Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – Diószegi Lászlónak alighanem súgtak az angyalok, hiszen a Sepsi OSK elnöke e szavakkal, Pál apostol Rómabeliekhez írott leveléből vett idézettel zárta a nagyszebeni kupadöntő előtti lelkesítő felhívását. Kellett is az égi segítség: bár a játékosok hozzáállására és igyekezetére panasz nem lehetett, és a szurkolók is igen szép számban kísérték el és lelkesen biztatták kedvenceiket, a nagyszebeni győzelemhez bizony szükség volt még valamire, amit mások egyszerűen szerencsének neveznek. Mi azonban tudjuk, hogy nem csak az volt.
Ellenszélben
Bevallom: cseppet sem örültem, amikor kiderült, hogy a Kolozsvári Universitatea lesz az ellenfelünk a döntőben. Az ország egyik legmagyargyűlölőbb, legvadabb szurkolótábora az övék, ráadásul az is látszott, hogy Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző alaposan összeszedte a csapatot, irányítása alatt felfelé ívelő pályára álltak, szép eredményeket értek el. A legnagyobb aggodalmat azonban mégiscsak az jelentette, hogy mivel a Kolozsvári Universitatea nem kapott engedélyt a részvételre nemzetközi kupaviadalon, egyszeriben a bajnokságban 3. és 4. helyen álló együttesek, a Kolozsvári CFR és a Craiovai Universitatea is érdekeltté váltak a kupadöntőben. A kupa elhódítása esetén ugyanis a Sepsi OSK automatikusan részvételi jogot nyerhetett az Európa Konferencia Ligában, a bajnokságban negyedik helyen záró csapat előtt pedig bezárul az európai kapu. Sokan vetették fel ezért, hogy a két nagy múltú és a román focivilágban kétségkívül nagyobb befolyással rendelkező csapat érdekei érvényesülnek majd kevésbé sportszerű eszközök révén is – a mi hátrányunkra.
Mindaz a sumákolás, csalás, ami a jegyekkel történt, csak ráerősített erre a feltételezésre, tovább táplálva az aggodalmakat. Az online jegyárusítást a beharangozott időponthoz képest két órával korábban elkezdték, a Kolozsvári Universitatea szurkolói pedig vélhetően tudtak erről, hiszen szűk egy óra alatt elkapkodták a belépőket az úgynevezett semleges szektorban. Hamar kiderült, hogy a nagyszebeni stadion lelátóin elsöprő számbeli fölényben lesznek a kolozsváriak, a sepsiszentgyörgyieknek gyakorlatilag csak az egyik kapu mögötti szektor maradt.
A játékvezetői gárda kijelölése sem ígért semmi jót: a Román Labdarúgó-szövetség nem a legjobbaknak számító UEFA-bírók valamelyikét delegálta a Román Kupa döntőjére, aki számára reputációja, nemzetközi hírneve miatt fontos, hogy korrektül vezesse a mérkőzést, hanem azt a Cătălin Popát, akit a román sportsajtó a bajnokság szolgálatos bakizójaként emlegetett. A VAR-szobában helyet foglaló Kovács Istvánt pedig nagyon sokan a kolozsvári CFR „házi” bírójaként emlegetik.
Nem véletlen, hogy ilyen előzmények után a legrosszabbra készültünk, mondogattuk is, legalább két-három góllal kell jobbaknak lennünk ahhoz, hogy eggyel nyerjünk. Hogy mennyire így volt ez, és hogy mennyit számított a játékvezetői gárda, az mindenki számára nyilvánvaló, aki visszanézte Šafranko fejesét, amelyet szemmel láthatóan a gólvonalon túlról kotort ki a kolozsváriak kapusa – de sem Cătălin Popa, sem a partjelző nem intett gólt, Kovács István pedig még csak újra sem nézette az akciót a videóbírói szobában.
Százhúsz percen át biztatták kedvenceiket az OSK-szurkolók. Tókos Csaba felvétele
A legszerethetőbb szurkolótábor
Az ellenszélből azonban nem sok érződik szerda délután a sepsiszentgyörgyi vonatállomáson, ahol a város önkormányzata által biztosított különvonattal utazó szurkolók gyülekeznek. Mi vagyunk a Sepsiszentgyörgy! – csendül fel indulás előtt, a piros-fehér füstbomba ködében pedig egészen elszántnak, harciasnak tűnik a több száz fős sereg. Félelmetesnek talán csak azért nem tűnhet, mert a „frontvonalba” készülő, feketébe öltözött hangadó fiatalok mellett rengeteg nő, számos idősebb korosztályhoz tartozó szurkoló és persze nagyon sok gyermek száll fel a vonatra, hogy három és fél órás utazás után eljuthasson Nagyszebenbe.
Az ottani állomáson már barátok, testvérek várnak: hatalmas sárga-kék zászlókkal érkezett erősítés a felvidéki Dunaszerdahelyről, fokozódik is a hangulat, kezdődhet a magyar válogatott mérkőzésein megfordultak számára emlékeztető vonulás Nagyszeben utcáin. Ez külsőségeiben és hangulatában is más, mint az egy évvel korábbi, bukaresti menetelés. Maga a város rendezettebb, tisztább, előkelőbb képet sugároz, de a helyiek részéről tapasztalt fogadtatás is melegebb, barátságosabb. Az elkerülhetetlen forgalmi korlátozások közepette a járművezetők türelmesen várakoznak, ideges arcokat nem nagyon látni, sőt, sokan mosolyognak, szemmel láthatóak élvezik a helyzetet, és inkább barátságos gesztusokkal üzennek a vonuló sepsiszentgyörgyieknek. Pacsizgatnak, tippelgetnek – még szabályos kézcsókra is van ám példa: egy gépkocsiját vezető nő meglepett, de cseppet sem ijedt arccal veszi tudomásul, amikor a vonuló tömegből egy piros-fehérbe öltözött férfi ily módon fejezi ki tiszteletét az autó lehúzott ablakán keresztül.
Azt pedig már nem csak a nagyszebeniek, de a tömeget kísérő csendőrök is megtapasztalhatják: nem tartozik bár a legfélelmetesebb szurkolótáborok közé a sepsiszentgyörgyi, de ott a helye a legszerethetőbbek között.
Niczuly Roland, a kupadöntő hőse. Tókos Csaba felvétele
Próféta a saját hazájában
A szerethető azonban nem azt jelenti, hogy a stadionban ne lenne képes felvenni a harcot a jelentős túlerőben levő kolozsváriakkal: jóllehet ők háromszor-négyszer többen vannak, mégis elég sokszor sikerül leszurkolni őket. Külön dicséretet érdemel, hogy senki nem ül fel a provokációnak, és bár olykor zúg a Treceți, batalioane române, Carpații katonai induló meg a Ținutul secuiesc pământ românesc (Székelyföld román föld) skandálás, a sepsiszentgyörgyi táborból mindvégig sportszerű szurkolás hallatszik.
És külön elismerés azért is, mert hallatszik a biztatás akkor is, amikor nehéz helyzetben a csapat. Amikor elveszik a gólt. Amikor minden igyekezet ellenére sem megy a játék. Amikor már úgy tűnik, minden veszve, a mindig oly szívből-lélekből játszó Aganović tizenegyese fölé száll…
És – micsoda égi dramaturgia! – ekkor lép a színre a hős. Niczuly Roland. A Diószegi László által is megidézett Jóisten kinyújtott karja. És ekkor – a pünkösd előtti napokban járunk! – az ige beteljesedik.
A túl sokszor, túl sokak által, túlságosan méltatlan módon bírált-támadott-szidott Niczuly Roland három tizenegyest is bravúrosan véd. Másodszor is elhódítja a Román Kupát a Sepsi OSK. Szól a Szeeentgyörgy, felcsendül a székely himnusz, zúg a Niczuly Roli… Végre hőssé lett, végre célba ért, végre teljes dicsőségében tért haza a legkisebb királyfi.
Igen, a Sepsi OSK rengeteg mindenért szerethető: a klubelnök hatalmas szívéért, a szurkolókért, a Kárpát-medence közös szívdobbanásáért – de ez a második kupagyőzelem talán tudatosítja bennünk, hogy azért is, mert a számos román, magyar és külföldi játékos mellett immár hat éve ott a soraiban egy helyi, egy háromszéki kapus.
Vele közösen most megvalósíthatjuk azt, ami a bibliai történetben sem sikerült: hogy próféta legyen saját hazájában. Hogy példaképe legyen a gyermekeknek, hogy büszkesége legyen az egész térségnek.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
