Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Zene

OPERETT. A Csárdáskirálynő és a többiek című gálaest a Budapesti Operettszínház csillagai, Oszvald Marika, Peller Károly és Szendy Szilvi közreműködésével Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében ma 17 és 20 órától látható (információ és foglalás a 0745 589 214-es vagy a 0746 208 811-es telefonon).

TESZTOSZTERON SZÍNÉSZZENEKAR. Tavaly múlt tízéves a Nagy Alfréd, Zakariás Zalán és Márton Lóránt László által alapított Tesztoszteron Színészzenekar, mely 2013-ban, a színház világnapján tartotta első koncertjét. Idén szilveszter előestéjén 20.30-tól újra mikrofon elé állnak a színészek a Tamási Áron Színház nagytermében, és megszólalnak a hangszerek vendégművészek közreműködésével, előadászenékre építve a produkciót. Projektvezető: Kónya-Ütő Bence.

 

Hitvilág

MEGEMLÉKEZÉS ÉS BETLEHEMI LÁNG. Néhai Gaál Sándor cserkészvezető halálának 10. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak december 21-én, szombaton 16 órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotájában. A megemlékezés programja: 16–17.20 óráig visszaemlékezés, kiállítás, ünnepélyes fogadalomújítás, filmvetítés; 17.20–17.40-ig koszorúzás a Gaál Sándor emlékére állított kopjafánál; 17.40–18 óráig közös átvonulás a Szent József-templomba; 18–19 óráig szentmise, majd a betlehemi békeláng átadása mindazoknak, akik haza szeretnék vinni (kell hozzá mécses vagy lámpás). A szentmisét Kerekes László, a gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, cserkészvezető mutatja be.

ÜNNEPI SZENTMISE SEPSISZENTGYÖRGYÖN. Szombaton 11 órától a Szent József-templomban ünnepi szentmisét koncelebrál Péter Arthur marosvásárhelyi esperes-plébános, Papp Márton csíkszentkirályi és Ilyés Zsolt sepsiszentgyörgyi plébános, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend lelkinapja alkalmából. A szentmisét a kovásznai Kikapcsolsz együttes előadása követi, melyet a rendi jelölt, Mátyás Ferenc klarinétos adventi zeneszámokkal tesz szebbé és különlegessé. A részvétel ingyenes.

KRISZTUS KIRÁLY-TEMPLOM. A sepsiszentgyörgyi Gyár utcai templomban vasárnap 16 órától a Fokolár lelkiség tagjai karácsonyi készületre, lelki napra várják az érdeklődőket. Témája: közelség.

 

Színház

M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Tánc­stúdióban bemutatja Vadnyom című produkcióját. Rendezte: Uray Péter. Korhatár: 14 éven felülieknek, időtartam: 70 perc (szünet nélkül). Jegyek a sepsiszentgyörgyi előadásokra a városi szervezőirodában és a biletmaster oldalon kaphatók.

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.15-től Mufasa: Az oroszlánkirály (magyarul beszélő), 16.30-tól Niko, a rénszarvas – Az északi fényen túl (románul beszélő), 18.15-től Esküvő (román vígjáték), 18.30-tól Lepattanó (magyar vígjáték), 20.15-től Születésnapos lány (román feliratos), 20.30-tól Kraven, a vadász (román feliratos); szombaton: 11 órától Mufasa: Az oroszlánkirály (magyarul beszélő) és 15.45-től románul beszélő, 11.15-től Szupermikulás (románul beszélő), 15.45-től Karácsonyi állatmesék (magyarul beszélő), 17.15-től Derült égből karácsony (román feliratos) és 19 órától magyarul beszélő, 18 órától Mi vagyunk Azahriah (magyar zenés film), 19.45-től Monte Cristo grófja (román feliratos), 20.45-től Kraven, a vadász (magyarul beszélő); vasárnap: 11 órától Niko, a rénszarvas – Az északi fényen túl (magyarul beszélő), 11.15-től Mufasa: Az oroszlánkirály (románul beszélő), 15.45-től A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja (román feliratos), 16 órától Vaiana 2. (magyarul beszélő), 18 órától Ma este gyilkolunk (magyar krimivígjáték), 18.30-tól Mi vagyunk Azahriah (magyar zenés film), 20 órától Maria (román feliratos), 20.30-tól Örökké (román feliratos). December 23-án, 24-én és 25-én zárva lesz.

Hírdetés

 

Kiállítás

TÉLI TÁRLAT. A Kónya Ádám Művelődési Házban december 21-én, szombaton 17 órától Péter Sándor magyar nyelv és irodalom tanár megnyitja a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjainak közös téli tárlatát.

FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Az Árkosi Kulturális Központ bemutatja Virgiliu Parghel bukaresti képzőművész legújabb festményciklusát Vizuális énekek címmel. A megnyitóra december 22-én, vasárnap 17 órai kezdettel kerül sor a központ kiállítótermében (Zeneház, Olt utca 6. szám). A kiállításon bemutatott vallásos témájú festmények az idén készültek, Parghel ezeken a vásznakon közvetíti azt a szükséges lelki harmóniát és békét, a vizuális „éneket”, amelyet ebben az időszakban a keresztény szellem megkíván. A kiállítást Vladimir Bulat művészettörténész nyitja meg. Kurátor: Kopacz Attila.

 

Tánc

KINCSKERESŐK – 10. A sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban december 22-én, vasárnap ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Kincskeresők Néptáncegyüttes. Az egész napos rendezvény programjai között gyermekfoglalkozások, kézműves-tevékenységek, fotókiállítás, filmvetítés, táncház, koncert és látványos gálaműsor is várja az érdeklődőket. A részletes program: 14 órától kapunyitás; 14–16 óráig gyermekfoglalkozások, kézműves-tevékenységek a Guzsalyas Alapítvány munkatársaival; 16–17 óráig mesetáncház – közreműködik Benkő Éva, Karácsony-Tóth Tünde és a Folker együttes; 17–18 óráig a Katlan Zenekar koncertje; 18–20 óráig jubileumi gálaműsor. Belépőket 30/10 lejért a városi kulturális szervezőirodában (jegyirodában) lehet vásárolni.

 

Röviden

KORCSOLYA. Ma 19 és 21, illetve szombaton 11 és 13 óra között még lesz lehetőség a Sepsi Aréna melletti födött jégpályán korcsolyázni. A hétvégi esti korcsolyaprogram elmarad, de december 23-tól már a nagyközönség is használhatja az Arénában található jégpályát, amely jövőre a hoki-világbajnokságnak ad helyet.

 

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig a Romulus Cioflec utcai Hygea III. gyógyszertár (telefon: 0267 310 110) teljesít éjszakai szolgálatot. Szombaton és vasárnap a bevásárlóközpontokban levő gyógyszertárakat is fel lehet keresni. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Dr. Max (0752 168 734), hétfőtől a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Szabadság utcai Mária gyógyszertár (0729 935 431) a szolgálatos.

FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön pénteken 14–19 és szombaton 9–14 óráig a Sport utca 9/5D alatti Dental Centrum fogászaton telefonos egyeztetés alapján (0743 455 556); szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465).

 

Intézmények ünnepi programja

A MULTI-TRANS RT. értesíti utasait, hogy december 24-én, kedden az autóbuszok 18 óráig közlekednek; 25-én, szerdán és 26-án, csütörtökön az autóbuszok szombati menetrend szerint közlekednek. Az 5-ös (Sepsi Aréna), illetve a 18-as (sugásfürdői) járat ezen a két napon nem üzemel.

SZÉKELY NEMZETI MÚZEUM. Az ünnepek ideje alatt a következő nyitvatartással várják látogatóikat: december 24., kedd: 9–16; 25., szerda: ZÁRVA, 26., csütörtök: ZÁRVA, 27., péntek: 9–16, 28., szombat: 9–14, 29., vasárnap: 9–14, 30., hétfő: ZÁRVA, december 31., kedd: 9–16.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »