Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Kiállítás

BRÓSZ IRMA (Kovászna, 1911 – Kolozsvár, 1976) emlékére nyílik kiállítás július 28-án, kedden 18 órakor a kovásznai Kádár László Képtárban a festőművész születésének 115., halálának 50. évfordulóján. A kiállítást Peltán-Brósz Roland művészettörténész, a tárlat kurátora méltatja. A tárlat nemcsak Brósz Irma festői munkásságát mutatja be, hanem személyes emlékeken és családi visszaemlékezéseken keresztül enged betekintést életébe és egykori világába. A kiállítás különleges nézőpontból idézi meg a múltat: intim hangvételű történetek, a művésznő kovásznai szülőháza, családjának története és fragmentumok rajzolják ki egy alkotó mindennapjait és személyiségét.

 

Zene

JÓTÉKONYSÁGI KONCERT. A sepsiszentgyörgyi Írisz Ház javára tartanak jótékonysági koncertet július 26-án, vasárnap 18 órától a vártemplom udvarán, ahová szeretettel várnak minden jóérzésű zenekedvelőt egy különleges nyári estére, ahol a zene az összefogásért csendül fel. A KisKÖDMÖN zenekar rendhagyó, népies hangulatú feldolgozásai és a Tiltott Illés együttes Illés–Fonográf-show-ja kellemes, nosztalgikus retrohangulatot teremt ismerős magyar slágerekkel, régi emlékekkel, közös énekléssel és azzal a jóleső érzéssel, hogy több generáció egyszerre találhat magára a ze­nében.

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.15-től Minyonok és szörnyek (románul beszélő), 16.30-tól Toy Story 5. (magyarul beszélő), 18 órától Odüsszeia (magyarul beszélő), 18.15-tól Gonosz halott. Égj! (román feliratos), 20.30-tól Itt érzem magam otthon (magyar thriller), 21 órától Az apám árnyéka (román feliratos)

 

Rádió

MÁRIA RÁDIÓ. Az erdélyi Mária Rádió sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6.45-től Ébredjen a Mária Rádióval, 7.05-től ima a hivatásokért, 8 órától szentmise Sárközújlakról, 8.50-től A hét plébániája, 9 órától imaszándékok fogadása, 9.15-től Dicsőséges rózsafüzér, 9.50-től Jézus Vére litánia, 12 órától Úrangyala, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin. Honlap: mariaradio.ro. 

 

Hitvilág

Hírdetés

GÉPJÁRMŰVEK MEGÁLDÁSA. Szent Kristóf napjához kötődően július 26-án, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániánál a szentmisék után megáldják a gépjárműveket. IFJÚSÁGI PROGRAM. A Kézdivásárhely-Kantai Szentháromság plébánián július 26-án, vasárnap 16 órától az idei év második KiCSIT Közelebb alkalmára kerül sor, amely a Légy Tűz! ifjúsági szentségimádással egybekötött program. Lehetőség lesz imádkozni a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóért, a szervezőkért és önkéntesekért. TERÁPIA SZENVEDÉLYBETEGEKNEK. Augusztus 17–28. között újabb 12 napos terápiás programot szervez a Bonus Pastor Alapítvány Szentkatolnán szenvedélybeteg férfiaknak és nőknek, valamint hozzátartozóiknak. Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, illetve környékéről Kozma Ferencnél lehet érdeklődni és jelentkezni a 0757 489 778-as telefonon.

 

Orbaiszéki Forgács Fesztivál hetedszer Július 25–26-án újra megszervezik Kovásznán az Orbaiszéki Forgács Fesztivált, mely térségi identitáserősítő rendezvényként indult útjára. A fesztivál idén is lehetőséget kínál a helyi közösség és a turisták számára, hogy megismerjék a székely népi kultúrát, a fürdőváros értékeit, azokat a népi mestereket, akik ma is odaadással, aktívan végzik hagyományőrző tevékenységüket.

 

Fürdőépítő kaláka Sepsibükszádon

Közös munkára hívja a Vinca Minor Egyesület és Para Zoltán az érdeklődőket, idén is a Bálványos-régióban fognak dolgozni. A Vinca Minor Egyesület Erdei Iskolájának udvarát, környezetét tervezik úgy kialakítani, hogy a gyermekek számára a természetben levéshez, a természeti és környezeti ismeretek játékos és kulturált átadásához illő környezetet hozzanak létre hagyományos, a tájra jellemző anyaghasználattal. Az idei év témája: tudásátadás. A kaláka idén is a megszokott forgatókönyv szerint zajlik: közös étkezés, szállás a helyszínen, este előadások, programok. Az Erdei iskola udvarán a fogadótér kialakításán és a szabadtéri színpadon dolgoznak majd, de készül pihenőtér leülőhelyekkel, fedett-nyitott padok asztalokkal; a meteorológiai állomás körül és máshol is foglalkoztatópontok készülnek, de és egy időszakos vizes élőhelyet, ösvényeket is kialakítanak, támfalat építenek, a patak mentén pedig vizes és száraz játszótér is létrejön. A tábor időpontja: július 23. – augusztus 3. A részvételi szándékot legkésőbb július 23-ig kell jelezni. A kalákára 40 férőhelyet tudnak biztosítani a szervezők. Érdeklődni Szpiszár Viviennél lehet az [email protected] email-címen.

 

Családi világtalálkozó  Augusztus 2-án, vasárnap 9 órától Sepsiszentgyörgyön a református vártemplomban tartják a XIII. Bardócz, Bardocz, Bardóczy családok leszármazottainak világtalálkozóját. Jelentkezni lehet július 24-ig Beke Ernőnél (0744 202 702), Bardocz Istvánnál (0745 141 974), Bardocz Tündénél (0728 846 064), Bardocz Jutkánál (0769 695 502) és Bardocz Lászlónál (0742 961 420).

 

Történelmi megemlékezés Megemlékezést szervez az EMSZ sepsiszentgyörgyi szervezete ma 18 órakor a nándorfehérvári győzelem emlékére a vártemplom udvarán, kedvezőtlen időjárás esetén a vártemplomban. Közreműködők: Rab Sándor történész, Dénes Előd házigazda lelkész és ifjú zenészek. Szeretettel (és egy kis meglepetéssel) várnak mindenkit.

 

Mandics György előadása Ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács székházában (Konsza Samu utca 21. szám) A Székelység 2000 évvel ezelőtt címmel tart előadást Mandics György temesvári születésű József Attila-díjas tanár, költő, író, újság- és esszéíró. Minden érdeklődőt várnak.

 

Röviden

APRÓHIRDETÉS. Apróhirdetési és ügyfélszolgálati irodánk Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9–15, pénteken 9–13 óráig tart nyitva. JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket.  VÁROSI STRAND. A sepsiszentgyörgyi strand 9–20 óráig fogadja a fürdővendégeket. IVÓVÍZ. Ma 9 és 15 óra között a hálózaton zajló munkálatok miatt nyomásingadozásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön a Jókai Mór utcában, a Farm utcában, valamint Illyefalván, Aldobolyban, Sepsiszentkirályban és a Szalomérban.  ÁRAMSZÜNET. Július 23-án, csütörtökön 8–14 óráig Kilyénben, a Bogyó Autószalonban, a DioPan Kft.-nél és a Novotechnél szünetel az áramszolgáltatás. GOMBAELLENŐRZÉS. Sepsiszentgyörgyön a központi piacon szerdánként és péntekenként 8–10, vasárnap 9–11 óráig a László Kálmán Gombászegyesület tagjai megvizsgálják a begyűjtött gombákat.

 

Ügyelet

Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Szorgalom sétányi Galenus gyógyszertár (0267 313 929) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Dózsa György utcai Ambrózia II. tart nyitva.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »