Mi volt 2016 legmeglepőbb régészeti felfedezése?

A 2016-os év több, említésre méltó archeológiai szenzációval ajándékozott meg minket, melyek közül most csupán egyet ragadnék ki. Teszem ezt azon oknál fogva, hogy ez az eset messze túlmutat a felfedezés tárgyán, mivelhogy világossá teszi, hogy bárki bármikor felismerhet vagy észrevehet olyan dolgokat az életben, amelyeket az adott terület vagy témakör tudományos fokozattal bíró kutatóinak eleddig nem sikerült. Ezúttal következzék egy olyan eset, amikor egy ötlettől vezérelve valaki egy elveszett városra bukkan.

 

Az illetőt William Gadoury-nak hívják. Ő egy 15 éves diák a kanadai Quebec-ből, aki egy valóban szellemes következtetéssel jött rá egy korábban ismeretlen maja város hollétére. S tette mindezt úgy, hogy soha életében el sem hagyta szülőhazáját.

 

Az eszes elgondolás abban állt, hogy amennyiben a maják valóban nagy becsben tartották az égbolt különféle csillagképeit – olyannyira, hogy azokat figyelembe vették szent építményei létrehozásakor is –, akkor még lennie kell a mexikói Yucatán-félszigeten olyan maja városnak, ami eddig elkerülte a régészek figyelmét. Egyébként erre a konklúzióra azt követően jutott, hogy több mint száz maja várost kapcsolt össze különböző modern csillagképekkel.

 

 

A városok és az egyes csillagképek között meglévő kapcsolatot eddig mellőzték a régészek, de legalábbis nem fordítottak rá különösebb figyelmet. Ekkor jött a kis William a maga sajátos és bizarr ötletével, miszerint léteznie kell egy újabb, szám szerint a 118. maja városnak is valahol a szinte áthatolhatatlan őserdő mélyén. Ugye, mennyire gyermeteg elképzelésnek tűnik ez egy diák szájából?

Sokan valószínűleg csak legyintenének erre, mondván, kisfiam, ennyi erővel minden csillagképnek lehetne valamilyen földi vonatkozása a maják számára! „De tudod, mit? Bizonyítsd be, hogy a teóriád helyes! Találd meg az újabb maja várost!” – mondhatná teljes joggal bárki.

Hírdetés

 

A fiatalember így is tett a számos ellenreakció, pesszimista hangvételű kritika, támadás és elutasítás dacára.

Miután több nemzetközi űrügynökség műholdfelvételeit áttanulmányozta a szóban forgó terület vonatkozásában, megerősítést nyert, hogy az általa megjelölt helyen legalább egy piramis és 30 épület áll. Ennek a településnek nevet is adott: K’àak Chi, ami ősi nyelven annyit tesz: „a tűz szája”.

 

William nem csupán egy új maja város létezését fedezte fel, hanem az eddigiek közül az egyik legnagyobbat! Szerintem ez egy szenzációs felfedezés, ami minden kutatót inspirációkkal tölthet el.

 

Egyelőre az eset ott tart, hogy William bemutatta kutatását két mexikói régésznek, akik ígéretet tettek neki arra vonatkozóan, hogy elkísérheti őket a következő expedíciójukra, melynek célállomása az újonnan előkerült lelőhely, ahol eddig még senki sem járt. Kíváncsian várjuk az új híreket.

 

Addig is, legyünk nyitottak az új felfedezésekre, merjük kitolni a határainkat és soha ne hátráljunk meg csak azért, mert mások is zsigerből ezt teszik, ha a megszokottól eltérő dolgokkal találják szembe magukat.

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Mi volt 2016 legmeglepőbb régészeti felfedezése? appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »