Hamarosan időszerűvé válik az 1980 óta alkalmazott óraátállítás eltörlése, azonban ezzel kapcsolatban konkrét kormányzati döntés eddig még nem született. Nunkovics Tibornak, a Jobbik országgyűlési képviselőjének a javaslatára elindult egy online szavazás arról, hogy vajon melyik időszámítást, illetve időzónát választanák az emberek. A közvéleményt tekintve egészen megosztó kérdésről van szó, ezért is meglepőek a frissen összesített eredmények.
Korábbi cikkünkben is megírtuk: az Európai Unió döntése értelmében idén megszűnik az óraátállítás, viszont azt tagállami hatáskörben lehet eldönteni, hogy az adott ország melyik időzónához tartozzon.
Utolsó alkalommal idén tavasszal kell az átállással kalkulálnunk, s mivel ennek hamarosan közeleg az időpontja, megkerestük a témával foglalkozó Nunkovics Tibort.
A parlamenti képviselő elmondta, hogy már 2019 márciusában megszületett az Európai Parlament azon határozata, miszerint idén tavasszal lesz utoljára óraátállítás az EU-ban. Ennek fényében szerinte sajnálatos, hogy
mindeddig egyáltalán nem történtek ez ügyben kormányzati lépések, noha a velünk szomszédos országok terveiről is keveset lehet tudni, és az erről való hazai és közös egyeztetéseket is érdemes volna már elkezdeni
– hangsúlyozta.
Nunkovics hozzátette, hogy értelemszerűen igazodniuk kellene valamennyire a közép-európai tagállamoknak egymáshoz, máskülönben ebből kellemetlenségek is fakadhatnak a későbbiekben: „mondjuk akkor, ha az északi szomszédunkhoz, Szlovákiához képest kétórás eltérésben leszünk”.
Úgy gondolja, erről
az emberek véleményét is fontos kikérni,
ezért a párt honlapján indítottak egy, a témára vonatkozó szavazást, amelyben arról kérdezték az önkéntes válaszadókat, hogy az időszámítás és -zóna kérdéskörében melyik opciót tartanák ideálisnak. Íme, az eredmények:
Ahogy az a fenti ábrán is látható, az 1927 megkérdezettből 1233-an (65%) preferálnák a nyári és csak 481-en (25%) a téli időszámítás véglegesítését. Emellett a válaszadók további 7 százaléka szerint az lenne jobb, ha maradna a jelenlegi óraátállítási procedúra, 3 százalékuk pedig nem tudott dönteni a kérdésben.
Nunkovics rámutatott, hogy szakértők véleménye szerint is a magyarországi viszonyokhoz, például a napkeltéhez és a napnyugtához mérten az UTC+02:00 (ez két órával van előrébb az egyezményes koordinált világidőnél) szerinti
nyári időszámítás rögzítése lenne a leginkább optimális.
Ez alapján „nem a nyugat-európai országokkal, hanem a kelet-európaiakkal lennénk egy időzónában” – fogalmazott. Azt is kiemelte, hogy a magyar emberek egészségügyi szempontjából vizsgálva is a nyári verziót látják ők helyénvaló megoldásnak, nagyobb arányban lennének a napos időszakok. Az ellenzéki országgyűlési képviselő meglepőnek tartja azt, hogy a nyári időszámítás-pártiak ennyire fölényes többséget szereztek az általa kezdeményezett szavazáson. Úgy látja, ebben a kérdésben minden felmerülő opciónak van pozitívuma és negatívuma egyaránt, de alapvetően a szakértők álláspontját tartja a járható útnak.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »