükséges 3/5-ös többsége, vagyis nincs 90 szavazata. Huliak kijelentette azt is, hogy Szlovákia területi önkormányzati rendszerét át kellene alakítani, a jelenlegi 8 megye felesleges, ő csak Pozsony, plusz három megye változatban  gondolkodik. 

Danko is halasztásról beszélt

A héten Andrej Danko, az SNS elnöke is arról beszélt, hogy Robert Fico kormányfő is egyetért azzal, hogy kezdjenek párbeszédet a polgármesterek és a megyei képviselők mandátumának meghosszabbításáról, szerinte a jelenlegi négy évről öt vagy hat évre hosszabbíthatnák a mandátumot. Danko a héten még arról beszélt, hogy a ellenzék segítségével módosítanák az alkotmányt. 

„Robert Fico is kijelentette, hogy egyetért a javaslatommal – és úgy gondolom, hogy ehhez támogatást találunk az ellenzéki képviselők között is –, hogy a polgármesterek és a megyei képviselők mandátuma ne 4 év, hanem 5 vagy 6 év legyen”

 – mondta Danko szerdán a Joj tévé Analýzy 24 című műsorában  

A kormány kihelyezett ülésén is téma volt  

A koalíció terveire a héten a Demokraták párt is felhívta a figyelmet. 

Szerintük a kormány szerdai, Senicén tartott ülésén a jelenlévő polgármestereknek beszéltek arról, hogy kitolnák a következő választás időpontját, és addig meghosszabbítanák a jelenlegi képviselők és polgármesterek mandátumát.

 A Demokraták szerint a koalíció 2027-ben gondolkodik, amikor parlamenti választások is lennének.  

Ondrej Dostál (SaS) parlamenti képviselő szerint az önkormányzati és megyei választások elhalasztásához mindenképpen módosítani kellene az alkotmányt. Ehhez a 79 koalíciós képviselő mellett még további 11 ellenzéki képviselőt is meg kellene győznie a Smer-Hlas-SNS koalíciónak. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »