Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató KETTŐS KÖNYVBEMUTATÓ. Az esztelneki művelődési otthonban november 28-án, kedden 18 órától bemutatják Iochom István, lapunk munkatársa Katonasors című könyvét, valamint Bartos Lóránt és Iochom István A kézdivásárhelyi minorita rendház című kötetét. A könyveket Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus ismerteti. A rendezvényen fellép Jánó Kinga népdalénekes, zenetanár.

Adventi gyertyagyújtás SEPSISZENTGYÖRGY. Az első gyertyát december 3-án, vasárnap a 19.30 órakor kezdődő műsor részeként gyújtja meg Antal Árpád András polgármester a főtéren. Arra kérik a városlakókat, vigyenek magukkal gyertyákat, hogy megszentelt lánggal térhessenek haza otthonaikba. Az ünnepségen léleknyitó, karácsonyváró énekek hangzanak el a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjai elő­adásában, Mátis Adrienn és Deák Anett felkészítő tanára István Ildikó. Az ünnepi alkalmat a Református Kollégium Refsonor kórusa teszi még emelkedettebbé Szi­lágyi Andrea felkészítő tanár irányításával. Ezután Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere osztja meg ünnepi gondolatait, majd meggyújtja az első adventi gyertyát, melyet követően ft. Ilyés Zsolt római katolikus plébános áldja meg az ünnepi koszorút. Az idei műsort Dancsuly Helga, a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársa vezeti. KÉZDIVÁSÁRHELY. A Gábor Áron téren december 3-án, vasárnap 17 órától adventi gyertyagyújtásra és igehirdetésre kerül sor partnerségben a kézdivásárhelyi katolikus és református egyházzal. Az első adventi gyertyagyújtáson ünnepi üzenetet fogalmaz meg Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. Igét hirdet nt. Beder Imre lelkipásztor és t. Ilyés Lehel segédlelkész. A kulturális műsorban adventi dalok hangzanak el a dr. Csiha Kálmán Református Kollégium zenekari tagjainak előadásában. Márai Sándor Ajándék című művéből részletet mond Istók Kriszta, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium diákja. * A Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában 18 órától Születnie kell valakinek – az Udvartér Színház és az Evilági zenekar közös adventi invokációja. Előadják: az Evilági zenekar, Elek Ágota, Kiss László, Nánia Hanna, Keserű Kincső, Nagy-Tarczali Viktória, Simon-Vizi Dorka. Rendező: Lung László Zsolt.

Com’ON Sepsi-kezdeményezések SZERETETLÁNG. A Szeretetláng csapatának szervezésében december 2-án, szombaton 14 órakor az adventi időszakra való készülődés jegyében a szépmezői gyerekek általuk készített koszorúkat ajándékoznak idősebb társaiknak Szépmezőn. MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Sepsiszentgyörgy főterén a fogyatékkal élők világnapján, december 3-án, vasárnap 12 órakor művészeti kiállítás keretében tárják fel a testi fogyatékossággal élők mindennapjait. A Com’ON Sepsit a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a PONT Csoport valósítja meg. A kezdeményezésekkel kapcsolatos további tudnivalók megtalálhatóak a comonsepsi.ro honlapon.

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház november 30-án, csütörtökön 19 órától és december 1-jén, pénteken 19 órától a nagyteremben Örkény István: Tóték című darabját játssza Bocsárdi László rendezésében. Időtartam: 3 óra (egy szünettel). Jegyek válthatóak a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon.

Bábszínház ADVENT A BÁBSZÍNHÁZBAN. Advent vasárnapjain, december 3-án, 10-én és 17-én 17 órától a Cimborák Bábszínház a Betlehem, angyaljáték című 50 perces, Nagy-Kopeczky Kálmán által rendezett előadását játssza, amelyet szeretettel ajánlanak minden 4 év fölötti nézőnek. Érdeklődni, jegyet foglalni a 0755 335 400-as telefonszámon lehet Csüdöm Eszternél. Jegyet váltani fél órával a kezdési időpont előtt a helyszínen, Sepsiszentgyörgyön a Cimborák Bábszínház stúdiótermében lehet. Egy jegy ára 10 lej.

Zene OPERETT- ÉS KABARÉEST. November 28-án, kedden 19 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán fellépnek a Pesti Művész Színház művészei: Czető Roland, Egyházi Géza, Fogarassy Bernadett, Fritz Éva, Nyertes Zsuzsa és Várfi Sándor. A jegyek ára 40 lej. Jegyvásárlás 8–15 óráig a Kovásznai Városi Művelődési Ház jegypénztárában. Érdeklődni a 0744 364 250-es telefonszámon lehet. ♦ Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében december 2-án, szombaton 19 órától vendégszerepelnek a Pesti Művész Színház színészei. Jegyek elővételben a Treff utazási irodában mától válthatóak a következő program szerint: kedden, szerdán és csütörtökön 16–17.30 óráig. Telefon: 0745 589 214, 0746 208 811.

Hírdetés

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész mozi ma, csütörtökön és pénteken zárva tart. A keddi műsor: 16.30-tól Space Pups (románul beszélő), 16.45-től Az éhezők viadala: Énekes madarak és kígyók balladája (magyarul beszélő) és 20.15-től román feliratos, 18.15-től Miami Bici 2. (román vígjáték), 19.30-tól Megfojtott virágok (magyarul beszélő); szerdán: 16.30-tól Kívánság (magyarul beszélő), 17 órától Miért hívnak Nórának, amikor az ég felettem tiszta (magyar feliratos), 18.15-től Egy zuhanás anatómiája (magyar feliratos), 18.30-tól Repülés kezdőknek (román feliratos), 20.15-től Magyarázat mindenre (magyar játékfilm), 21 órától Öt éjjel Freddy pizzázójában (magyarul beszélő).

Tortoma Önképzőkör November 28-án, kedden 19 órától a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Hogyan lettem terepfutó? címmel Nagy Ernő erdőmérnök, terepfutó maratonista, a Barót Városi Sport Club (BVSC) nagybaconi sportolója tart vetített képes ismertetőt a terepfutás világáról. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.

Rádió A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 13 órától Szeretetláng rózsafüzér, 13.20-tól zenés köszöntő, 14.40-től és 17 órától imaszándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzére, 17.15-től Örvendetes rózsafüzér, 18 órától szentmise Nagyváradról a Katalin-telepi templom búcsújáról, 19.20-tól A hét plébániája, 19.30-től műsorismertető, 19.35-től esti mese, 19.40-től Zsolozsma – esti dicséret. Honlap: mariaradio.ro.

Kirándulás a Kúriák földjén Értékek mentén Háromszéken témával szervez autóbuszos kirándulást az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete november 28-án, kedden a Sepsiszentgyörgy–Bikfalva–Uzon–Dálnok útvonalon. A helyi értékeket bemutató kirándulást nőknek, családoknak ajánlja a nőszervezet. A program a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnál kezdődik 10 órakor, majd autóbusszal látogatnak el a bikfalvi udvarházakhoz és a dálnoki Gaál-kúriához. A kirándulás díja 50 lej/fő. Jelentkezni, érdeklődni Ájgel Ágnesnél (telefon: 0733 009 002), Domokos-Fejér Melindánál (telefon: 0754 035 699) vagy az RMDSZ Háromszéki Nőszervezet Facebook-oldalon lehet.

Röviden VÍZELZÁRÁS. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a digitális vízórák felszerelése miatt Sepsiszentgyörgyön ma 8–19 óráig a Horgász, Széna, Lázár Mihály utcában és a  Gyümölcsös negyedben a Málna, Cseresznye, Tölgyfa, Szilva, Dió, Szeder, Alma, Hecserli, Bükk, Meggy utcában szünetel az ivóvízellátás.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Császár Bálint utcai Farma-Line I. gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0367 412 103). Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár a szolgálatos. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyör­gyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (telefon: 0267 708 465).

Falugyűlések Barót településein Barót Város Önkormányzata november 24–29. között tartja a városhoz tartozó falvakban szokásos beszámoló falugyűléseit, amelyekre hívnak és várnak minden érdeklődőt. A lakossági fórumok időpontjai és helyszínei: ma 18 órától Köpecbányán a közösségi teremben és 19 órától Köpecen az iskolában; kedden 18 órától Felsőrákoson az iskolában; szerdán 17 órától Bibarcfalván az iskolában és 19 órától Bodosban az iskolában.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »