Az úgynevezett román parasztháború vagy az utolsó parasztfelkelés 1907-ben zajlott le az akkori Román Királyság területén, lángba borítva Moldvát és Havasalföldet.
Sok közös vonás van az említett parasztfelkelés és az 1989-es forradalom között, többek között az, hogy mindkét megmozdulást a végsőkig feszített húrok generálták.
Óriási volt a bizonytalanság, még az alapvető fogyasztási cikk, mint az élelem sem volt meg és sokan az éhhalál szélére kerültek emiatt, a magasabb rangú személyek pedig hihetetlen jólétben éltek! A parasztfelkelés egyik okának sorolható az a tény is, hogy a Román Királyságban a XIX. század második feléig nem törölték el a rabszolgaságot, valamint a román parasztság nagyon kevés földterülettel rendelkezett vagy egyáltalán nem volt földjük, amit birtokolhattak volna. Azok szinte teljes egészében a bojárok vagy a zsidó bérlők kezében összpontosultak!
Írásomban fontos szerepet szántam annak a véres megtorlásnak, amelyben az akkori román kormányt alakító konzervatív párt kérésére a liberálisok részesítették a felkelőket. Röviden csak annyit mondok el, hogy a katonaság bevetésével háború alakult ki országszerte és voltak olyan helyek, ahol ágyúval lőttek a parasztok közé! Ezekben a harcokban Brățeanun kívül még igencsak jeleskedett Ion Antonescu, megdöbbentő szigorral és kegyetlenséggel!
Valóság az, hogy az erdélyi román parasztoknak sem volt az életük lányálom azokban az időkben, de életszínvonaluk kétségtelenül magasabb szintű volt, mint a romániai parasztoké!
Dacára ennek és elfeledve alig nyolc-kilenc év teltével, testvéreiket ért 1907-es szörnyű megtorlást fennhangon és lelkes indulattal hangoztatták azt, amit már Balázsfalván is 1848-ban: „Noi vrem să ne unim cu țara!” Mi egyesülni akarunk az anyaországgal!
Ezt nevezem mindent elsöprő és minden bántalmat elfeledtető nemzeti érzelemnek! Mert mit nekünk a mi paraszti nyomorúságunk, a kegyetlen sanyargatás! Az sem számít, ha a román ember mindenkoron a legkizsákmányoltabb a legfélrevezetettebb ember volt! Az se, ha hadsereggel lövetnek ránk, csak az, ha a szegénységgel és nyomorúsággal egyesülhetünk végre!
Ha pedig nem a nemzeti öntudat hatalmas ereje – amiben kételkedem -, akkor mi motiválhatta őket?
Most térek rá, kedves olvasó, arra a témára, amiért írásomat elkezdtem és remélem, sikeresen be is fejezem. A székelyföldi románság furcsa, de nem furcsállandó legújabb megnyilvánulását szeretném megérteni, amely abból áll miszerint anyanyelvünk és annak használata ellen tiltakoznának, támadást intéznének! Azért, hogy a magyar nyelvünk az általunk többségben lakott területen ne lehessen hivatalos nyelv, csak másodrangú, tekintve, hogy másodrangú állampolgárok lennénk az ők megítélésük szerint!
Először is szeretném felhívni szíves figyelmüket a „székelyföldi románság” kifejezés szokatlanságára tekintve, hogy a székely közösség évszázadokon át egy kompakt, tiszta közösséget alkotott, mivel ez a kiváltságai közé tartozott és csak azokat engedték be falvaikba és városaikba, akiket ők jónak láttak.
A románok tehát a székelyek között eleinte befogadottak, megtűrtek voltak, mint állattenyésztő juhászok, mivel nem voltak grófjaink, akik éhbérért behozták volna őket! A trianoni döntés után is még sokáig nem bírtak közéjük románokat beerőltetni. Ez csak a kommunizmus korszakában kezdődött el és a Cseauseszkú-korban teljesedett ki, fittyet hányva a trianoni egyezménynek, mely kimondta, hogy Erdély etnikai összetételét erőszakos módon megváltoztatni nem szabad! A románok tehát Székelyföldön jogtalanul telepedtek le.
Ami nem azt jelenti, hogy itt ne lenne helyük, ne férnének el, hiszen soha nem esett bántódásuk miáltalunk. Olyan soha nem történt, hogy a székelyek tömegesen irtották volna ki a köztük élő román nemzetiségieket, de fordítva igen és nem is egyszer! Az 1848-as forradalom, valamint a két világháború környékén, amit most nem akarok részletezni!
De azt sem jelenti, hogy amiután megtelepedtek, elszaporodtak, élvezték segítségünket és vendéglátásunkat lépten-nyomon ellenünk támadnak, hogy földünkről elmarjanak!
Románia soha nem tudta vezetni önmagát normálisan. Saját állampolgárai ellen harcolt, nem bírta megteremteni népének a biztonságot, békét és jólétet! Ellenben az elit sajátmagának megteremtette a hihetetlen jólétet, orcátlanul hatalmas vagyonokat harácsolt össze az állam pénzéből, miközben a román paraszt a világ legszegényebb embere volt!
Ahhoz, hogy ezt megvalósítsa, olyan eszközökhöz kellett folyamodjon, mint a pórnép tudatlanságban való tartása, hazugság és gyűlöletszítás mivel a gyűlölet elveszi a józan ítélőképességet és egyesít! Ennek most elsősorban a magyarok az áldozatai.
Kedves székelyföldi románok felteszem nektek a költői kérdést: mi motivál benneteket, hogy ellenünk harcoltok, mit kívántok még tőlünk, hogy békében hagyjatok?
Adjuk át nektek földjeinket, házainkat, erdeinket, ásványvízforrásainkat és vándoroljunk el a világ végére?
Ha megtennénk, akkor sem ti lennétek gazdagabbak, hanem bojárjaitok és papjaitok!
Befejezésül felteszem a második költői kérdést: kik ellen kéne harcolnotok, mit mond a józan ész logikája? Azok ellen-e, akik évszázadokon át kizsákmányoltak benneteket, sötétségben, hazugságban és gyűlöletben tartottak, éheztettek és ha fellázadtatok ágyúkkal lövettek közétek? Akik szétlopják az államot, országot és kilátástalan jövőbe vezetnek még ma is és minket is?
Vagy ellenünk kell harcolnotok, akik veletek együtt szenvedő alanyai lettünk ennek az egyedülálló utálatos rendszernek? Döntsetek! Mi motiváljon benneteket? Az értelem vagy a megtéveszthetőség?
Sebők Mihály
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
