Mi lesz a fúrt kutak tulajdonosaival? – kérdezte Toroczkai a parlamentben

Toroczkai László (Mi Hazánk) arról beszélt: 2023 év végéig tart az a moratórium, ami után engedélyeztetni kell a fúrt, illetve ásott kutakat. Pontos számot nem tudott mondani, de jelezte: sokakat érint a moratórium, akik nem kapnak tájékoztatást a kormánytól. Jelentős részük gazda, illetve több százezren háztartási vízként használják a fúrt kutakból származó vizet olyan helyeken, ahol nem biztosított a vezetékes vízellátás.

Felszólított: az állam vagy oldja meg a vízpótlást mind a mezőgazdaság, mind az egyéni felhasználók számára, ha pedig erre nem képes, hosszabbítsa meg a moratóriumot!

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára válaszában megjegyezte: a korábbi jogszabályi rendelkezések szerint a kutak létesítése, fennmaradása, üzemeltetése és megszüntetése minden esetben vízjogi engedélyköteles tevékenység volt, ennek ellenére jelentős számban engedély nélkül fúrtak kutat. A becslések szerint tíz- és százezer közt van a nem bejelentett kutak száma.

Hírdetés

A mezőgazdasági célú öntöző kutak és a házi szükségleteket kielégítő kutak fogalma közt határozott különbség van. Mentesül a vízgazdálkodási bírság alól az, aki a háztartási vízigény kielégítését szolgáló kútra a vízjogi fennmaradási engedélyezés iránti kérelmét a jegyzőnél benyújtja. Hangsúlyozta: a kormány rövidesen tesz olyan lépést, amely ezen a területen csökkenti a családok terheit.

(MTI)

Korábban írtuk: Év végén lejár a kútamnesztia


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »