Mi tettük, magunkkal – Embervadászat 2006

Mi tettük, magunkkal – Embervadászat 2006

Gergényi Péter szeret és tud is oszlatni”
Kuncze Gábor felszólalása, 2006. október 24.

„Felelős még mindig nincs, csak hazugság, cinizmus és ártatlan áldozatok megcsúfolása.”
Balog Zoltán, 2008


Jelen írás eredetileg Kormos Valéria:
Embervadászat utasításra. Jogállamiságunk igazi arca 2006–2008 című kötetének előszavaként jelent meg, melyet a szerző most egy utószóval egészített ki.

Hírdetés

Milyen országban élünk? Mi történt velünk az elmúlt években? Független és szabad országként léptünk át az új évezredbe, tele reménnyel. A magunk urai lettünk, mi szabtuk meg azokat a kereteket, amelyek mentén az új, demokratikus Magyarországot berendeztük. Szabad választásokon döntöttünk vezetőinkről, politikai, kulturális és gazdasági elitünk élvezi a támogatásunkat. Mi vagyunk a nép, és mi vagyunk, akik vezetjük. Akármilyen törésvonalak mentén is szakadt szét a rendszerváltoztatás kitüntetett pillanatában még egyirányba mutató közös akaratunk, a szakadékok minden oldalán mi állunk. Amit teszünk, amit tettünk, mi tesszük, mi tettük, magunkkal.

2006-ban Magyarország a rendszerváltoztatás óta először úgy döntött, hogy lehetőséget ad a szocialista-szabaddemokrata kormánynak az újrázásra. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki 2004-óta vezette koalíciós kormányát, a választópolgárok meggyőző többségének támogatását megszerezve láthatott neki új megbízatásának. Első, két éves kormányfői működése alatt sikeresen hitette el a magyar választópolgárok többségével, hogy a közösség érdekeit szem előtt tartva, képes az ország kormányzására. A balliberális elit támogatásával, a tömegmédiumok nyújtotta lehetőségek maximális kiaknázásával azt a látszatot keltette, mintha hatékony és lendületes kormányzati tevékenységet folytatott volna. Azt állította, hogy Magyarországon dübörög a gazdaság, és hogy egész Európa minket irigyel szárnyaló gazdasági eredményeinket látva. Azt is kijelentette, hogy a magyar költségvetés hiánya, szemben a Magyar Nemzeti Bank elnökének szerinte politikailag motivált állításával, a tervezetteknek megfelelően alakul, vagyis nem éri el az 5%-ot. Öt éves adócsökkentési programot fogadtatott el a magyar parlamenttel, és 5%-os azonnali áfa-csökkentést kényszerített ki. Választási kampányában megígérte, hogy kész reformtervekkel áll majd neki újraválasztása esetén a kormányzásnak.

A nyár folyamán kiderült, hogy a költségvetési hiánya 10% körül van, és hogy adóemelésre lesz szükség.

Bombaként robbant, amikor 2006. szeptember 17-ének délutánján a Kossuth rádióban részleteket adtak le Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek Balatonőszödön, a szocialista parlamenti képviselők előtt május 26-án elmondott titkos beszédéből. „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »