Mi lesz a palántákkal?

Mi lesz a palántákkal?

Sziasztok, palánták! – olvasta Bandika kedvenc rovatát egy 1998-as Ifiben, majd Ervin figyelmébe ajánlott egy Kanócz Zoé-verset. Ervin azonban nem figyelt a költeményre, napok óta depressziósan gubbasztott a hokedlin, és bámulta a kertet.

Túl korán ültette ki idén a paprika- és paradicsompalántákat, így azok megfáztak. Náthásan tüsszögtek egymásra (a paprikák a paradicsomokra, azok meg vissza emezekre), és annyira gyengék voltak, mint borjú az új kapura. Bandika lexikális tudásával próbálta enyhíteni Ervin fájdalmait. Tudta, hogy a repülőgépes növényvédelmet első ízben 1926-ban alkalmazták a sziléziai erdőkben az apácalepke ellen? Mivel választ nem kapott, más vizekre evezett. Május tizenkettedike van, de tudta, hogy 1863-ban ezen a napon kezdte meg uralkodását Rabodozanakandriana madagaszkári királyné? Öt évig uralkodott, ami figyelemre méltó teljesítmény, ha azt vesszük, milyen hosszú neve volt, nem gondolja? Ervin továbbra is csak nézett maga elé, mintha egy leengedett függönyt bámulna. Bandika nem adta fel. Lássuk csak. Az Európai Bizottság 1,8 milliárd Pfizer-vakcinát kötött le a következő három évre. Nem tudom, miért kell lekötni. Ha el akarják lopni, úgy is ellopják. Meg aztán itt ez az új brit gerinctörvény. Hogy azok az élőlények, amelyeknek gerincük van, meg gerincvelőjük, érzelmekkel is rendelkeznek. Figyeljen csak, itt az állatjogokról van szó. Nagy-Britanniában annyira együtt érző jogalkotók élnek, hogy jogszabályba foglalják az állatok érzelmeit. Nagyon helyes. Itt van még ilyen, hogy a vadásztrófeák, meg a mikrocsipelés, meg az állatszállítás szabályozása, meg hogy humánusabb módszerekkel öljék meg a disznókat, ne gázzal. Sok disznót ugyanis gázzal altatnak el a vágóhidakon, de mi a humánusabb? Ha egy darab csővel jól koponyán vágom, aztán megszúrom a nyakán – felelte Ervin. Ez sokkal emberibb. Bandika bólintott. Magam is úgy vélem. Gondolom, ha most csak a disznókra fog ez vonatkozni, a marhák meg a baromfiak tüntetni fognak a módosítás ellen. Ami ugye érthető, hisz nekik is joguk van a humánusabb vágóhídi módszerekhez, ha a disznóknak is. Pláne, hogy néhány az új jogszabályok közül éppen a britek Európai Unióból való kilépésével vált lehetővé. Akkor most már bizonyos, hogy a disznók, a marhák és a baromfiak szavazatai döntötték el a brexitszavazást, jegyezte meg Ervin. Ez érdekes, jegyezte meg Bandika. Úgy tűnik tehát, hogy az állatjogok terén behozhatatlan előnyre tettek szert a britek. Mi legfeljebb a növényjogok terén pipálhatjuk le őket. Ön erre a legélőbb példa – mutatott Ervin felé, aki szódavizet kortyolgatott a bánatra. Adjon jogokat a palántáinak, és jövőre szavaztassa meg velük, szeretnének-e már kikerülni a kertbe. Oké, de attól még lefagyhatnak – kopogtatta meg a halántékát az ujjával Ervin, jelezve, hogy használhatatlannak tartja az ötletet. Bandika tovább érvelt. Nem az a kérdés, hogy lefagyhatnak-e, hanem hogy a kiültetésért jogilag ki viseli a felelősséget. Mert ha ön, joggal szomorú egy ilyen helyzetben. De ha a palánták megszavazták, akkor ön moshatja kezeit. Érti már? Ervin ivott még egy kis szódát, majd azt felelte: nem érti, de nem is baj, mert úgy is mindjárt itt a karácsony.

Hírdetés

A szerző a Vasárnap munkatársa


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »