Mi vezetheti Simon Zsoltot a Szövetséghez?

Mi vezetheti Simon Zsoltot a Szövetséghez?

Mielőtt még elindul a közösségi hálókon az újabb Szövetség-ellenes cunami, egy dolgot nem árt tisztázni: nem a Szövetség akarja magához édesgetni, beszippantani a Magyar Fórumot, hanem Simon Zsolték kezdeményeztek Forróéknál.

Az előrehozott parlament választások közeledtével ott tornyosodik felettük a „most vagy soha” tudat damoklészi kardja! Ez az utolsó lehetőségük, kapaszkodni kell valamibe, egy választási kudarc a pártra nézve végzetes lenne a közelmúltjuk alapján: a Most-Híddal 2016-ban szakító Simonék a magyar érdekeltségű pártok összefogása ürügyén megalapították a Magyar Fórumot. Ezzel megismétlődött a történelem, hiszen 2009-ben az MKP-ból kiváltak csinálták meg maguknak a Most-Hidat. A vegyespárt-projekt ugyan jobban bejött nekik, de ma már egész más időket éltünk, a megosztottságból elege van a felvidéki magyarságnak!

A 2020-as parlamenti választások előtt az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás megegyezett egy választási pártban, Magyar Közösségi Összefogás néven mérettettek meg, tudjuk, milyen eredménnyel. Ez az összefogási formáció akkor még a Most-Híddal szemben jött létre, benne a két kisebb párt nem sokat vállalva magára az MKP oldalvizén igyekezett eredményes lenni. Ma már ilyen választási pártra egyáltalán nincs szükség, nem kell valakivel szemben szövetkezni, csak magunkért.

Amikor aztán kimaradtak a nagy felvidéki buliból, a magyar pártok egyesüléséből, kapkodni kezdték a fejüket.

Simonéknak nem kedvez a parlamenti választások előrehozatala! Törpeségükből kifolyólag nincsenek még erre felkészülve. Ilyen alacsony mutatóval a szlovák pártok számára nem érdekesek, nem tudnak hozzájuk bekéredzkedni. Ezért előbb Bugár Bélával ült le tárgyalni Simon még az ősz folyamán! A közös múlt, az ideológiai azonosság (liberális kötődés, vegyesség és Orbán-ellenesség) egy gyékényre helyezi őket. Úgy gondolhatta, hogy a Bugár név még mindig vonzó és szavazatszerző, vele és egy erős szlovák hátszéllel legyűrhetik a Szövetséget.

Hírdetés

Egyetlen túlélési lehetőségként ezért Simonék a Szövetségre fanyalodtak, ami nem is annyira ördögtől való számukra, hiszen létezik az egyesült pártban egy hozzájuk közel álló platform, együtt akár nyerhetnének is a belső barikádharcokban.

Kissé bonyolítja számukra a helyzetet, hogy az őszi önkormányzati választásokon Simonék nélkül is komoly eredményt ért el az egyesült párt: 54 megyei képviselőjével, 263 polgármesterével és 1765 helyi képviselőjével nyerték el a választók bizalmát. Megerősödve, bizakodva várhatják tehát a parlamenti választásokat! Ugyanakkor a Magyar Fórumnak csupán 6 polgármesteri és 47 önkormányzati képviselői helyet sikerült megszereznie az összevont önkormányzati és megyei választásokon. Ez jelentősen elmarad a Szövetség eredményeitől! 

Simon Zsolt kissé szokatlan módon, felhívva magára a figyelmet, nyílt levélben kérte a tárgyalások megkezdését a Szövetségtől! (Még szerencse, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség már szögre akasztotta pártcipőjét…). Egy olyan magyar képviselet megteremtését jelölte meg célul, amely a jó oldalon fog állni, és gátat tud szabni a Fico-féle garnitúra kormányba való visszatérésének.

A kérdés csupán az, hogy melyik a jó oldal? A matovičos, amely megkérdőjelezte a magyarországi választások demokratikus voltát? A magyargyűlölettől visszhangzó sulíkos, korčokos, klusos, káčeros külügyi vonal? Vagy inkább bízni kell Ficóban, aki ellopta a magyar állampolgárságunkat?

Forró Krisztián, az egyesült magyar párt elnöke szerint „az egység érdekében létrejött Szövetség kapui nyitva állnak azok előtt, akik valóban a közösségünkért és a régióinkért szeretnének tenni. Arra is nyitottak vagyunk, hogy az ebben érdekelt tárgyalópartnerek képviselőjelöltjei megjelenjenek a Szövetség választási listáján. Egy újabb választási párt és lista létrejöttét viszont elfogadhatatlannak tartjuk.” 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »