"Rendhagyó hanukaünnepséget" rendez vasárnap délután a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a székesfehérvári Bartók Béla téren, a Hóman Bálint-szobor tervezett helyén – jelentette be a Mazsihisz elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Heisler András elmondta: alapvetően vallási rendezvényt szerveznek, "erős közéleti áthallásokkal".
"Magyarországon, egy demokratikus országban nem szabad egy antiszemita embernek szobrot emelni – ezt szeretnénk kifejezni ezzel a Székesfehérváron megtartott ünneppel" – hangsúlyozta a Mazsihisz elnöke.
Az alábbi plakát a honlapjukon található, itt a leírásban is megjegyzik, hogy különbuszokat indítanak a magyarellenes rendezvényre.
Jelentkezni, buszokat disznótelepekre rendelni vagy csak néhány kedves sort írni nekik (de persze nem saját IP-címről) a [email protected] címen lehet.
A magyaroknak parancsolgató zsidóknak persze jól jönnek a benyalásra, elhatárolódásra mindig kész "nemzeti" fideszesek nyilatkozatai, idézik is ezeket a rendezvényt népszerűsítő cikkükben:
„Mint azt korábban is nyilatkoztam, a szoborállítás pénzügyi támogatásáról nem hoztam volna pozitív döntést.”
(Trócsányi László igazságtalanságügyi miniszter)
„…Hóman történettudományi munkássága vitathatatlan, politikai tevékenysége viszont védhetetlen és vállalhatatlan.”
(Lázár János izraeli helytartóságot vezető miniszter)
„Nem tekintem Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani.”
(Balog Zoltán, a rejtett és metszett erőforrások minisztere)
”…a Magyar Tudományos Akadémiának teljes mértékben el kell határolódnia a Hóman képviselte nyilas elvektől.”
(Lovász László, a Magyarellenes Tudományos Akadémia elnöke)
Korábban írtuk:
– Nem is gondoltuk volna: Lantos lánya "büszke magyar" – de csak ha a Hóman-szobor ellen kell fellépni
– Ungvári Tamás: "Hóman Bálint gazember volt"
– Csak idő kérdése volt, hogy az amerikai zsidók is beleugassanak a Hóman-szobor ügyébe
– Szokás szerint a zsidó mondaná meg, kit lehet tisztelni Magyarországon – Lauder most már követel
– A TEV-elnök mondja meg, hogy melyik magyar történelmi személyiség rehabilitációja szemtelenség
– A Mazsihisz elnöke mondaná meg, kinek a becsülelét állíthatja helyre a magyar
– A vörös rém még ma is kísért: Mikor rehabilitálja az MTA végre Hómant és Orsós Ferencet?
– "Felakasztjuk mi az Úristent is!" – ami a történelemkönyvekből kimaradt
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »