Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

33. Népzene- és Néptánctalálkozó

A MAI program: 16 órától flashmob a főtéren; 17 órától folklórgyűjtés a meghívott visai adatközlő táncosokkal és magyarpalatkai zenészekkel a Háromszék Tánc­stúdióban; 19 órától Hajnali Hold – a Magyar Állami Népi Együttes előadása a Tamási Áron Színház nagytermében, rendező-koreográfus: Mihályi Gábor (jegyek a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában kaphatók 40 lejért, amely egyben az esti táncházba való belépést is biztosítja); 21 órától FolkAktív – táncházas kvízvetélkedő a Háromszék Táncstúdió előcsarnokában; 21 órától táncház és folkkocsma – zenél a Magyarpalatkai Banda, Pál István „Szalonna” és Bandája, a Folker együttes, a Finom zenekar és a házigazda Heveder Banda a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Szombaton a Sepsi Aréna nagyszínpadán: 10.30-tól Aprók Gálája – Kovászna megyei gyermek-néptáncegyüttesek bemutatkozása; 12 órától Kolompos mulatság; 13 órától Fiatalok Gálája – Kovászna megyei ifjúsági néptáncegyüttesek bemutatkozása; 17 órától Berecz András: Fel a medvére, a fa nem játék; 18 órától Szalonna és Bandája: „Idegen földre ne siess…” – népzenei koncert; 19 órától Hagyományőrzők Gálája; 20 órától Magyar Állami Népi Együttes: Kolozsvári piactéren. A táncházteremben: 11 órától IX. Székelyföldi Legényesverseny; 13.30-tól Néptáncaink nyomában – interaktív ismeretterjesztő program a Magyar Állami Népi Együttes művészeivel; 22 órától táncház és folkkocsma – zenél a Magyarpalatkai Banda, Pál István „Szalonna” és Bandája, a Folker együttes, a Finom zenekar és a házigazda Heveder Banda. A konferenciateremben: 11 órától Ringató foglalkozás Erőss Judit vezetésével; 12 órától Teázz a házban! – beszélgetés a Román Televízió Kaláka című műsoráról – meghívottak: Bedő Zoltán, Gazda Zoltán, Németh Julianna, Péter Hajnal, Vargha Mihály egykori kalákások, Gazda Klára néprajzkutató, műsorvezető: Csinta Samu és Simonffy Katalin, vetítés Balogh Zsolt, a műsor szervezője Stefan Dobay Kata; 13.30-tól hangszersimogató a Folker együttessel; 14 órától István Ildikó énekel; 14.30-tól Benkő Éva mesél; 16 órától könyvbemutató – Kádár Elemér: Körbe, körbe, karikába. Segédanyag a moldvai táncok oktatásához (a Romániai Magyar Néptánc Egyesület által kiadott Oktatási segédjegyzet sorozat 10. kötete); 17 órától filmvetítés: Válaszúti hegy aljába’ – portréfilm Kallós Zoltán néprajzkutatóról. A vásártéren: 10–21 óráig kézművesvásár; 10.30–15 óráig kézműves-foglalkozások és játékok a Guzsalyas Alapítvány, a Tündérvár Egyesület és a Bodvaj Egyesület együttműködésével; 10–21 óráig Martin György, a néptánckutató – a Hagyományok Háza fotó- és dokumentumkiállítása; 10–21 óráig Lajtha László, a népzenekutató – a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum fotó- és dokumentumkiállítása; 10–21 óráig Észrevétlen pillanatok – Toró Attila fotókiállítása; 10–21 óráig Kolozsi Ildikó nemezkiállítása; 10–21 óráig Mátéfi Zita népviselet-kiállítása; 10–21 óráig Henning Edit népi gyöngy ékszereinek kiállítása; 10–21 óráig Bálint Zoltán régiséggyűjtemé­nyének kiállítása; 10–19 óráig FolKávésarok. JEGYÁRAK. Felnőtteknek a teljes szombati programra a belépő ára 60 lej (tartalmazza az esti táncházat is); gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak a belépő 30 lej (a kedvezményes belépő diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatásával igényelhető).

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház ma 19 órától a kamarateremben Ny. V. Gogol: Kártyások című darabját játssza Zakariás Zalán rendezésében. UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi színház Molnár Ferenc: A testőr című kétfelvonásos vígjátékát ma 19 órától Bereckben; 11-én, szombaton 19 órától Ozsdolán, 12-én, vasárnap 19 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központ nagytermében a Boér Géza-bérleteseknek játssza. HUMOREST. Felméri Péter A jövő sem a régi című humorestjével november 11-én, szombaton Baróton 17 órától a művelődési házban (jegyek elővételben a művelődési ház jegypénztárában) és 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében lép fel (jegyek kaphatók az eventim.ro hálózatában).

Zene KÓRUSMISSZIÓ – 2023. Szotyorban a református templomban november 12-én tartják az idősek vasárnapját. Ez alkalomból a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda Kórusmisszió – 2023 programjával ünnepi műsort ad a település templomában és kultúrházában. TIBERIUS FESZTIVÁL, 2023. Az idei Tiberius Nemzetközi Kamarazene Fesztiválon a műfaj jeles hazai és külföldi képviselőit látja vendégül a Marosvásárhelyi Filharmónia és az Árkosi Kulturális Központ. A koncertsorozat november 12-én, vasárnap 18 órától kezdődik a Zeneházban (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 6. szám). Fellépő művészek: Christophe Alvarez (zongora, Spanyolország) és Francis Gallagher (hegedű, Anglia). A jegy ára 20 lej/koncert. A fesztivál öt koncertjére érvényes jegycsomag ára 60 lej.

Hírdetés

Könyvbemutató Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében Nagybaconban a református templomban vasárnap a 11 órától kezdődő istentiszteletet követően a szerzők bemutatják a Háromszék Vármegye Kiadó Székelyföld települései könyvsorozatában megjelent Nagybacon című kötetet. Beszédet mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Hitvilág SZENT MÁRTON-NAPI ÜNNEP. A sepsiszentgyörgyi főtéren ma 17 órától a gyerekek lámpás felvonulással ünneplik meg Szent Márton napját. ÖNSEGÍTŐ CSOPORTOK. November 11-én Kurta Fruzsina pszichológus az unitárius egyház melléképületében a Városi Tanács támogatásával önleltáros nyitott csoportokban várja az érdeklődőket: 10.30–12 óráig Elengedéseink; 12.30–14.30-ig Anyán innen, anyán túl. LELKI NAP HÁZASPÁROKNAK. A Családpásztor Evangelizációs Szolgálat lelki napot hirdet házaspároknak „Kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül” (1Pf. 4.8) mottóval november 11-én, szombaton a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. Bővebb információ a templom Facebook-oldalán.

Röviden VÍZELZÁRÁS. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy Sepsiszentgyörgyön ma 8–17 óráig a digitális vízórák felszerelése miatt a következő helyszíneken szünetel az ivóvízellátás: Rövid sétány 6-os tömbház A, B, C és D lépcsőház; Rövid sétány 10-es tömbház A, B lépcsőházak; Hőközpont sétány 9-es tömbház A, B, C és D lépcsőház, 11-es és 12-es tömbház A, B lépcsőházak; Vasile Goldiș 13, 14, 15, 16-os tömbházak A, B, C és D lépcsőház, 8-as tömbház (garzonlakások); Andrei Șaguna 8-as tömbház; valamint a Benedek Elek utcában található magánházak. ÁRAMSZÜNET. Kommandón ma 9–15 óráig szünetel az áramszolgáltatás. MOZI. A sepsiszentgyörgyi Művész mozi részletes műsora megtekinthető a city­plex.ro/hu honlapon.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20–6 óráig az 1918. december 1. úti Adonis gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 324 903). Szombaton és vasárnap napközben a bevásárlóközpontokban működő gyógyszertárakat lehet felkeresni. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 360 608), hétfőtől a Dózsa Gyürgy utcai Ambrózia II.; Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Kossuth Lajos utcai Hermann (0745 822 449) gyógyszertár a szolgálatos. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (telefon: 0267 708 465).

Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében november 11-én és 12-én Sepsiszentgyörgyön kerül sor a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos döntőjére. Szombaton 9 órától kezdődik a megnyitó az unitárius templomban, majd ugyanott zárul vasárnap 8.30–10 óráig eredményhirdetéssel és díjkiosztóval.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »