Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató

Székely Szabó Zoltán színész, újságíró, író, humorista, a kolozsvári BBTE magyar–angol szakán, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színészképző szakán szerzett diplomát. Ezt követően egy évtizeden át a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház színésze volt. 1987-ben emigrált Nyugat-Európába. Bécsben – önmeghatározása szerint – „taxínész” lett, azaz taxisofőrként dolgozott, de a színi pályát sem adta fel, emellett kultúraszervezőként, rendezőként, szerkesztőként tevékenykedett. Az 1990-es évektől a Bécsi Napló szerkesztőbizottsági tagja, 1993 és 2002 között a bécsi Europa Club évkönyveinek szerkesztője volt. Színházszervezői munkásságáért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Bánffy Miklós-díjával tüntették ki (2008).

Tortoma Önképzőkör A Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében ma 19 órától  Nagycsaládban élni jó! – Nálatok is jön a harmadik? címmel kerekasztal-beszélgetésre és egyesületi bemutatóra kerül sor. Meghívottak: Fülöp Csaba elnök (Kovászna), illetve Asztalos Attila, Hegyeli Attila, Sütő István és Varga Szilárd, a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesületének képviselői. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.

Színház M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban a Lift című előadását játssza. Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc. JEGYEK A REFLEX5-RE. Tegnaptól elindult a jegyárusítás a központi jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház által szervezett Reflex5 nemzetközi színházi fesztivál május 21–26. között zajló második moduljának előadásaira. A Traces és a Hedda Gabler című előadásokra 75, a Rokonok és az Egy őrült naplója című előadásokra 65, a Napraforgó és a Tragédia című előadásokra pedig 35 lejbe kerül egy jegy, akárcsak a Vas/Bukowski/Szmańda Trió koncertjére. A Feketeország című bábelőadásra a jegy ára 20 lej. Az Andrei Mureşanu Színház La Ronde című előadására az eventim.ro oldalon lehet belépőt vásárolni, és 40 lejbe kerül egy jegy. A színház szakmai jegyeket is fenntart minden előadásra, melyeket a színház titkárságán lehet igényelni május 8–12. között (telefon: 0728 083 333). Amint a Reflex5 első modulja esetében, a kistermi produkciókat többször is műsorra tűzik, hogy lehetőleg minden érdeklődő meg tudja tekinteni. A Tamási Áron Színház erre a modulra is árusít mecénásbérletet, mely a fesztivál minden produkciójára érvényes. Egy mecénásbérlet ára 800 lej, két személy részére kedvezményesen 1200 lej. A mecénásbérlettel kapcsolatosan a 0728 083 338-as telefonszámot kell hívni; ezeket a bérleteket online nem lehet megvásárolni, csak személyesen a központi jegyirodában.

Bábszínház CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A Részeg halottakat nem szolgálunk ki!, Örkény István egyperces novelláiból készült kirakat-előadást ma és 10-én, szerdán 20.57-től játssza a sepsiszentgyörgyi bábszínház. Ajánlott életkor: 14+. A Szabadság téren felépített nézőtér 21 személyes, ezért ajánlott előre jegyet foglalni. Egy jegy ára 10 lej. A helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. Kérik, öltözzenek szabadtéri előadási viszonyoknak megfelelően és vigyenek magukkal személyi igazolványt és hajgumit! Jegyet foglalni, az előadásokkal kapcsolatban érdeklődni a 0755 335 400-as telefonszámon, Csüdöm Eszternél lehet.

Tánc A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES az Ivácson László által rendezett Élni fogunk szabadon/Petőfi 200 című előadását Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban 10-én, szerdán 19 órától játssza. Jegyek a központi jegyirodában vásárolhatók ma 8–18 óráig, szerdán 8–16 óráig, valamint előadás előtt egy órával. Telefonszám: 0267 312 104. SEPSISZENTGYÖRGYÖN A LORD OF THE DANCE. A világ leglátványosabb táncegyüttese, a Lord of the Dance május 19-én háromállomásos romániai turnéja során Sepsiszentgyörgyre érkezik. A 25 Years of Standing Ovations című lélegzetelállító előadásnak a Sepsi Aréna ad otthont. Jegyek korlátozott számban még válthatóak a iaBilet.ro hálózatában (a jegyárhoz hozzáadódik a jegyek kibocsátása után felszámolt illeték).

Hírdetés

Zene KAMARAZENE. Ma 19 órától egy rendkívüli brácsa- és zongorakoncertre hívja a közönséget az Árkosi Kulturális Központ (Sepsiszentgyörgy, Zeneház, Olt utca 6. szám). Előadók: Alexandru Brișcaru (brácsa) és Ambrus Sándor (zongora). Műsoron: Richard Strauss: Don Quixote, op. 35 – Don Quixote halála; Johannes Brahms: 1 sz. brácsa- és zongoraszonáta, op. 120; Robert Schumann: Märchenbilder; George Enescu: Konzertstück; Fritz Kreisler: Prelúdium és Allegro. Jegyeket előre is meg lehet vásárolni 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651). Egy jegy ára 20 lej. JAZZ. Baróton a Művelődési Házban május 10-én, szerdán 19 órától koncertezik a Sárik Péter Trió Jazzkívánságműsor magyarul címmel. A legnagyobb magyar slágerek jazzes feldolgozásai lesznek hallhatóak Falusi Mariann, Sárik Péter, Fonay Tibor és Gálfi Attila előadásában.

Sepsi Design Week 2023 Sepsiszentgyörgyön május 10–14. között tartják a kiállításokat, műhelymunkákat, előadásokat és divatbemutatót felsorakoztató Sepsi Design Hetet a dohánygyár épületében. A rendezvénysorozat május 10-én, szerdán 17 órától nyílik meg a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben a Partiumi Keresztény Egyetem Szimplán kortárs című kiállításával. Felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a műhelymunkákon való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött. További információk a 0729 108 376-os telefonszámon.

Mozi A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán: ma 16.15-től A pápa ördögűzője (román feliratos), 16.45-től Mavka, az erdő őrzője (románul beszélő), 18 órától A galaxis őrzői: 3. rész (magyarul beszélő), 18.30-tól Az ártatlan (román feliratos), 20.30-tól Larry (magyar filmdráma), 20.45-től A zodiákus lovagjai (román feliratos).

Hitvilág TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermébe. GYALOGOS ZARÁNDOKLAT is lesz Sepsiszentgyörgyről Csíksomlyóra, május 25-i kora reggeli indulással. Jelentkezés és bővebb információk a Krisztus Király-plébánián.

Ingyenes ügyintézés Székelyszáldoboson Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai május 10-én, szerdán 16–18 óra között Székelyszáldoboson a kultúrotthonban fogadják az érdeklődőket. Az igénylőknek összeállítják a magyar állampolgársági kérelmüket, segítenek a gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, illetve anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben. Aki Háromszéken szeretné beadni az említett kérelmeket anélkül, hogy Csíkszeredába kellene utaznia, keresse fel hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig az RMDSZ sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, a Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100), kovásznai (Szabadság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897), kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540), illetve baróti irodáját (Szabadság utca 19-es th., 4B lh., telefon: 0742 174 168).

Ügyelet Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Benedek Elek utcai Farmacom gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0367 407 568). Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár a szolgálatos.

Röviden SZORGOS KEZEK. A sepsi­szentgyörgyi Szent József- plébánia könyvtárá­ban ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre (hímzés, kötés, horgolás) várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör. LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Szárazajtán és Uzonkafürdőn, szerdán Dobollón, Dobollópatakon, Bélmezőn és Márkoson, csütörtökön Uzonban, pénteken Uzonban és Uzonfüzesen. Az üvegért 5 kilónként egy félliteres sört adnak. ELZÁRJÁK AZ IVÓVIZET. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy tartálymosatás miatt május 10–12. között 8–17 óráig a következőképpen szünetel az ivóvíz-szolgáltatás: május 10-én Teleken, 11-én Barátoson, 12-én Pákéban. Amennyiben a szolgáltatás újraindításakor a vízellátásban hiányosságokat észlelnek, kérik, jelezzék panaszaikat a következő telefonszámokon: 0744 326 104 vagy 0267 315 393.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »