„Mi mindig csak veszítünk” – Száz éve született Yul Brynner

„Mi mindig csak veszítünk” – Száz éve született Yul Brynner

A főcímben szereplő megállapítás a westernfilmek egyik klasszikusa, A hét mesterlövész befejező jelenetében hangzik el a főszereplő, Chris szájából. Ő az egyike a három életben maradt cowboynak, akik egy falu védelmére keltek. A szerepet Yul Brynner játszotta.

A filmet ugyan nem ő rendezte, de az ő kezdeményezése volt. Annyira megtetszett neki Kuroszava A hét szamuráj című, azóta szintén klasszikussá vált alkotása, hogy Yul elutazott a japán rendezőhöz Tokióba, és megvette tőle az újra megfilmesítés jogát, hogy elkészülhessen az amerikai feldolgozás. Elképzeléseihez megnyerte magának az egyik legjobb rendezőt, John Sturgest, az egyik legkiválóbb filmzeneszerzőt, Elmer Bersteint, korának karakteres színészeit, és máris kezdődhetett a forgatás. A film 1960-ban készült. Olyan kiváló színészek játszottak benne, mint Steve McQueen, aki akkor még kezdőnek számított, és legfeljebb csak sejteni lehetett, hogy egyszer nagy sztár lesz belőle. Pályája kezdetén volt még Charles Bronson is, aki a 70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze lett. (Amikor 1978-ban Zürichben jártam, a pályaudvaron a várakozó utasok szórakoztatására megállás nélkül játszották a Bronson-filmeket.)

A sztár kifejezés annyira lejáratódott a magyar televízióban, hogy idehaza valószínűleg már senki sem veszi komolyan. Pedig az igazi sztár az egész filmet szinte egyedül viszi a vállán. Ha piramisként képzeljük el a filmalkotás folyamatát, a sok fontos résztvevő mellett, sőt fölött, a felépítmény legtetején mindenképpen a sztár áll, aki miatt jó eséllyel rengetegen megnézik a filmet. A nevével eladható az egész alkotás, akkor is, ha a történet esetleg nem elég érdekes. Egy igazi sztár erős egyénisége, átütő erejű karaktere és kisugárzása háttérbe szoríthat mindenki mást, és a nézőtéren ülők csak rá figyelnek.

Nos, ilyen színész volt Yul Brynner is, aki Julij Brinyer néven 1920. július 11-én született Vlagyivosztokban, a legutóbbi adatok szerint. Korábban a Filmlexikon azt írta, hogy Szahalin szigetén látta meg a napvilágot. Fiának, Rock Brynnernek az apjáról megjelent 1989-es életrajzában olvashatjuk a valós részleteket. Yul korábbi életrajzi adatai ugyanis valószínűleg tévesek. Ő maga sok mindent terjesztett magáról, hogy misztifikálja a róla kialakított képet. Sokoldalú ember volt: rádiójátékokat rendezett, remekül énekelt és táncolt. Fennmaradtak tőle filmfelvételek, amelyekben cigánydalokat énekelt, és gitározott is hozzájuk. Kiváló orgánuma volt, és átható, szuggesztív tekintete rendkívüli módon hatott a nézőkre. (Persze ma is vannak ilyen színészek, ha nem is sokan. Ilyen nagy egyéniség például Leonardo DiCaprio, aki, ha a szerep megkívánja, szintén tud határozott, sőt kemény lenni.)

Miután az apa, Borisz Brinyer elhagyta a családot, az anya, Julij és a lánytestvére Kínába, Harbinba költözött. Yul a pályafutása során szívesen büszkélkedett azzal, hogy svájci származású mérnök és feltaláló apjának egytizenhatod részben mongol vér csörgedezett az ereiben. A színész arcvonásai erősen hordozzák is a mongoloid jelleget: kissé ferde vágású szemei, széles arca, erőteljes pofacsontja sajátos, egzotikus jelleget kölcsönzött neki. Anyjával az 1930-as években Párizsba mentek. Julij ott tűnt fel táncos komikusként, kezdetben bárokban énekelt. Innen indult a filmes karrierje is. Ámbár először a CBS amerikai rádiótársaság rendezője lett New Yorkban, rádiójátékokat készített.

Magamból kiindulva sokáig azt hittem, hogy kopasznak lenni kényszer, nem pedig választás. Legalábbis a legtöbb esetben. Ritkán álmodik arról egy ifjú, hogy tarra vágassa a haját, és olyan legyen a feje, mint egy biliárdgolyó, gondoltam. Ám nagyon is előfordulhat, hogy valaki maga választja a kopaszságot. Ezen a téren is az elsők között volt Yul Brynner. (Aztán később,1965-től Telly Savalas is.) Merész húzás volt ez akkoriban, szokatlanságával meghökkentette a szakmát és a közönséget is. A legtöbb szerepét is haj és paróka nélkül játszotta, kopaszságát elfogadta a közönség és a filmproducerek egyaránt.

Alakításai már az 1950-es években eljuttatták a csúcsra. Eljátszotta például az Anna és a sziámi király című musicalban a férfi főszerepet. A darabban összesen 4625-ször állt színpadra a világ számos pontján. 1952-ben elnyerte a Broadway-produkciók legrangosabb díját, a Tonyt, és az amerikai filmadaptációért 1956-ban a filmakadémia elismerését is kivívta. Yul Brynner ezzel a mára talán kissé elfeledett darabbal szabályosan berobbant a New-York-i színházi és a Los Angeles-i filmes világba.

Hírdetés

A színházi produkciók mellett egymást követték további sikeres filmszerepei. A Tízparancsolatban ő játszotta II. Ramszeszt.  Nagy erővel, hitelesen alakította a karizmatikus, de kissé elvakult fáraót. Kopaszsága itt különösen jól jött, hiszen a szerepből is adódott. A film minden szempontból sikernek számított. (A Vörös-tenger szétválasztásának jelenete például mai szemmel nézve is bravúrosnak számít.)

Brynner emlékezetes szerepet játszott a Karamazov testvérekben is, 1958-ban. A Dosztojevszkij-adaptációban ő alakította Dimitrijt. Az Anasztázia és Az utazás című mozik főszerepét is rá bízták. Remek alakításokat nyújtott A Nap királyai és a Taras Bulba című filmekben is, amelyek Hollywood nagy klasszikusai közé számítanak.

Visszatérve A hét mesterlövészre, amit még ma is időről időre műsorukra tűznek a televíziós csatornák: korántsem csak a jól célzott lövésekről szól ez a film. A vérbeli vadnyugati történetben a magányos, büszke cowboyok embersége, mély érzései is feltárulnak. Lássunk néhány emblematikus mondatot: „Az öregnek igaza van, csak a parasztok nyernek, mi mindig csak veszítünk.” „Ez minden kincsünk, amit pénzzé lehet tenni. – Sokat kínáltak már a munkámért, de mindent még soha.” „Igazán áldás lenne, ha eljönne. – Sosem akartam áldás lenni.”

1983-ban egy orvosi vizsgálat alkalmával tüdőrákot állapítottak meg Brynnernél. Láncdohányos volt, napi öt doboz cigarettát is elszívott. 1985. október 10-én halt meg tüdőrákban. Néhány hónappal korábban egy tévéinterjúban, élő adásban tudatta a közönséggel, hogy halálos beteg. Üzenetének lényege ez volt: „Akármit csináltok is, ne dohányozzatok. Ha semmissé tehetném a dohányos éveimet, akkor most nem kellene a rákkal foglalkoznom. Ebben biztos vagyok.”

Halála után a világon elsők között ezt az interjúrészletet használták fel kampánycélokra a dohányzást ellenzők.

Fotó: Wikimedia Commons; Imdb.com

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. szeptember 20-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »