Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Jótékonysági est Hunorka hallásáért

Karácsonyváró műsorok SEPSISZENTGYÖRGY. Ma 10–13 óráig ünnepváró városnézés a kisvonattal (indulás a Bod Péter Megyei Könyvtár elől fél­óránként). Állandó programok: a Photo Booth ma 16–20 óráig tart nyitva a főtéren (mágneses fotó: 10 lej); élő betlehem, állatsimogató ma 11–20 óráig a főtéren; a körhinta december 28-ig naponta 11–20 óráig működik a főtéren (jegyár: 5 lej); a vásár utolsó napja, 11–20 óráig látogatható a főtéren. KOVÁSZNA. A Kovásznai Művelődési Központban ma 18 órától a kovásznai Szent István Király római katolikus plébánia Kikapcsolsz! ifjúsági zenekarának ünnepi koncertje.

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi társulat év végi előadásai: a Kommuna – Székely öko-románc (írta és rendezte: Radu Afrim) 27-én, szombaton és 28-án, vasárnap 19 órától látható stúdió-elő­adásként a nagyteremben; Pignitzky Gellért Determinált című, József Attila Szabad-ötletek jegyzéke nyomán készült egyéni előadása 29-én, hétfőn 20 órától tekinthető meg a Cimborák Bábstúdióban. M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház Meditáció a szépségről című produkcióját 26-án, pénteken 19 órától játssza a Háromszék Tánc­stúdióban; a Dirty Dancing című előadás (koreográfia: Eryk Makohon) 29-én, hétfőn 18 órától látható a Háromszék Táncstúdióban. SZILVESZTERI ELŐADÁS. Az év utolsó előadása Sepsiszentgyörgyön a kézdivásárhelyi Udvartér Színház vendégjátéka lesz december 31-én, szerdán 18 órától a színház nagytermében. Marc Camoletti Hatan pizsamában című vígjátékát Kolcsár József rendezte. UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi színház Marc Camoletti Hatan pizsamában című vígjátéka Kolcsár József rendezésében a Vigadó Művelődési Központban december 30-án, kedden 18 órától látható. Jegyek az in-time.hu oldalon. 

Bábszínház CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. Sepsiszentgyörgyön a Nagy-Kopeczky Kálmán által rendezett Betlehem című előadás december 24-én, szerdán 17 órától látható. Ajánlott korosztály: 4 éven felülieknek. Előfoglalás a 0754 409 940-es telefonon Szabó Emesénél (e-mail: [email protected]). 

Zene KARÁCSONYI KONCERTEK. A kézdivásárhelyi VigdóArt szervezésében ma 20 órától a Vigadó Művelődési Központban az Úgy volt, hogy jók leszünk című karácsonyi koncerten fellép Bejan Norbert, Kaly Roland, Moldovai Dóra és Nánia Hanna. Jegyet váltani az in-time.hu oldalon lehet. ♦ A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban karácsony napján, szerdán az esti mise után 19 órától a Férfidalárda karácsonyi műsora hallgatható meg. ♦ A miklósvári Kálnoky-kastély december 25-én, csütörtökön 19.30-tól újra megtelik zenével, fénnyel és melegséggel. A The Beatles’ Christmas egy karácsonyi zenei utazást ígér a világ legikonikusabb zenekarának dalaival. A koncerten Szőcs Botond zongorán és Magdalena Suciu hegedűn kelti életre a Beatles zenéjének varázsát, filmbeillő karácsonyi hangulatot teremtve a kastély gyertyafényes, meghitt borospincéjében. Jegyek a bit.ly/Kalnoky_Beatles oldalon kaphatóak. ♦ December 26-án, pénteken 17 órától kezdődik a kovászna-vajnafalvi református templomban a hagyományos karácsonyi koncert a Kovászna-Vajnafalvi Református Egyházközség és a Hozsánna kamarakórus szervezésében.  ÖSSZTOSZTERON-KONCERT lesz december 30-án, kedden 20.30-tól Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében. Zenészek: Szőcs Botond (zongora), Gáspár Álmos és Gerebenes Ede (gitár), Éltes Áron (szaxofon), Ráduly Zsófi (hegedű). Jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon vásárolhatók.

Tánc HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. A Háromszék Táncstúdióban december 27-én, szombaton 19 órától a Tükör, 28-án vasárnap 19 órától a Napszentület című táncszínházi produkciót játsszák. Jegyek a központi jegyirodában kaphatók. A jegyiroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden és szerdán 8–16, csütörtökön 8–17, pénteken 8–15 óráig, valamint előadás előtt egy órával. Telefon: 0267 312 104. TÁNCHÁZ. Sepsiszentgyörgyön december 27-én, szombaton tartják a karácsonyi táncházat. 21.30-kor kezdenek a Háromszék Táncstúdió előcsarnokában, majd 23 órakor a Tamási Áron Színház előcsarnokában folytatják. Házigazdák: Márton Edina Emőke és Márton Csaba. Muzsikál a Folker Együttes és a Heveder Banda. Belépő: 20 lej. Társszervezők: Lajtha László Alapítvány, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Hírdetés

Mozi MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Karácsonyi egércsata (románul beszélő) és 16.15-től magyarul beszélő, 17.30-tól Avatar: Tűz és Hamu román feliratos és 19.30-tól magyarul beszélő, 17.45-től Ábrándok (román feliratos), 21 órától Rokonidő (román feliratos). Honlap: artacinema.ro. Szerdán és csütörtökön a mozi zárva tart. 

Hitvilág GYÓNÁSI LEHETŐSÉG. A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban ma 14 és 18 óra között vagy ameddig szükséges, több pap is gyóntatni fog, hogy mindenki elvégezhesse a karácsonyi szentgyónását. KOVÁSZNA. Evangélikus istentiszteletet tartanak Kovásznán december 26-án, karácsony másodnapján 14 órától a belvárosi református templom imatermében. Szeretettel hívják és várják a Kovásznán és környékén élő evangélikus testvéreket. 

Megjelent Megjelent a Művelődés folyóirat decemberi száma, amelyben vezércikk helyett Horváth István gyűjtéséből ismerhetünk meg magyarózdi kántálásokat és karácsonyi köszöntőket. Az Enciklopédia rovatban Tar Károly A nyugati szórvány lelkigondozó szolgálat című nagy ívű tanulmányának a harmadik része olvasható, amelyben a nyugat-európai magyar református és protestáns közösségek történetét vizsgálja. Balla Sándor beszámolót közöl Németh Zsolt fizikus, kutató A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája című, idén megjelent könyvének a nagyváradi bemutatójáról. Az Üzenet a Vadrózsák kelyhéből című írás Szabó Elődnek a novemberben Budapesten megrendezett Kriza János-emlékkonferencián elhangzott gondolatait közli. A lapszámban Balla Sándor, Bányai Sándor, Benkő Levente és  Müller Csaba illusztrációit használták fel.

Ünnepi nyitvatartás a könyvtárban Az ünnepi időszakban a Bod Péter Megyei Könyvtár az alábbi nyitvatartási rend szerint lesz elérhető a közönség számára: december 24-én, szerdán 9–13 óráig; 25–26-án zárva; 27-én, szombaton 9–13 óráig, 30-án, kedden 9–19 óráig, 31-én, szerdán 9–13 óráig. A fiókkönyvtár december 24–27. között és 31-én zárva, december 30-án, kedden 12–19 óráig tart nyitva. A könyvek visszaadására szolgáló, az intézmény hátsó udvarán található bibliobox a nyitvatartási időn kívül is használható.

Székely Nemzeti Múzeum A sepsiszentgyörgyi múzeum az ünnepek ideje alatt 24-én, szerdán, 27-én, szombaton, 28-án, vasárnap, 30-án, kedden és 31-én, szerdán 9–14 óráig várja a látogatókat; 25-én, csütörtökön, 26-án, pénteken és 29-én, hétfőn zárva.

Röviden AUTÓBUSZJÁRATOK. A Multi-Trans Rt. értesíti az utasokat, hogy Sepsiszentgyörgyön december 24-én, szerdán az autóbuszok 18 óráig közlekednek. 25-én, csütörtökön és 26-án, pénteken a járatok a szombati menetrend szerint közekednek, az 5-ös (Sepsi Aréna), illetve a 18-as (Sugásfürdő) járat nem üzemel. 

Ügyelet Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena gyógyszertár (0741 106 750) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna patika (0267 360 015) tart nyitva.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »