Michelko: Az előrehozott választás valószínűtlen, de nem zárható ki teljesen

Michelko: Az előrehozott választás valószínűtlen, de nem zárható ki teljesen

Bár az előrehozott parlamenti választások lehetőségét nem lehet teljesen kizárni, ez a forgatókönyv rendkívül valószínűtlen – jelentette ki Roman Michelko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője a TASR hírügynökségnek adott interjújában.

„Tisztában vagyunk a felelősségünkkel. Elköteleztük magunkat, hogy kitöltjük a teljes választási ciklust. Ami a Huliak körüli képviselőket illeti, el tudom képzelni, hogy egy-egy törvényt nem támogatnak majd, de nem tartom valószínűnek, hogy blokkolnák a parlament működését vagy obstrukcióhoz folyamodnának”

– mondta Michelko, hozzátéve: amennyiben szakmai kifogásaik vannak, azokról lehet tárgyalni.

A frakcióvezető úgy véli, Rudolf Huliak kétszer is meggondolja majd, érdemes-e kockáztatnia a koalíció egységét.

– tette hozzá.

Michelko szerint Huliaknak is vannak még törvényjavaslatai, amelyeket el szeretne fogadtatni.

„Ha blokkolni akarná az SNS összes törvényét, azzal a pokolba vezető útra lépne, ami nagyon visszaütne rá. Vagyunk annyira érettek, hogy akkor is tudjunk kormányozni, ha nem feltétlenül szeretjük egymást; a racionalitás mindig győzni fog”

Hírdetés

– hangsúlyozta az SNS elnöke.

Michelko kiemelte, hogy a koalíciós pártok a lehető legtöbb eredményt szeretnék felmutatni a következő választásig.

„Még közel sem teljesítettük a kormányprogramot, így az akarat biztosan megvan a folytatásra. Nem látok sem programbeli, sem emberi – a vezetők közötti viszonyokat érintő – akadályt, amely veszélyeztetné a választási ciklus kitöltéséhez”

jelentette ki.

Állítása szerint az SNS nem fogja megbuktatni a kormányt.

„Mélyen átérezzük a felelősségünket, ami azt jelenti, hogy nem fogunk automatikusan mindenre rábólintani, de a szakmai kifogásainkat elmagyarázzuk a koalíciós partnereknek”

– fogalmazott.

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »