Tánc VENDÉGELŐADÁS. A Bekecs Táncszínház ma 19 órától mutatja be vendégelőadását Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. A Táncolva öröklődik című produkcióra a központi jegyirodában váltható belépő.
TÁNCHÁZ A BÁBELBEN. Január 31-től, péntektől új helyszínen várják Sepsiszentgyörgyön a néptánckedvelő közösséget: ezentúl a Bábel Kiskultúr (Csíki utca 21. szám) ad otthont a havonta megszervezett táncházaknak. A táncház keretében tánctanítással várják a kezdőket, ebben a félévben a bodonkúti táncokkal ismerkedhetnek. Program: 20 órától tánctanítás, 21 órától táncház és folkkocsma. Házigazdák és táncoktatók Stefán-Dobai Katalin és Stefán Bence, muzsikál a Heveder Banda és a Folker Együttes.
Zene KÉZDIVÁSÁRHELY. Ha elmúlik karácsony címmel tart ünnepi visszatekintő koncertet január 30-án, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus a Vigadó Művelődési Központ Nagytermében. CANDLEGLOW CASTLE. A miklósvári Kálnoky-kastély borospincéjében február 1-jén, szombaton 16, illetve 19 órától az évad második koncertjén három filmsorozat – a James Bond-, a Mission Impossible-filmek és La Casa de Papel (A nagy pénzrablás) – zenei világát elevenítik meg a művészek, Szőcs Botond (zongora) és Tóth-Györbiró Apor (gordonka). A három sorozat zenéjére egyaránt jellemző, hogy egyedi módon formálják a filmek hangulatát, támogatják annak cselekményét és segítik elő érzelmi hatását, miközben közös vonásuk a feszültség, dinamizmus és a karakterközpontú zenei megközelítés. Részletek a kalnoky.ro, jegyek az eventim.ro oldalon.
Színház ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. A társulat ma 19 órától mutatja be Tennessee Williams Üvegfigurák című darabját, amelyet Alinei Hiristea Aldulescu rendezett és adaptált. Következő előadás: január 30-án, csütörtökön 19 órától. Jegyek az eventim.ro honlapon kaphatóak. TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház társulata február 8-án, szombaton, illetve február 9-én, vasárnap 19 órától új stúdióelőadás bemutatóját tartja a nagyteremben. Fr. Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabját Bocsárdi László rendezte. További előadások február 11–12-én. Jegyek a központi jegyirodában válthatók.
Bábszínház CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi bábszínház február 1-jén, szombaton 11 órától A kis herceg (rendező: Fodor Orsolya) című bábos csillagmesét játssza szabadelőadáson. Érdeklődni, helyet foglalni a 0754 409 940-es telefonszámon Szabó Emesénél lehet.
Kiállítás KURÁTORI TÁRLATVEZETÉS. Ma 17 órától az Erdélyi Művészeti Központban a SYNOPSIS 2 – Válogatás az Erdélyi Művészeti Központ által gondozott gyűjteményekből című kiállításon Bordás Beáta művészettörténész tart magyar nyelvű kurátori tárlatvezetést, bemutatva az utóbbi négy évben beleltározott műalkotásokból válogatott jubileumi kiállítást, s számos érdekességet feltárva áttekinti az erdélyi magyar képzőművészet főbb korszakait, iskoláit és művészeti központjait. A tárlatvezetés ingyenes, előjegyzés nem szükséges. SZÉKELY NEMZETI MÚZEUM. A Gyárfás Jenő (1857–1925) halálának 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a következő program szerint látogatható: keddtől péntekig 9 és 16, szombat, vasárnap 9 és 14 óra között. A kiállításhoz kapcsolódóan az érdeklődők figyelmébe ajánlják a Gyárfás Jenő születésének 150. évfordulója kapcsán korábban megjelent kötetet, melynek szerzője Almási Tibor művészettörténész, aki diákkora óta foglalkozik a Gyárfás-jelenséggel. A kötet megvásárolható a múzeumboltban, ára 75 lej.
Mozi MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsorán: 16.30-tól Sonic, a sündisznó 3. (magyarul beszélő), 16.45 Paddington Peruban (románul beszélő). A magyar filmnapok keretében 18.30-tól Hogyan tudnék élni nélküled?, 18.45-től Ma este gyilkolunk, 20.30-tól Futni mentem, 20.30-tól Nosferatu (magyar feliratos). KOVÁSZNA. A Vándormozi program keretében január 30-án, csütörtökön 17, 19 és 21 órától a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar romantikus zenés vígjátékot vetítik a kovásznai művelődési házban. Az első két időpontra a helyek elfogytak, belépőt 25 lejért a 21 órától kezdődő vetítésre lehet még váltani a jegyirodában hétfőtől csütörtökig 8–15 óráig.
Hitvilág ALZHEIMER KÁVÉZÓ. A sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Szeretetotthon nagytermében január 31-én, pénteken 17 órától a Diakónia Keresztyén Alapítvány Alzheimer kávézó programjának témája: Demens betegek személyközpontú gondozása. Ismerjük meg a személyt, ne csak a betegségét. Várja a téma iránt érdeklődőket a házigazda, Vetró B. Enikő mentálhigiénés szakember.
Röviden ÁRAMSZÜNET. Javítási munkálatok miatt Kézdisárfalván szünetel az áramszolgáltatás ma, csütörtökön és pénteken 9 órától 14.30-ig. VÍZELZÁRÁS. Az új vezetékre való rácsatlakozás miatt ma 9–13 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos utca 2-es tömbház, A, B, C, D, E lépcsőházában, a Gábor Áron utca 8-as szám, 1-es tömbház, A, B, C lépcsőházában, a 10-es szám, 1-es tömbház, A, B lépcsőházában, a Mihai Viteazul tér 3-as tömbház, A, B, C, D, E, F, G lépcsőházában, a Váradi József utcában a Gesztenye sétány és a Gábor Áron utca közti szakaszon, a Konsza Samu utcában, valamint a CEC Bank épületében. JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket. HUMORPINCE. CSEREBEREKLUB. Minden humorkedvelőt várnak a Kónya Ádám Művelődési Ház alagsorába ma 18 órakor a Humorpince évadnyitójára. Ugyancsak várják az érdeklődőket szerdán 16 órától a Cserebere Klubba is. TERMELŐI VÁSÁR lesz Sepsiszentgyörgy főterén február 1–2-án az Urban-Locato Kft. szervezésében. PÉNZÜGYI AZONOSÍTÓ. Sepsiszentgyörgy önkormányzata felhívja az adófizetők figyelmét, hogy banki utalás esetén használják Sepsiszentgyörgy municípiumának pénzügyi azonosító számát (CUI): 4404605, ellenkező esetben az államkincstár nem továbbítja az adófizetők által átutalt összeget.
Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Mikó Imre utcai 23-as Farmacom (0267 317 318), Kézdivásárhelyen ma a Dózsa György utcai Ambrózia II. a szolgálatos. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465).
Szűrővizsgálat Az illyefalvi Pető Fejlesztő- és Képző Központban február 3-án ingyenes szűrővizsgálatra kerül sor központi idegrendszeri károsodással élő csecsemők, gyermekek és felnőttek számára. A rendelésre várnak minden olyan gyereket, akinél szülés előtt, közben vagy utána oxigénhiányos állapot lépett fel, agyvérzést kapott vagy nyílt gerinccel született, és ennek következtében mozgáskárosodás alakult ki. Továbbá olyan gyerekeket és felnőtteket is várnak, akiknek stroke, koponyasérülés miatt van mozgáskárosodásuk. Azok a felnőttek is jelentkezhetnek a vizsgálatra, akik Parkinson-kórban és sclerosis multiplexben szenvednek. A vizsgálat lényege, hogy felmérjék a jelentkezők állapotát és döntés szülessen arról, hogy a konduktív pedagógia módszerével fejleszthetők-e. A rendelés eredménye után a konduktorok csoportokat alakítanak ki, és a kiválasztott betegek háromhetes fejlesztő programon vehetnek részt Illyefalván február 3. és 21. között. Előzetes jelentkezés a szűrővizsgálatra a 0724 266 020-as telefonon.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »