A tönke, más néven ősdurum egyike az emberiség által legrégebb óta fogyasztott gabonáknak. Habár a népszerűsége csökkent a történelem során, jótékony hatásait a mai napig megőrizte. Ennek köszönhetően nem véletlen, hogy egyre többen ismét kezdik felfedezni ezt a tápanyagokban gazdag ősgabonát, ami nemcsak kenyerek, de izgalmas tészták és finom nassolnivalók alapja is lehet. Ismerd meg te is a tönkét!
Honnan származik?
A tönke (Triticum turgidum ssp. dicoccon) az egyik legősibb pelyvás gabonaféle, amelynek termesztése már 10 ezer évvel ezelőtt elkezdődött. Ám a legkorábbi bizonyítékokat róla 23 ezer évesre becsülik, mivel a mai Izrael területén az akkori vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek élőhelyén már találtak elszenesedett búzaszemeket. Egyéb ismert nevei az ősdurum, vagy kétszemű búza.
A tönkebúza egyike az elsőként nemesített gabonáknak, a régi mediterrán táplálkozás sarokköve volt. Igénytelensége, betegségekkel szemben mutatott szívóssága és kedvező élettani hatása miatt ismét egyre jobban teret hódít.
Manapság
A tönkebúzát termesztik Örményországban, Marokkóban, Spanyolországban, a Kárpátok határain (Ausztria, Csehország és Szlovákia), Albániában, Törökországban, Svájcban, Magyarországon, Németországban, Görögországban és Olaszországban. Számottevő mennyiségben termesztik az USA-ban is mint különleges gabonafélét.
Olaszországban egyedülállóan nagy mennyiségben termesztik, termelése még napjainkban is bővül. Toszkána hegyvidéki területein a gazdák mint oltalom alatt álló védett növényt termesztik.
369
Felismered a különböző gabonákat?
1 / 7
Csupasz szemű gabona, aratáskor a gabonaszemek kiperegnek a pelyvalevélből.Habár minden búzafaj tartalmaz sikért (glutént), egyedül ebből lehet levegős-buborkékos, könnyű szerkezetű kenyeret készíteni. A többi búzafajból készült kenyér mindegyike sokkal tömörebb.Az élelmezésben betöltött szerepe kiemelkedő.Magyarország 1300 körül már búzát exportált nyugatra, ekkor jellemzően tájfajtákat termesztettek. A modern nemesítés a 19. század végén 20. század elején indult, hazai nemesítésű egyik első búzafajtánk a Bánkúti 1201 (1931). Durumbúza Kenyérbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’26’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA4IjoiMCIsIjEwOSI6IjEiLCIxMTAiOiIwIn19’;
2 / 7
Ősgabona, hántolni kell, a kenyérbúza pelyvás szemű rokona.Nyugat-Európában a középkor uralkodó gabonája, Magyarországon a 19. század végéig termesztették majd feledésbe merültNedvesebb csapadékosabb területek jellemző gabonája, amely jól tűrte a hideg teleket, európai elterjedése ennek is köszönhető, azonban mára a termesztése visszaszorult. A tönkénél és alakornál igényesebb gabona, elterjedése a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan zajlott, amíg a csupasz szemű kenyérbúza ki nem szorította a termesztésből.Napjainkban reneszánszát éli, Magyarországon jórészt biogazdaságok termesztik. Durumbúza Tönköly Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’25’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA1IjoiMCIsIjEwNiI6IjEiLCIxMDciOiIwIn19’;
3 / 7
A búza nemzettség legősibb tagja, vad változata a kenyér búza egyik őse. Ötzi a jégember is ilyen búzát fogyaszthatott.Pelyvás gabona vagy ősgabona, hántolni kell. Keskeny, egysoros kalászai vannak és egyszemű búzának is hívják, mert kalászkánként 1 szemet terem. Hegyvidéki és marginális területek igénytelen, alacsony tápanyagigényű gabonafaja, amely keveset terem, de jó betegség-ellenálósággal rendelkezik.Magasra nő, szalmáját gyakran gombatermesztéshez is felhasználják.A belőle készült kenyeret formában sütik, mert a tönkölyhöz hasonlóan lágy sikérrel rendelkezik.Lisztje a durumbúzához hasonlóan sárgás, karotinban gazdag, magas biológiai értékű és könnyen emészthető. Kenyérbúza Durumbúza Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’20’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTAiOiIwIiwiOTEiOiIwIiwiOTIiOiIxIn19’;
4 / 7
Csupasz szemű gabona, a tönke a legközelebbi rokonaKemény szemű búzának is hívják és a mediterrán területek népszerű búzafaja.Őrleménye sárgásabb színű, amely magasabb béta-karotin tartalmának köszönhető.Tojás nélkül is jó állagú tésztát ad, leggyakrabban száraztészták alapanyaga készül belőle.Glikémiás indexe alacsonyabb, mint a kenyérbúzáé. Kenyérbúza Durumbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’21’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTMiOiIwIiwiOTQiOiIxIiwiOTUiOiIwIn19’;
5 / 7
Pelyvás gabona, hántolni kell.Virágzata bugavirágzat (szemben az összes többi listában szereplő gabonával, amelynek kalászvirágzata van).Gluténmentes gabona. Tönke Árpa Zab if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’22’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTYiOiIwIiwiOTciOiIwIiwiOTgiOiIxIn19’;
6 / 7
Ha több rovarriasztót fújsz magadra, védettebb leszel.
Igaz. Nem igaz. if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’23’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTkiOiIwIiwiMTAwIjoiMCJ9fQ==’;
7 / 7
Csíráztatott majd kiszárított (aszalt vagy pörkölt) formáját malátának hívjuk, ami a sörgyártás alapanyaga, ehhez hántolás nélkül használják.Hántolt és koptatott verziója a gersli avagy …gyöngy, amelyet leggyakrabban a sólet alapanyagaként használunk, de önálló köretként a rizst is helyettesíthetjük vele.Kalásza lehet két-, négy- vagy hatsoros. A sör általában a kétsoros tavaszi gabonából készül, amelyet bókoló (lefelé hajló) kalászairól ismerhetünk fel a legkönnyebben.Az ókorban a tönke mellett ez számított a legfontosabb gabonafélének, mind állati takarmányozás, mind emberi fogyasztásra ezt termesztették.A történelem során fokozatosan veszített népszerűségéből és élelmezésben betöltött szerepét átvette a búza. Árpa Durumbúza Rozs if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’24’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTAyIjoiMSIsIjEwMyI6IjAiLCIxMDQiOiIwIn19’;
Az eredményed:
LinkedIn Facebook VKontakte
div#ays-quiz-container-3 * { box-sizing: border-box; } #ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } /* Styles for Internet Explorer start */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 { } /* Styles for Quiz container */ #ays-quiz-container-3{ min-height: 350px; width:400px; background-color:#ffffff; background-position:center center;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: 0px 0px 15px 1px rgba(0,0,0,0.4);border: none;} /* Styles for Navigation bar */ #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 { width: 100%; max-width: 100%; margin: auto;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: none;border: none;} #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question { /* color: #515151; border-color: #515151; background-color: #ffffff; */ color: #000; border-color: #dddddd; background-color: #ffffff; outline: unset; text-decoration: unset; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question { /* box-shadow: inset 0 0 5px #515151, 0 0 5px #515151; */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); background: #E5E7ED; outline: unset; border-color: transparent; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-answered a.ays_questions_nav_question { /* color: #ffffff; border-color: #ffffff; background-color: #515151; */ color: #C6C6C6; border-color: transparent; background-color: #F5F5F5; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer { /* color: rgba(39, 174, 96, 1); border-color: rgba(39, 174, 96, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(39, 174, 96, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* color: rgba(243, 134, 129, 1); border-color: rgba(243, 134, 129, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(243, 134, 129, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer, #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* filter: drop-shadow(0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38)); */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box { position: absolute; top: 40px; right: 40px; z-index: 10; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box .ays-navbar-bookmark { height: 100%; cursor: pointer; width: 13px; box-shadow: unset; } /* Styles for questions */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 div.step { min-height: 350px; } /* Styles for text inside quiz container */ #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-start-page *:not(input), #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container label[for^=”ays-answer-„], #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-matching-field-choice, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container form .step:not(.ays_thank_you_fs) p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-title, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-subtitle, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .logged_in_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers *, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_score_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_message{ color: #515151; outline: none; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_question_hint { color: #515151; } /* Quiz title / transformation */ #ays-quiz-container-3 .ays-fs-title{ text-transform: uppercase; font-size: 21px; text-align: center; text-shadow: none; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question *:not([class^=’enlighter’]) { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 textarea, #ays-quiz-container-3 input::first-letter, #ays-quiz-container-3 select::first-letter, #ays-quiz-container-3 option::first-letter { color: initial !important; } #ays-quiz-container-3 p::first-letter:not(.ays_no_questions_message) { color: #515151 !important; background-color: transparent !important; font-size: inherit !important; font-weight: inherit !important; float: none !important; line-height: inherit !important; margin: 0 !important; padding: 0 !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } #ays-quiz-container-3 .ays-fs-subtitle p { text-align: center ; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question { text-align: center ; margin-bottom: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question pre { max-width: 100%; white-space: break-spaces; } div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘], div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-modern-dark-question *, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question *{ word-break: break-word; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-timer p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_redirection_timer_container hr, #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container hr { margin: 0; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container.ays_quiz_timer_red_warning .ays-quiz-timer { color: #ff0000; } #ays-quiz-container-3 .ays_thank_you_fs p { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’text’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’url’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’number’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’email’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’tel’], #ays-quiz-container-3 .information_form textarea, #ays-quiz-container-3 .information_form select, #ays-quiz-container-3 .information_form option { color: initial !important; outline: none; margin-left: 0; background-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’] { margin: 0 10px; outline: initial; -webkit-appearance: auto; -moz-appearance: auto; position: initial; width: initial; height: initial; border: initial; background: initial; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’]::after { content: none; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text{ color:#ff4d4d; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text{ color:#33cc33; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a, #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a * { color: rgb(81,81,81); text-align: center; } #ays-quiz-container-3 iframe { /*min-height: 350px;*/ } #ays-quiz-container-3 label.ays_for_checkbox, #ays-quiz-container-3 span.ays_checkbox_for_span { color: initial !important; display: block; } /* Quiz textarea height */ #ays-quiz-container-3 textarea { height: 100px; min-height: 100px; } /* Quiz rate and passed users count */ #ays-quiz-container-3 .ays_quizn_ancnoxneri_qanak, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg{ color:#ffffff; background-color:#515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container > .ays_quizn_ancnoxneri_qanak { padding: 5px 20px; } #ays-quiz-container-3 div.for_quiz_rate.ui.star.rating .icon { color: rgba(81,81,81,0.35); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg div.for_quiz_rate_avg.ui.star.rating .icon { color: rgba(255,255,255,0.5); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete .ays-quiz-rate-link-box .ays-quiz-rate-link { color: #515151; } /* Loaders */ #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner div:after, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 div:after { background-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-circle, #ays-quiz-container-3 .lds-facebook div, #ays-quiz-container-3 .lds-ellipsis div{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-ripple div{ border-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-dual-ring::after, #ays-quiz-container-3 .lds-hourglass::after{ border-color: #515151 transparent #515151 transparent; } /* Stars */ #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon, #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon:before { font-family: Rating !important; } /* Progress bars */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress { border-color: rgba(81,81,81,0.8); } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress-bg { background-color: rgba(81,81,81,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-value { color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-bar { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-question-counter .ays-live-bar-wrap { direction:ltr !important; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill{ color: #515151; border-bottom: 2px solid rgba(81,81,81,0.8); text-shadow: 0px 0px 5px #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-fourth, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-third, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-second { text-shadow: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-percent{ display:none; } /* Music, Sound */ #ays-quiz-container-3 .ays_music_sound { color:rgb(81,81,81); } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 blockquote { border-left-color: #515151 !important; } /* Quiz Password */ #ays-quiz-container-3 .ays-start-page > input[id^=’ays_quiz_password_val_’], #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-toggle-visibility-box { width: 100%; margin: 0 auto; } /* Question hint */ #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); max-width: 270px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text p { max-width: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box { display: flex; justify-content: flex-end; align-items: center; position: relative; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .ays_user_points_container { position: absolute; top: 0; right: 0; left: 0; bottom: 0; text-align: center; font-size: 16px; margin: 0.625em; } /* Quiz Export PDF */ #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); box-shadow: 0.025px 0.025px 1px 1px rgba(0,0,0,0.2), 0px 2px 1px 0px rgba(0,0,0,0.14), 0px 2px 5px 0 rgba(0,0,0,0.12); max-width: 190px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:focus { background-color: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:active { background-color: rgba(129,157,135,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item { color: #515151; display: flex; justify-content: space-between; align-items: center; font-size: 14px; background-image: unset; box-shadow: unset; border-radius: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item .ays-export-quiz-dropdown-item-icon { margin-left: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg path { stroke: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg circle { fill: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item-icon svg path { fill: rgba(81,81,81,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box svg { position: revert; } #ays-quiz-container-3 .ays_questions_hint_max_width_class { max-width: 80%; } /* Information form */ #ays-quiz-container-3 .ays-form-title{ color:rgb(81,81,81); } /* Quiz timer */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer{ color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-after-timer * , #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer *, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer * { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer.ays-quiz-message-before-timer:before { display: inline-block; font-weight: 500; text-align: center; width: auto; margin-right: 5px; } /* Quiz buttons */ #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’checkbox’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { background-color: #819d87; color:#515151; font-size: 17px; padding: 10px 20px; border-radius: 3px; white-space: nowrap; letter-spacing: 0; box-shadow: unset; white-space: normal; word-break: break-word; background-image: unset; width: auto; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 input.action-button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { } div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_check_answer { padding: 5px 10px; font-size: 17px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_download_certificate { white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_arrow { color:#515151!important; white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:hover, #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px #515151; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button_p { display: flex; justify-content: center; flex-wrap: wrap; } #ays-quiz-container-3 .ays_buttons_div { justify-content: center; } #ays-quiz-container-3 .step:first-of-type .ays_buttons_div { justify-content: center !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results_page .ays_score span { visibility: visible; } #ays-quiz-container-3 input[type=’button’], #ays-quiz-container-3 input[type=’submit’] { color: #515151 !important; outline: none; } div#ays-quiz-container-3 .ays-quiz-questions-nav-wrap .ays-quiz-questions-nav-item .ays_questions_nav_question:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’button’]:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’submit’]:focus-visible { outline: -webkit-focus-ring-color auto 1px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled], #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled] { color: #aaa !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_finish.action-button{ margin: 10px 5px; } #ays-quiz-container-3 .ays-share-btn.ays-share-btn-branded { color: #fff; margin-bottom: 5px; display: inline-block; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon { cursor: pointer; position: absolute; left: 0px; top: 0px; z-index: 1; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon svg path { fill: #515151; } /* Question answers */ #ays-quiz-container-3 .ays-field { border-color: #444; border-style: solid; border-width: 1px; box-shadow: none;flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers .ays-field:hover{ opacity: 1; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;bottom:0;} #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘] { padding: 5px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field { margin-bottom: 10px; position: relative; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { /* width: calc(50% – 5px); */ width:calc(100% /2 – 4px);; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { position: absolute; right: 15px; bottom: 15px; } #ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon[data-type=’style-9′] { width: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 10px; bottom: 40px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] .ays_fieldset img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 15px; bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input:checked+label:before { border-color: #819d87; background: #819d87; background-clip: content-box; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers div.ays-text-right-answer { color: #515151; } /* Answer maximum length of a text field */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question_text_message{ color: #515151; text-align: left; font-size: 12px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays_quiz_question_text_error_message { color: #ff0000; } /* Questions answer image */ #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; height:150px; object-fit: cover; } /* Questions answer right/wrong icons */ #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.correct:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/correct.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.wrong:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/wrong.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field label.answered:last-of-type:after{ height: auto; left: 10px;top: 10px;} /* Dropdown questions */ #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field:focus, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field { outline: unset; padding: 0.75rem; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single { border-bottom: 2px solid #819d87; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow { /*color: #7e6278;*/ color: #515151; line-height: 40px; padding-left: 8px; padding-right: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option–highlighted[aria-selected] { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .selection, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .dropdown-wrapper, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow b[role=’presentation’] { font-size: 16px !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option { padding: 6px; } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar { width: 7px; } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-track { background-color: rgba(129,157,135,0.35); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.55); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb:hover { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.85); } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } /* WooCommerce product */ #ays-quiz-container-3 .ays-woo-block { background-color: rgba(129,157,135,0.8); } #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a, #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-title > a { color: #515151; } #ays-quiz-container-1 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a { text-decoration: unset; } /* Audio / Video */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time{ box-sizing: unset; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time-rail { padding-top: 15px; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-mediaelement video { margin: 0; } /* Limitation */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-limitation-count-of-takers { padding: 50px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-show, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-hide{ color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_elegant_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_rect_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #000; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | Start */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button:hover, #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { box-shadow: unset; background-color: transparent; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { margin: 10px 6px; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | End */ /* Go theme (Version: 1.4.3) | Start */ #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before, #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before { -webkit-mask-image: unset; mask-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_report { text-align: right; } div#ays-quiz-container-3 .ays_question_report .ays-quiz-open-report-window { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container { position: relative; right: 100px; top: -5px; right: -5px; margin: 0; z-index: 1000; display: flex; justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered:before { background-color: #819d87 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.correct:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.correct:before { background-color: #27ae60 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before { background-color: #cc3700 !important; } /* Go theme (Version: 1.4.3) | End */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results fieldset.ays_fieldset .ays_quiz_question .wp-video { width: 100% !important; max-width: 100%; } /* Classic Dark / Classic Light */ /* Dropdown questions right/wrong styles */ #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div{ border-color: green !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(39,174,96,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div .selected-field, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div .selected-field { padding: 0px 10px 0px 10px; color: green !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .wrong_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .wrong_div{ border-color: red !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label { background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays-field .ays_quiz_hide_correct_answer:after{ content: ” !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays_quiz_question .ays-quiz-fill-in-blank-input { color: #515151 !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step.ays_question_result:last-child { padding-bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-close-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-open-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_login_form p{ color: #515151; } /* Personality Test | Start */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description p { text-align: left; padding: 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box { background: white; border-radius: 17px; box-shadow: 0px 0px 20px rgba(98, 85, 165, 0.1); /*padding: 30px 3% 40px;*/ padding: 20px 30px; margin: 30px 0; font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { color: #413A5C; font-size: 23px; margin: 0; text-align: left; font-weight: bold; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description { margin: 0; font-size: 16px; text-align: left; color: #413A5C; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description * { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress { width: 100%; background-color: rgba(128, 126, 137, 0.1); border-radius: 15px; position: relative; display: flex; /* justify-content: flex-end; */ margin-top: 1rem; margin-bottom: 1rem; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress-end { justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { height: 30px; border-radius: 15px; color: white; font-size: 18px; padding: 3px 15px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-percentages { position: absolute; width: 100%; padding: 4px 15px; top: 0; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; display: -ms-flexbox; display: flex; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box div, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-dark-purple { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-white { color: #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-percentage { font-weight: bolder; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box { display: -ms-flexbox; display: flex; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:before, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:after { content: unset; } /* Personality Test | End */ /* report questions modal start */ .ays-modal-reports { display: none; position: fixed; z-index: 9999; left: 0; top: 0; width: 100%; height: 100%; overflow: auto; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); animation-duration: .5s; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports { background-color: #fefefe; margin: 10% auto; border: 1px solid #888; max-width: 500px; width: 100%; border-radius: 10px; padding: 20px; box-sizing: border-box; position: relative; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports label{ display: block; margin-bottom: 10px; font-weight: bold; letter-spacing: normal; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports textarea { display: block; width: 100%; height: 100px; padding: 5px; box-sizing: border-box; border-radius: 5px; border: 1px solid #ccc; max-width: 100%; max-height: 500px; resize: vertical; transition: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports input.ays-quiz-submit-question-report { background-color: #0073aa; color: #fff; border: none; border-radius: 5px; padding: 10px 20px; cursor: pointer; margin-top: 20px; line-height: normal; letter-spacing: normal; box-shadow: unset; background-image: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window { color: #aaa; font-weight: bold; position: absolute; top: 1%; right: 1%; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img { box-shadow: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:hover, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:focus { cursor: pointer; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-error { display: none; font-size: 13px; color: #f00; text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-textarea-label, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-title { text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays_quiz_modal_overlay { width: 100%; height: 100%; position: fixed; top: 0; left: 0; position: absolute; z-index: 1000000000; flex-direction: column; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-container .ays-quiz-user-cհoosing-anonymous-assessment { margin: 10px 0; } /* report questions modal end */ @media screen and (max-width: 768px){ #ays-quiz-container-3{ max-width: 100%; } div#ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .step, div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .step { padding-right: 0px !important; padding-top: 0px !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light div.step[data-question-id], div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark div.step[data-question-id] { background-size: cover !important; background-position: center center !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page), div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page) { width: 100%; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } div#ays-quiz-container-3 input#ays-submit, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { font-size: 17px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays-questions-container div.ays-woo-block { width: 100%; } /* Quiz title / mobile font size */ div#ays-quiz-container-3 .ays-fs-title { font-size: 21px; } /* Question explanation / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } /* Wrong answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } /* Right answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } /* Note text / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { font-size: 18px; } /* Personality Test */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { font-size: 14px; padding: 6px 10px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-image-question-img img { height: 200px ; } #ays-quiz-container-3 .ays-field { flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;position:initial;bottom:0;:0; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { width:calc(100% /2 – 4px); } #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; } } /* Custom css styles */ /* RTL direction styles */ #ays-quiz-container-3 p { margin: 0.625em; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label { /* background-color: transparent; */ } #ays-quiz-container-3 .ays-field.checked_answer_div input:checked~label { background-color: rgba(129,157,135,0.6); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container.ays_quiz_classic_light .ays-questions-container .ays-field:hover label[for^=’ays-answer-‘], #ays-quiz-container-3 .ays-field:hover{ background: rgba(129,157,135,0.8); color: #fff; transition: all .3s; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.5), 0 0 0 3px #515151; background: #819d87; } if(typeof aysQuizOptions === ‘undefined’){ var aysQuizOptions = []; } aysQuizOptions[‘3’] = ‘eyJxdWl6X3ZlcnNpb24iOiIyMS43LjMiLCJjb3JlX3ZlcnNpb24iOiI2LjUuMyIsInBocF92ZXJzaW9uIjoiNy40LjMzIiwiY29sb3IiOiIjODE5ZDg3IiwiYmdfY29sb3IiOiIjZmZmZmZmIiwidGV4dF9jb2xvciI6IiM1MTUxNTEiLCJoZWlnaHQiOjM1MCwid2lkdGgiOjQwMCwiZW5hYmxlX2xvZ2dlZF91c2VycyI6Im9mZiIsImluZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJkaXNhYmxlIiwiZm9ybV9uYW1lIjoib2ZmIiwiZm9ybV9lbWFpbCI6Im9mZiIsImZvcm1fcGhvbmUiOiJvZmYiLCJpbWFnZV93aWR0aCI6IiIsImltYWdlX2hlaWdodCI6IjIwMCIsImVuYWJsZV9jb3JyZWN0aW9uIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Byb2dyZXNzX2JhciI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbnNfcmVzdWx0Ijoib24iLCJyYW5kb21pemVfcXVlc3Rpb25zIjoib2ZmIiwicmFuZG9taXplX2Fuc3dlcnMiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcXVlc3Rpb25zX2NvdW50ZXIiOiJvbiIsImVuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Jlc3RyaWN0aW9uX3Bhc3NfdXNlcnMiOiJvZmYiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJ1c2VyX3JvbGUiOltdLCJheXNfdXNlcnNfc2VhcmNoIjpbXSwiY3VzdG9tX2NzcyI6IiIsImxpbWl0X3VzZXJzIjoib2ZmIiwibGltaXRhdGlvbl9tZXNzYWdlIjoiIiwicmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwicmVkaXJlY3Rpb25fZGVsYXkiOjAsImFuc3dlcnNfdmlldyI6Imxpc3QiLCJlbmFibGVfcnRsX2RpcmVjdGlvbiI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sb2dnZWRfdXNlcnNfbWVzc2FnZSI6IiIsInF1ZXN0aW9uc19jb3VudCI6IiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbl9iYW5rIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2xpdmVfcHJvZ3Jlc3NfYmFyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3BlcmNlbnRfdmlldyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9hdmVyYWdlX3N0YXRpc3RpY2FsIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX25leHRfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfcHJldmlvdXNfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfYXJyb3dzIjoib2ZmIiwidGltZXJfdGV4dCI6IiIsInF1aXpfdGhlbWUiOiJjbGFzc2ljX2xpZ2h0IiwiZW5hYmxlX3NvY2lhbF9idXR0b25zIjoib24iLCJmaW5hbF9yZXN1bHRfdGV4dCI6IiIsImVuYWJsZV9wYXNzX2NvdW50Ijoib24iLCJoaWRlX3Njb3JlIjoib2ZmIiwicmF0ZV9mb3JtX3RpdGxlIjoiIiwiYm94X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwicXVpel9iZ19pbWFnZSI6IiIsInF1aXpfYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMSIsInF1aXpfYm9yZGVyX3N0eWxlIjoic29saWQiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2xvYWRlciI6ImRlZmF1bHQiLCJxdWVzdF9hbmltYXRpb24iOiJzaGFrZSIsImVuYWJsZV9iZ19tdXNpYyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfbXVzaWMiOiIiLCJhbnN3ZXJzX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE1Iiwic2hvd19jcmVhdGVfZGF0ZSI6Im9mZiIsInNob3dfYXV0aG9yIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbmlzaCI6Im9mZiIsImFuc3dlcnNfcndfdGV4dHMiOiJvbl9wYXNzaW5nIiwiZGlzYWJsZV9zdG9yZV9kYXRhIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2JhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnQiOiJvZmYiLCJiYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50X2NvbG9yXzEiOiIjMDAwIiwiYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudF9jb2xvcl8yIjoiI2ZmZiIsInF1aXpfZ3JhZGllbnRfZGlyZWN0aW9uIjoidmVydGljYWwiLCJyZWRpcmVjdF9hZnRlcl9zdWJtaXQiOiJvZmYiLCJzdWJtaXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwic3VibWl0X3JlZGlyZWN0X2RlbGF5IjowLCJwcm9ncmVzc19iYXJfc3R5bGUiOiJmaXJzdCIsImVuYWJsZV9leGl0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImV4aXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwiaW1hZ2Vfc2l6aW5nIjoiY292ZXIiLCJxdWl6X2JnX2ltYWdlX3Bvc2l0aW9uIjoiY2VudGVyIGNlbnRlciIsImN1c3RvbV9jbGFzcyI6IiIsImVuYWJsZV9zb2NpYWxfbGlua3MiOiJvZmYiLCJzb2NpYWxfbGlua3MiOnsibGlua2VkaW5fbGluayI6IiIsImZhY2Vib29rX2xpbmsiOiIiLCJ0d2l0dGVyX2xpbmsiOiIiLCJ2a29udGFrdGVfbGluayI6IiJ9LCJzaG93X3F1aXpfdGl0bGUiOiJvbiIsInNob3dfcXVpel9kZXNjIjoib24iLCJzaG93X2xvZ2luX2Zvcm0iOiJvZmYiLCJtb2JpbGVfbWF4X3dpZHRoIjoiIiwibGltaXRfdXNlcnNfYnkiOiJpcCIsImV4cGxhbmF0aW9uX3RpbWUiOiI0IiwiZW5hYmxlX2NsZWFyX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInNob3dfY2F0ZWdvcnkiOiJvZmYiLCJzaG93X3F1ZXN0aW9uX2NhdGVnb3J5Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19wYWRkaW5nIjoiNSIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl93aWR0aCI6IjEiLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl9zdHlsZSI6InNvbGlkIiwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfY29sb3IiOiIjNDQ0IiwiYW5zX2ltZ19oZWlnaHQiOiIxNTAiLCJhbnNfaW1nX2NhcHRpb25fc3R5bGUiOiJvdXRzaWRlIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3Bvc2l0aW9uIjoiYm90dG9tIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93X2NvbG9yIjoiIzAwMCIsInNob3dfYW5zd2Vyc19jYXB0aW9uIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX21hcmdpbiI6MTAsImFuc19yaWdodF93cm9uZ19pY29uIjoiZGVmYXVsdCIsImRpc3BsYXlfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsImVuYWJsZV9yd19hc253ZXJzX3NvdW5kcyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfaW1nX2luX2ZpbmlzaF9wYWdlIjoib2ZmIiwiZmluaXNoX2FmdGVyX3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsImFmdGVyX3RpbWVyX3RleHQiOiIiLCJlbmFibGVfZW50ZXJfa2V5Ijoib24iLCJzaG93X3JhdGVfYWZ0ZXJfcmF0ZSI6Im9uIiwiYnV0dG9uc190ZXh0X2NvbG9yIjoiIzUxNTE1MSIsImJ1dHRvbnNfcG9zaXRpb24iOiJjZW50ZXIiLCJidXR0b25zX3NpemUiOiJtZWRpdW0iLCJidXR0b25zX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwiYnV0dG9uc193aWR0aCI6IiIsImJ1dHRvbnNfbGVmdF9yaWdodF9wYWRkaW5nIjoiMjAiLCJidXR0b25zX3RvcF9ib3R0b21fcGFkZGluZyI6IjEwIiwiYnV0dG9uc19ib3JkZXJfcmFkaXVzIjoiMyIsImVuYWJsZV9hdWRpb19hdXRvcGxheSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sZWF2ZV9wYWdlIjoib2ZmIiwic2hvd19vbmx5X3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInBhc3Nfc2NvcmUiOjAsInBhc3Nfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5HcmF0dWxcdTAwZTFsdW5rITxcL2g0PiIsImZhaWxfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5VcHN6ITxcL2g0PlxyXG48cCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5NZWd5IGV6IGpvYmJhbiBpcywgbWVncHJcdTAwZjNiXHUwMGUxbG9kIFx1MDBmYWpyYT88XC9wPiIsImFuc3dlcnNfb2JqZWN0X2ZpdCI6ImNvdmVyIiwicXVpel9tYXhfcGFzc19jb3VudCI6MSwicXVlc3Rpb25fZm9udF9zaXplIjoxNiwicXVpel93aWR0aF9ieV9wZXJjZW50YWdlX3B4IjoicGl4ZWxzIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfaWNvbl9vcl90ZXh0IjoiZGVmYXVsdCIsInF1ZXN0aW9uc19oaW50X3ZhbHVlIjoiIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbnNoX2NvbWZpcm1fYm94Ijoib24iLCJoaWRlX2NvcnJlY3RfYW5zd2VycyI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX3RleHRfdmFsdWUiOiIiLCJzaG93X2luZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJvbiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX2V4cGxhbmF0aW9uIjoib25fcmVzdWx0c19wYWdlIiwiZW5hYmxlX3F1ZXN0aW9uc19vcmRlcmluZ19ieV9jYXQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfc2VuZF9tYWlsX3RvX3VzZXJfYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9zZW5kX21haWxfdG9fYWRtaW5fYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX251bWJlcmluZyI6Im5vbmUiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfbnVtYmVyaW5nIjoibm9uZSIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWYiOiIiLCJkaXNhYmxlX2hvdmVyX2VmZmVjdCI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWZfd2lkdGgiOjEwMCwicXVpel90aXRsZV90cmFuc2Zvcm1hdGlvbiI6InVwcGVyY2FzZSIsInF1aXpfaW1hZ2Vfd2lkdGhfYnlfcGVyY2VudGFnZV9weCI6InBpeGVscyIsInF1aXpfaW1hZ2VfaGVpZ2h0IjoiIiwicXVpel9iZ19pbWdfb25fc3RhcnRfcGFnZSI6Im9mZiIsInF1aXpfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9ib3hfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjowLCJxdWl6X2JveF9zaGFkb3dfel9vZmZzZXQiOjE1LCJxdWl6X3F1ZXN0aW9uX3RleHRfYWxpZ25tZW50IjoiY2VudGVyIiwicXVpel9hcnJvd190eXBlIjoiZGVmYXVsdCIsInF1aXpfc2hvd193cm9uZ19hbnN3ZXJzX2ZpcnN0Ijoib2ZmIiwicXVpel9kaXNwbGF5X2FsbF9xdWVzdGlvbnMiOiJvZmYiLCJxdWl6X3RpbWVyX3JlZF93YXJuaW5nIjoib2ZmIiwicXVpel9zY2hlZHVsZV90aW1lem9uZSI6IlVUQysyIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfYnV0dG9uX3ZhbHVlIjoiIiwicXVpel90YWNrZXJzX21lc3NhZ2UiOiJUaGlzIHF1aXogaXMgZXhwaXJlZCEiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9saW5rZWRpbl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX2ZhY2Vib29rX3NoYXJlX2J1dHRvbiI6Im9uIiwicXVpel9lbmFibGVfdHdpdHRlcl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Zrb250YWt0ZV9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfbWFrZV9yZXNwb25zZXNfYW5vbnltb3VzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX2FsbF9yZXZpZXdfbGluayI6Im9mZiIsInF1aXpfbWVzc2FnZV9iZWZvcmVfdGltZXIiOiIiLCJxdWl6X3Bhc3N3b3JkX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc2VlX3Jlc3VsdF9jb25maXJtX2JveCI6Im9mZiIsImRpc3BsYXlfZmllbGRzX2xhYmVscyI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkX3Zpc2liaWxpdHkiOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNiwiYW5zd2Vyc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNSwic29jaWFsX2J1dHRvbnNfaGVhZGluZyI6IiIsInNvY2lhbF9saW5rc19oZWFkaW5nIjoiIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVlc3Rpb25fY2F0ZWdvcnlfZGVzY3JpcHRpb24iOiJvZmYiLCJxdWl6X21lc3NhZ2VfYmVmb3JlX3JlZGlyZWN0X3RpbWVyIjoiIiwiYnV0dG9uc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNywicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MTAsInF1aXpfZW5hYmxlX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwicXVpel90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMzMzMiLCJxdWVzdGlvbl9jb3VudF9wZXJfcGFnZSI6bnVsbCwicXVlc3Rpb25fY291bnRfcGVyX3BhZ2VfbnVtYmVyIjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlIjoiIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlX3dpdGhvdXRfc2VuZCI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX3Bhc3MiOiIwIiwiZm9ybV90aXRsZSI6IiIsImNlcnRpZmljYXRlX3RpdGxlIjoiPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDUwcHg7IGZvbnQtd2VpZ2h0OiBib2xkO1wiPkNlcnRpZmljYXRlIG9mIENvbXBsZXRpb248XC9zcGFuPiIsImNlcnRpZmljYXRlX2JvZHkiOiI8c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5UaGlzIGlzIHRvIGNlcnRpZnkgdGhhdDxcL2k+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAzMHB4O1wiPjxiPiUldXNlcl9uYW1lJSU8XC9iPjxcL3NwYW4+XHJcblxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5oYXMgY29tcGxldGVkIHRoZSBxdWl6PFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDMwcHg7XCI+XCIlJXF1aXpfbmFtZSUlXCI8XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDIwcHg7XCI+d2l0aCBhIHNjb3JlIG9mIDxiPiUlc2NvcmUlJTxcL2I+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAyNXB4O1wiPjxpPmRhdGVkPFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMzBweDtcIj4lJWN1cnJlbnRfZGF0ZSUlPFwvc3Bhbj4iLCJtYWlsY2hpbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9tYWlsY2hpbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfZG91YmxlX29wdF9pbiI6Im9mZiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX2NoZWNrIjoib2ZmIiwiYWN0aXZlSW50ZXJ2YWwiOiIyMDI0LTA1LTEwIDE2OjEwOjEwIiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjQtMDUtMTAgMTY6MTA6MTAiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9tZXNzYWdlIjoiVGhlIHF1aXogaGFzIGV4cGlyZWQhIiwiYWN0aXZlX2RhdGVfcHJlX3N0YXJ0X21lc3NhZ2UiOiJUaGUgcXVpeiB3aWxsIGJlIGF2YWlsYWJsZSBzb29uISIsImNoZWNrYm94X3Njb3JlX2J5Ijoib24iLCJjYWxjdWxhdGVfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsInNlbmRfcmVzdWx0c191c2VyIjoib2ZmIiwic2VuZF9pbnRlcnZhbF9tc2ciOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9iYW5rX3R5cGUiOiJnZW5lcmFsIiwicXVlc3Rpb25zX2JhbmtfY2F0X2NvdW50Ijp7IjEiOiIifSwiZW5hYmxlX3RhY2tlcnNfY291bnQiOiJvZmYiLCJ0YWNrZXJzX2NvdW50IjoiIiwic2VuZF9yZXN1bHRzX2FkbWluIjoib24iLCJzZW5kX2ludGVydmFsX21zZ190b19hZG1pbiI6Im9mZiIsInNob3dfaW50ZXJ2YWxfbWVzc2FnZSI6Im9mZiIsImFsbG93X2NvbGxlY3RpbmdfbG9nZ2VkX2luX3VzZXJzX2RhdGEiOiJvZmYiLCJxdWl6X3Bhc3Nfc2NvcmUiOiIwIiwic2VuZF9jZXJ0aWZpY2F0ZV90b19hZG1pbiI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX2ltYWdlIjoiIiwiY2VydGlmaWNhdGVfZnJhbWUiOiJkZWZhdWx0IiwiY2VydGlmaWNhdGVfb3JpZW50YXRpb24iOiJsIiwibWFrZV9xdWVzdGlvbnNfcmVxdWlyZWQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGFzc3dvcmQiOiJvZmYiLCJwYXNzd29yZF9xdWl6IjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlX2FkbWluIjoiIiwic2VuZF9tYWlsX3RvX3NpdGVfYWRtaW4iOiJvbiIsImdlbmVyYXRlX3Bhc3N3b3JkIjoiZ2VuZXJhbCIsImdlbmVyYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOnsiY3JlYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOltdLCJhY3RpdmVfcGFzc3dvcmRzIjpbXSwidXNlZF9wYXNzd29yZHMiOltdfSwiZGlzcGxheV9zY29yZV9ieSI6ImJ5X3BlcmNlbnRhZ2UiLCJzaG93X3NjaGVkdWxlX3RpbWVyIjoib2ZmIiwic2hvd190aW1lcl90eXBlIjoiY291bnRkb3duIiwicHJvZ3Jlc3NfbGl2ZV9iYXJfc3R5bGUiOiJkZWZhdWx0IiwiZW5hYmxlX2Z1bGxfc2NyZWVuX21vZGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbmF2aWdhdGlvbl9iYXIiOiJvZmYiLCJoaWRlX2xpbWl0X2F0dGVtcHRzX25vdGljZSI6Im9mZiIsInR1cm5fb25fZXh0cmFfc2VjdXJpdHlfY2hlY2siOiJvbiIsImVuYWJsZV90b3Bfa2V5d29yZHMiOiJvZmYiLCJhc3NpZ25fa2V5d29yZHMiOlt7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkEiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9LHsiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkIjoiQiIsImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZF90ZXh0IjoiIn0seyJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmQiOiJDIiwiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkX3RleHQiOiIifSx7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkQiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9XSwicXVpel9lbmFibGVfY291cG9uIjoib2ZmIiwicXVpel9jb3Vwb25zX2FycmF5Ijp7InF1aXpfYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdLCJxdWl6X2luYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdfSwiYXBwbHlfcG9pbnRzX3RvX2tleXdvcmRzIjoib2ZmIiwibGltaXRfYXR0ZW1wdHNfY291bnRfYnlfdXNlcl9yb2xlIjoiIiwiZW5hYmxlX2F1dG9zdGFydCI6Im9mZiIsInBheXBhbF9hbW91bnQiOm51bGwsInBheXBhbF9jdXJyZW5jeSI6bnVsbCwicGF5cGFsX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc3RyaXBlIjoib2ZmIiwic3RyaXBlX2Ftb3VudCI6IiIsInN0cmlwZV9jdXJyZW5jeSI6IiIsInN0cmlwZV9tZXNzYWdlIjoiWW91IG5lZWQgdG8gcGF5IHRvIHBhc3MgdGhpcyBxdWl6LiIsInBheW1lbnRfdHlwZSI6InByZXBheSIsImVuYWJsZV9tb25pdG9yIjoib2ZmIiwibW9uaXRvcl9saXN0IjoiIiwiYWN0aXZlX2NhbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9zbGFjayI6Im9mZiIsInNsYWNrX2NvbnZlcnNhdGlvbiI6IiIsImFjdGl2ZV9jYW1wX2F1dG9tYXRpb24iOiIiLCJlbmFibGVfYWN0aXZlX2NhbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfemFwaWVyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2dvb2dsZV9zaGVldHMiOiJvZmYiLCJzcHJlYWRzaGVldF9pZCI6IiIsImdvb2dsZV9zaGVldF9jdXN0b21fZmllbGRzIjpbXSwicXVpel9hdHRyaWJ1dGVzIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfYWN0aXZlX29yZGVyIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfcGFzc2l2ZV9vcmRlciI6WyJheXNfZm9ybV9uYW1lIiwiYXlzX2Zvcm1fZW1haWwiLCJheXNfZm9ybV9waG9uZSJdLCJyZXF1aXJlZF9maWVsZHMiOm51bGwsImVuYWJsZV90aW1lciI6Im9mZiIsInRpbWVyIjoxMDAsImVuYWJsZV9xdWl6X3JhdGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9hdmciOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYm94X3NoYWRvdyI6Im9uIiwiZW5hYmxlX2JvcmRlciI6Im9mZiIsInF1aXpfdGltZXJfaW5fdGl0bGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9jb21tZW50cyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9yZXN0YXJ0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImF1dG9maWxsX3VzZXJfZGF0YSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGF5cGFsIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzIjoib2ZmIiwicmVzdWx0X3RleHQiOm51bGwsImVuYWJsZV9yZXN1bHQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbWFkX21pbWkiOiJvZmYiLCJtYWRfbWltaV9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX2NvbnZlcnRLaXQiOiJvZmYiLCJjb252ZXJ0S2l0X2Zvcm1faWQiOiIiLCJlbmFibGVfZ2V0UmVzcG9uc2UiOiJvZmYiLCJnZXRSZXNwb25zZV9saXN0IjoiIiwicXVpel93YWl0aW5nX3RpbWUiOiJvZmYiLCJhdHRyaWJ1dGVzIjpbXSwicXVpel9iZ19pbWdfZHVyaW5nX3RoZV9xdWl6Ijoib2ZmIiwicXVpel9ncmlkX2ltYWdlX3ZpZXciOiJvZmYiLCJxdWl6X2dyaWRfaW1hZ2Vfdmlld19tb2JpbGUiOiJvZmYiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9rZXlib2FyZF9uYXZpZ2F0aW9uIjoib2ZmIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVpel9jYXRlZ29yeV9kZXNjcmlwdGlvbiI6Im9mZiIsInF1aXpfc2hvd19xdWVzdGlvbl90YWdzIjoib2ZmIiwicXVpel9xdWVzdGlvbl90ZXh0X3RvX3NwZWVjaCI6Im9mZiIsInF1aXpfZGlzYWJsZV9xdWVzdGlvbl9udW1iZXJpbmdfZm9yX2N1c3RvbV90eXBlIjoib2ZmIiwiYXlzX2FsbG93X2V4cG9ydGluZ19xdWl6emVzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX3Jldmlld19yZXF1aXJlZCI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3VzZXJfY1x1MDU3MG9vc2luZ19hbm9ueW1vdXNfYXNzZXNzbWVudCI6Im9mZiIsInN1Ym1pdF9yZWRpcmVjdF9hZnRlciI6IiIsInJ3X2Fuc3dlcnNfc291bmRzIjpmYWxzZSwiaWQiOiIzIiwiYXV0aG9yX2lkIjoiMCIsInBvc3RfaWQiOm51bGwsInRpdGxlIjoiRmVsaXNtZXJlZCBhIGtcdTAwZmNsXHUwMGY2bmJcdTAwZjZ6XHUwMTUxIGdhYm9uXHUwMGUxa2F0PyIsImRlc2NyaXB0aW9uIjoiIiwicXVpel9pbWFnZSI6Imh0dHBzOlwvXC90dWRhdG9zdmFzYXJsby5odVwvd3AtY29udGVudFwvdXBsb2Fkc1wva2VueWVyLnBuZyIsInF1aXpfY2F0ZWdvcnlfaWQiOiIxIiwicXVlc3Rpb25faWRzIjoiMjYsMjUsMjAsMjEsMjIsMjMsMjQiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJwdWJsaXNoZWQiOiIxIiwiY3JlYXRlX2RhdGUiOiIyMDI1LTA1LTE3IDA4OjU3OjQzIiwiaW50ZXJ2YWxzIjoiW3tcImludGVydmFsX21pblwiOlwiMFwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIyNVwiLFwiaW50ZXJ2YWxfdGV4dFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9pbWFnZVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF91cmxcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfZGVsYXlcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfd3Byb2R1Y3RcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfa2V5d29yZFwiOlwiQVwifSx7XCJpbnRlcnZhbF9taW5cIjpcIjI2XCIsXCJpbnRlcnZhbF9tYXhcIjpcIjUwXCIsXCJpbnRlcnZhbF90ZXh0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2ltYWdlXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X3VybFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF9kZWxheVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF93cHJvZHVjdFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9rZXl3b3JkXCI6XCJCXCJ9LHtcImludGVydmFsX21pblwiOlwiNTFcIixcImludGVydmFsX21heFwiOlwiNzVcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkNcIn0se1wiaW50ZXJ2YWxfbWluXCI6XCI3NlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIxMDBcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkRcIn1dIiwiY3VzdG9tX3Bvc3RfaWQiOm51bGwsInF1aXpfdXJsIjpudWxsLCJpc191c2VyX2xvZ2dlZF9pbiI6ZmFsc2UsInF1aXpfYW5pbWF0aW9uX3RvcCI6MTAwLCJxdWl6X2VuYWJsZV9hbmltYXRpb25fdG9wIjoib24iLCJzdG9yZV9hbGxfbm90X2ZpbmlzaGVkX3Jlc3VsdHMiOmZhbHNlfQ==’; Mire jó?Teljes kiőrlésű feldolgozásával készült termékek rost- és tápanyagtartalma magas.A tönkebúzában található fehérjéket az átlagosnál nagyobb arányban képes felvenni az emberi szervezet, így ugyanakkora területen megtermelt tönkebúza több ember fehérjeszükségletét elégítheti ki, mint más búzafajok.Gazdag ásványi anyagokban, így magnéziumban, vasban, cinkben, B1-, B6- és E-vitaminban. A búzához képest 10-20 százalékkal több folsavat tartalmaz. Magas rost- és antioxidáns-tartalma, alacsony glikémiás indexe, erősen laktató mivolta miatt fontos szerepe lehet diétákban, például cukorbetegek esetében. Hol tudod beszerezni?
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) készített egy interaktív térképet, amely segít abban, ha ősgabonából, azaz tönköly, alakor vagy tönke búzából készült kenyeret, lisztet vagy tésztát akarunk kóstolni.
Hogy használjuk?
✓ A tönkét sokkal finomabb lisztté őrlik, mint a többi búzafélét és ezáltal ideális finompékáru elkészítéséhez.
✓ A tönke kiválóan alkalmas tésztafélék előállítására. Mivel a tönkeszem keményebb, mint a búza, roppanósra fő, így „al dente” hatást vált ki. Íze enyhén diós.
✓ A gabonaszemeket meg is főzhetjük, ebből pedig kását készíthetünk, vagy a leveseinket, salátáinkat dobhatjuk fel vele.
✓ Felhasználják sörgyártásra is.
Receptek tönke felhasználásával
Kovászos tönke cipó
Hozzávalók:
750 g teljes kiőrlésű tönke liszt (GT-1402)300 g kovász1 kávéskanál só700 ml víz
A kovászt összekeverjük 250 g liszttel, 300 ml vízzel és egy éjszakára pihenni hagyjuk. Másnap a maradék lisztet, sót és a vizet jól összegyúrjuk és cipót formálunk belőle. Szobahőmérsékleten további 2 órát pihentetve letakarva kelesztjük, utána átgyúrva, már a sütőformába helyezve további 1 órát pihentetjük. A szív alakú formát tükörtojás formasütővel lenyomatozzuk. Végül 170°C fokon gőzölős légkeveréses funkcióval 45 percig sütjük.
Recept és fotó: Györéné Kis Gyöngyi
Tönke tésztás lazacos-spenótos pite
Hozzávalók:
Tönke vajas tészta:
250 g teljes kiőrlésű tönke liszt125 g vaj80 ml hideg vízcsipet só
Töltelék:
100 g krémsajt3 tojás2.5 evőkanál tejföl10-12 friss spenótlevél1/2 citrommaroknyi apróra vágott kapor vagy petrezselyem150 g lazac150 g reszelt sajt (trappista)só ízlés szerint
Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Gyúrjuk össze a vajas tészta összetevőit és pihentessük egy órán át a hűtőben. A tésztával béleljünk ki egy fodros szélű porcelán tortaformát. Villával szurkáljuk meg a tésztát. Kenjünk be vékonyan a krémsajttal, majd erre helyezzük rá a megmosott, lecsöpögtetett és felaprított spenótleveleket. Verjük fel a tojásokat, és keverjük hozzá a tejfölt, sózzuk, és tegyük félre a keveréket.
Vágjuk apróra a friss fűszernövényt, és reszeljük le a sajtot. Vágjuk fel a lazacot kis kockákra, és tegyük rá a spenótra. (Néhány darabot tegyünk félre a lazacból díszítéshez.) A citromlevével finoman öntözzük meg, majd öntsük rá a tojásos keveréket. Szórjuk rá az apróra vágott kaprot vagy petrezselymet, majd fedjük be a reszelt sajttal. Végül tegyük a tetejére a korábban félrerakott néhány lazacdarabot. 180°C-on, 45 percen keresztül süssük, addig, amíg a tészta aranybarnára sül, és a sajt teljesen megolvad. Melegen tálaljuk.
Recept és fotó: Györéné Kis Gyöngyi
Bazsalikomos-sajtos tönke keksz
Hozzávalók:
250 g teljes kiőrlésű tönke liszt60 g reszelt parmezán130 g kókuszolaj/margarin/vaj1 kávéskanál só25-30 friss bazsalikom levél apróra vágva4 evőkanál (növényi) tej vagy 1 tojás és 2 evőkanál víz
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze, majd csomagoljuk fóliába és tegyük a hűtőbe húsz percre. Vegyünk elő egy sütőlapot és közben melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. A nyers tésztát nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagra és egy süteménykiszúróval szaggassuk ki a kekszeket. Helyezzük szilikon sütőpapírra és 15-20 perc alatt süssük őket aranyszínűre.
Recept és fotó: Györéné Kis Gyöngyi
Helló ősgabonák, helló hüvelyesek!
A Divinfood projekt 7 ország 9 helyi kutatócsoportos (Living Lab) együttműködésére épül, amelyek közül kettő Magyarországon működik. Az ÖMKi által koordinált kutatócsoportban az alakor és tönke gabonafajtákra összpontosít, míg az Agri Kulti vezetésével a hüvelyesekkel (borsó, csicseriborsó, lencse, homoki bab) foglalkozik.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete partnerként veszt részt a Divinfood projektben, a következő években sokat foglalkozunk majd az elfeledett és vagy kevéssé termesztett gabonák és hüvelyesek népszerűsítésével és kíméletes felhasználásukkal. Hogy olyan fajták kerüljenek a tányérunkra, amelyek különleges tulajdonságokkal rendelkeznek és ráadásul elbírnak a klímaváltozás kihívásával is.
Kép:canva.com
A projekt az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs programja támogatja, a 101000383 számú támogatási szerződés alatt. A projektet a francia Nemzeti Mezőgazdasági, Élelmezési és Környezetvédelmi Kutatóintézet, az INRAE koordinálja.
Ez a poszt Mi fán terem? Tönke először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.
Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »


