Miben rejlik Verstappen sikerének titka?

Miben rejlik Verstappen sikerének titka?

A Forma-1 világában mindig voltak időszakok, melyet egy aktuális pilóta dominált. Jelenleg ezt a versenyzőt Max Verstappennek hívják, aki három szezon óta uralja a száguldó cirkusz világát.

2010 óta lényegében három pilótáról szólt a Forma-1. Sebastian Vettel a 2010-es évek elejét uralta, ekkoriban sorozatban négy világbajnoki címet szerzett a Reb Bull-Renault-val. És ott van akkor a Hamilton-éra, amely 2014-ben vette kezdetét. A brit pilóta nyolc év leforgása alatt hét világbajnoki címet bezsebelt, mindössze 2016-ban volt képes őt megelőzni akkori csapattársa, Nico Rosberg. A német pilóta úgy gondolta, hogy a csúcson kell abbahagyni – valószínűleg tisztában volt vele, hogy többször úgysem lesz képes megelőzni a britet – és nem sokkal később visszavonult.

Hatalomátvétel

Személy szerint ekkor láttam utoljára valódi izgalmakat a Forma-1-ben. Az ezt követő két szezonban Verstappen dominanciáját láthattunk. A holland pilóta több futammal a szezon vége előtt többnyire bebiztosítja összesített győzelmét, így valódi izgalmak már nem maradnak a hátralévő etapokra. De valójában miben rejlik sikerének kulcsa?

Mentális szörnyeteg

Amellett, hogy az aktuális mezőnyben a Red Bull rendelkezik a legjobb versenyautóval, nem mehetünk el Verstappen személye mellett sem. Fiatal korából adódóan egy rendkívül vakmerő és határozott pilótáról beszélhetünk, akinek a mentalitása is a topon van. Saját elmondása szerint sosem stresszel a jövőn, hogy mi lesz egy-két hét múlva, az adott pillanatot szeretné megélni, és abból következtetéseket levonni.

Hírdetés

Egy világbajnoki szezonban rendkívül kiegyensúlyozottnak kell lenned, nem engedheted meg magadnak, hogy rossz napjaid vagy hétvégéid legyenek. 100%-osan ott kell lenned minden egyes pillanatban”

– mondta a holland versenyző egy vele készített interjú során.

Ezen gondolatokból is tükröződik Verstappen profizmusa, és rendkívül erős mentalitása. A holland pilóta emellett külön kiemelte a Reb Bull versenyautóját. „A Red Bull sikerének kulcsa az, hogy versenyautó minden típusú pályán következetes teljesítményt tud nyújtani” – jegyezte meg Verstappen.

Amennyiben figyelembe vesszük Verstappen profi mentalizmusát és azt, hogy a mezőny egyik legjobb autójával versenyez, sikeréhez nem sok kérdés fűződhet. Ugyan még csak a szezon kezdetén járunk, azonban bátran kijelenthetem, idén sem lesz komolyabb kihívója a hollandnak, így sorozatban negyedik világbajnoki címét szerezheti meg a még mindig csak 26 éves autóversenyző.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »