A kereszténydemokrata KDH politikusai Zsolna főterén kosarazással igyekeznek közelebb kerülni a választókhoz – szimbolikus gesztus ez a politikai útkeresés közepette. Milan Majerský pártelnök kosárra dob, miközben helyi fiatalokkal és idősebb szavazókkal együtt keresik a választ arra, hogy a KDH milyen irányba mozduljon: a Progresívne Slovensko (PS) vagy a Smer felé? Ezt a kérdést járta körül a Postoj szlovák hírportál.
A párt választói is megosztottak. Egyes fiatalok szerint a PS-szel való együttműködés jelentené a jövőt, még akkor is, ha vallási meggyőződésük alapján nehezen fogadják el a progresszív értékeket. Mások viszont a Smerrel való esetleges együttműködésben látnak stabilabb erkölcsi alapot.
Pragmatizmus vagy elvszerűség?
A Postoj érdeklődésére több megszólaló azt hangsúlyozta, hogy a politikai valóság kényszerei közepette a KDH-nak lehetősége van értékalapú korlátokat („vörös vonalakat”) kijelölni – például a melegházasság, az örökbefogadás vagy a béranyaság elutasítása –, miközben gazdasági és társadalmi kérdésekben akár a PS-szel is megtalálhatja a közös hangot.
Egy hatvanas éveiben járó KDH-szavazó például elutasítja a PS nézeteit, mégis elfogadhatónak tartaná a pártok közötti koordinációt, ha az „tisztességes gazdaságpolitikát és jogállamiságot” eredményezne.
Szavazni Ficóval?
A legnagyobb vitát jelenleg az váltja ki a KDH háza táján, hogy a párt a parlament májusi ülésén várhatóan megszavazza a Smer által benyújtott alkotmánymódosítást, amely kulturális-etikai kérdéseket érint. A tervezet több pontja a KDH programjával is egybevág.
A döntés mégis nehéz: a szavazók egy része erkölcsi kompromisszumot lát benne, mások szerint viszont a tartalom számít, nem a beterjesztő személye. Egy hűséges KDH-szavazó szerint „ha valami jó az embereknek, akkor mindegy, hogy Fico vagy más javasolja”. Ugyanakkor sokan óvatosságra intenek: szerintük Fico célja a konzervatív tábor megosztása.
Körkép-vélemény:
Mi ehhez hozzátesszük, hogy a Smer valóban megosztásra törekszik, de nem a konzervatív szavazók, hanem az ellenzék megosztására. A KDH helyzetének bonyolultságát nem a Smer adja, hanem az, hogy a PS túl domináns és túl sok médium van a kezében ahhoz, hogy kormánypozícióban ne verekedje át a KDH tiltakozása ellenére is a saját agendáját, legyen szó melegházasságokról, vagy iskolákba beszivárgó genderpropagandáról. Ezzel a problémával a KDH választóinak zöme is tisztában van, ezért a KDH pozíciója rendkívül kényes. Ráadásul a KDH frakciója sem egységes, vannak benne olyan elemek, amelyek a pártot igyekeznek feltételek nélkül a PS vonzáskörzetében tartani, és ez a jövőben sok belső konfliktust fog okozni, amire a PS garantáltan rá is fog játszani – mert a progresszívok alapvetően alkalmatlanok tartós kompromisszumra.
Fico stratégiája: kísértés és manipuláció
A kritikusok szerint Fico tudatosan rájátszik a keresztény szavazók értékeire, miközben valódi célja a politikai ellenfelek – így a KDH – megosztása és morális csapdahelyzetbe hozása. Egy nyugdíjas szavazó szerint „az emberek naivak, hagyják magukat becsapni Fico ügyeskedéseivel”.
Többen azt is megjegyzik, hogy Fico már a KDH témáit is kisajátítja, például a politikamentes vasárnap ötletét, amit korábban maga a KDH vetett fel. „Mindenre rárepül, a KDH pedig csak késve reagál” – kritizálta a párt reakcióit egy korábbi Matovič-támogató, aki most ismét kereszténydemokrata szavazóként határozza meg magát.
Nagyobb a kockázat, mint a várható hozam?
A Focus ügynökség közvélemény-kutatása szerint a KDH szimpatizánsainak kétharmada inkább a PS-szel, egyharmaduk pedig a Smerrel képzeli el a koalíciós együttműködést. (Érdemes erős fenntartásokkal fogadni ezt a felmérést, a Focus 2023-ban egyszer eljátszotta az ilyen manipulációt, mikor azt „mérte”, hogy a KDH nem jut be, hacsak nem fog össze a Demokratival egy közös listára – végül a KDH bejutott, a Demokrati nem… – a szerk.) Bár sokan elfogadnák a progresszív párttal való együttműködést, értékközösséget kevesen látnak.
Az egyik megszólaló szerint a KDH-nak meg kell maradnia „az erkölcsi értékek őrzőjének”, hogy megakadályozza a PS túlzott kulturális befolyását. A PS-nek is szüksége lenne a KDH-ra a kormányzóképességhez – érvel –, hiszen a liberális pártok egyedül nem tudnának többséget szerezni. (Erre utaltunk fentebb, hogy igény van a PS ellensúlyozására, csak épp a KDH-nak nincs hozzá ereje, és ez sok bizonytalan szavazót szül – a szerk.).
Egyensúlyozás szűk mezsgyén
A KDH vezetése – köztük Milan Majerský – hangsúlyozza: nem a Smerrel, hanem a „jó ügy érdekében” szavaznak majd. Az elnök szerint a módosításhoz hozzá kívánják adni saját javaslataikat is, hogy azok tükrözzék a kereszténydemokrata értékeket. Ez lehetőséget ad a pártnak arra, hogy hitelességét megőrizze, miközben törvényhozási eredményeket is elér.
Ám az egyensúlyozás veszélyes játék: akárhogyan dönt a párt, bizonyos szavazók elpártolása szinte elkerülhetetlen. A kereszténydemokraták reménye, hogy amit egyes szavazók miatt elveszítenek, mások révén vissza tudják nyerni – főként azoknál, akik csalódtak a Fico-féle populizmusban, de nem találnak otthont a liberális oldalon sem.
Körkép.sk
Nyitókép forrása:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


