Mi lesz a munkabéremmel, ha karanténba kerülök?

Mi lesz a munkabéremmel, ha karanténba kerülök?

Sem a Munka Törvénykönyve, sem más egészségügyi törvények nem ismerik a karantén fogalmát – mondta az ATV-nek Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Várhatóan azonban a mostani vírus fenyegetettség nyomán változik a munkaügyi szabályozás, és a vállalatok újragondolják majd a biztonságos munkavégzés feltételeit.

Előfordulhat, hogy eltérő válaszokat is adnak a cégek arra a helyzetre, amikor beteg és egészséges kénytelen egy légtérben dolgozni. Kérdés, hogyha csak a fertőzés gyanúja áll fenn, jár-e betegszabadság vagy táppénz.

Kordás László szerint bár a Munka Törvénykönyvében nem szerepel a karantén fogalma, a vállalatoknál készen kell állnia a pandémiás cselekvési tervnek. Ebbe benne foglaltatik az egyes munkakörök kockázatainak elemzése és az is, hogy milyen intézkedések következnek, milyen előírások vonatkoznak a munkavállalókra, amennyiben a betegség eléri az adott munkahelyet. 

„Ezeknek készen kell lenniük a vállalatoknál, de még nem kellett élesedniük.”

Hírdetés

Hozzátette, a vírus fenyegetettség elmúltával átalakulnak majd bizonyos munkakörök. Pl. az ügyfélszolgálatok, ahol a dolgozók közvetlenül kapcsolatba kerülnek az ügyfelekkel.  

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint, ha valaki a munkájával összefüggésben karanténba kerül,

akkor annak 100 százalékos táppénz jár.

Lehet példa arra is, ha valaki mondjuk egy rokona fertőzése miatt esetleg nem tud dolgozni, vagy épp gyermeke felügyeletéről kell gondoskodnia, mert bezár az iskola. Nincs megszokott eljárás arra, hogy ilyen esetekben mit kezd a munkáltató az ilyen helyzetekkel. A vállalatok megtehetik, hogy járványveszély esetén mentesítik a dolgozókat a munka alól, erre az időtartamra alapbér jár. 

Jelenleg egyébként az egészségügyi törvény sem használja a karantén fogalmát. Ennek ellenére a hatóságok jelenleg igazoltan fertőzöttek és megfigyeltek elkülönítésére is ezzel a kifejezéssel hivatkozik. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »