Mi fán terem? Alakor

Mi fán terem? Alakor

Az alakor egyike az emberiség első gabonáinak, a búza nemzetségének valamennyi tagja a vad alakorból vezethető le, vagyis ebből fejlődött ki később az összes ma termesztett gabonafaj. Az pedig nem véletlen, hogy manapság újra kezdik felfedezni, és egyre több helyen tudsz te is hozzájutni. Az életminőségedre óriási hatással lehet, ha te is többet fogyasztasz belőle. Ismerd meg jobban ezt az ősgabonát!

Honnan származik?

A Kis-Ázsiából származó gabona olyannyira az egyik legrégebb óta termesztett növény, hogy vélhetően még Ötzi, a jégember is fogyasztotta. Az alakor képezte az emberiség alapvető élelmiszerellátásának alapját. A manapság népszerű búzafajtákkal szemben az alacsonyabb terméshozama az, ami miatt kiszorult a mezőgazdaságból, ám az egyre szélsőségesebb időjárás, a klímaváltozás hatására ismét előtérbe kerülhet. Előnyei ugyanis a hagyományos búzával szemben, hogy sokkal igénytelenebb mind a talajra, mind az éghajlatra. Fagyállósága és sótűrése nagyon jó, így bírja a szélsőséges időjárási viszonyokat, és mindenféle gyomnövényt kiirt, elnyom maga körül. Pelyvás gabonaféle, ami szinte az összes betegséggel szemben ellenálló, mivel a pelyva hermetikusan elzárja a külvilágtól a búzaszemet, így az védve marad a szennyeződéstől, a fertőzésektől. 

357

Felismered a különböző gabonákat?

1 / 7

Csupasz szemű gabona, aratáskor a gabonaszemek kiperegnek a pelyvalevélből.Habár minden búzafaj tartalmaz sikért (glutént), egyedül ebből lehet levegős-buborkékos, könnyű szerkezetű kenyeret készíteni. A többi búzafajból készült kenyér mindegyike sokkal tömörebb.Az élelmezésben betöltött szerepe kiemelkedő.Magyarország 1300 körül már búzát exportált nyugatra, ekkor jellemzően tájfajtákat termesztettek. A modern nemesítés a 19. század végén 20. század elején indult, hazai nemesítésű egyik első búzafajtánk a Bánkúti 1201 (1931). Durumbúza Kenyérbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’26’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA4IjoiMCIsIjEwOSI6IjEiLCIxMTAiOiIwIn19’;

2 / 7

Ősgabona, hántolni kell, a kenyérbúza pelyvás szemű rokona.Nyugat-Európában a középkor uralkodó gabonája, Magyarországon a 19. század végéig termesztették majd feledésbe merültNedvesebb csapadékosabb területek jellemző gabonája, amely jól tűrte a hideg teleket, európai elterjedése ennek is köszönhető, azonban mára a termesztése visszaszorult.  A tönkénél és alakornál igényesebb gabona, elterjedése a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan zajlott, amíg a csupasz szemű kenyérbúza ki nem szorította a termesztésből.Napjainkban reneszánszát éli, Magyarországon jórészt biogazdaságok termesztik. Durumbúza Tönköly Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’25’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA1IjoiMCIsIjEwNiI6IjEiLCIxMDciOiIwIn19’;

3 / 7

A búza nemzettség legősibb tagja, vad változata a kenyér búza egyik őse. Ötzi a jégember is ilyen búzát fogyaszthatott.Pelyvás gabona vagy ősgabona, hántolni kell. Keskeny, egysoros kalászai vannak és egyszemű búzának is hívják, mert kalászkánként 1 szemet terem. Hegyvidéki és marginális területek igénytelen, alacsony tápanyagigényű gabonafaja, amely keveset terem, de jó betegség-ellenálósággal rendelkezik.Magasra nő, szalmáját gyakran gombatermesztéshez is felhasználják.A belőle készült kenyeret formában sütik, mert a tönkölyhöz hasonlóan lágy sikérrel rendelkezik.Lisztje a durumbúzához hasonlóan sárgás, karotinban gazdag, magas biológiai értékű és könnyen emészthető. Kenyérbúza Durumbúza Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’20’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTAiOiIwIiwiOTEiOiIwIiwiOTIiOiIxIn19’;

4 / 7

Csupasz szemű gabona, a tönke a legközelebbi rokonaKemény szemű búzának is hívják és a mediterrán területek népszerű búzafaja.Őrleménye sárgásabb színű, amely magasabb béta-karotin tartalmának köszönhető.Tojás nélkül is jó állagú tésztát ad, leggyakrabban száraztészták alapanyaga készül belőle.Glikémiás indexe alacsonyabb, mint a kenyérbúzáé. Kenyérbúza Durumbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’21’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTMiOiIwIiwiOTQiOiIxIiwiOTUiOiIwIn19’;

5 / 7

Pelyvás gabona, hántolni kell.Virágzata bugavirágzat (szemben az összes többi listában szereplő gabonával, amelynek kalászvirágzata van).Gluténmentes gabona. Tönke Árpa Zab if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’22’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTYiOiIwIiwiOTciOiIwIiwiOTgiOiIxIn19’;

6 / 7

Ha több rovarriasztót fújsz magadra, védettebb leszel.

Igaz. Nem igaz. if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’23’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTkiOiIwIiwiMTAwIjoiMCJ9fQ==’;

7 / 7

Csíráztatott majd kiszárított (aszalt vagy pörkölt) formáját malátának hívjuk, ami a sörgyártás alapanyaga, ehhez hántolás nélkül használják.Hántolt és koptatott verziója a gersli avagy …gyöngy, amelyet leggyakrabban a sólet alapanyagaként használunk, de önálló köretként a rizst is helyettesíthetjük vele.Kalásza lehet két-, négy- vagy hatsoros. A sör általában a kétsoros tavaszi gabonából készül, amelyet bókoló (lefelé hajló) kalászairól ismerhetünk fel a legkönnyebben.Az ókorban a tönke mellett ez számított a legfontosabb gabonafélének, mind állati takarmányozás, mind emberi fogyasztásra ezt termesztették.A történelem során fokozatosan veszített népszerűségéből és élelmezésben betöltött szerepét átvette a búza. Árpa Durumbúza Rozs if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’24’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTAyIjoiMSIsIjEwMyI6IjAiLCIxMDQiOiIwIn19’;

Az eredményed:

LinkedIn Facebook VKontakte

div#ays-quiz-container-3 * { box-sizing: border-box; } #ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } /* Styles for Internet Explorer start */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 { } /* Styles for Quiz container */ #ays-quiz-container-3{ min-height: 350px; width:400px; background-color:#ffffff; background-position:center center;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: 0px 0px 15px 1px rgba(0,0,0,0.4);border: none;} /* Styles for Navigation bar */ #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 { width: 100%; max-width: 100%; margin: auto;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: none;border: none;} #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question { /* color: #515151; border-color: #515151; background-color: #ffffff; */ color: #000; border-color: #dddddd; background-color: #ffffff; outline: unset; text-decoration: unset; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question { /* box-shadow: inset 0 0 5px #515151, 0 0 5px #515151; */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); background: #E5E7ED; outline: unset; border-color: transparent; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-answered a.ays_questions_nav_question { /* color: #ffffff; border-color: #ffffff; background-color: #515151; */ color: #C6C6C6; border-color: transparent; background-color: #F5F5F5; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer { /* color: rgba(39, 174, 96, 1); border-color: rgba(39, 174, 96, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(39, 174, 96, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* color: rgba(243, 134, 129, 1); border-color: rgba(243, 134, 129, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(243, 134, 129, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer, #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* filter: drop-shadow(0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38)); */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box { position: absolute; top: 40px; right: 40px; z-index: 10; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box .ays-navbar-bookmark { height: 100%; cursor: pointer; width: 13px; box-shadow: unset; } /* Styles for questions */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 div.step { min-height: 350px; } /* Styles for text inside quiz container */ #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-start-page *:not(input), #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container label[for^=”ays-answer-„], #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-matching-field-choice, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container form .step:not(.ays_thank_you_fs) p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-title, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-subtitle, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .logged_in_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers *, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_score_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_message{ color: #515151; outline: none; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_question_hint { color: #515151; } /* Quiz title / transformation */ #ays-quiz-container-3 .ays-fs-title{ text-transform: uppercase; font-size: 21px; text-align: center; text-shadow: none; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question *:not([class^=’enlighter’]) { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 textarea, #ays-quiz-container-3 input::first-letter, #ays-quiz-container-3 select::first-letter, #ays-quiz-container-3 option::first-letter { color: initial !important; } #ays-quiz-container-3 p::first-letter:not(.ays_no_questions_message) { color: #515151 !important; background-color: transparent !important; font-size: inherit !important; font-weight: inherit !important; float: none !important; line-height: inherit !important; margin: 0 !important; padding: 0 !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } #ays-quiz-container-3 .ays-fs-subtitle p { text-align: center ; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question { text-align: center ; margin-bottom: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question pre { max-width: 100%; white-space: break-spaces; } div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘], div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-modern-dark-question *, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question *{ word-break: break-word; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-timer p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_redirection_timer_container hr, #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container hr { margin: 0; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container.ays_quiz_timer_red_warning .ays-quiz-timer { color: #ff0000; } #ays-quiz-container-3 .ays_thank_you_fs p { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’text’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’url’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’number’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’email’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’tel’], #ays-quiz-container-3 .information_form textarea, #ays-quiz-container-3 .information_form select, #ays-quiz-container-3 .information_form option { color: initial !important; outline: none; margin-left: 0; background-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’] { margin: 0 10px; outline: initial; -webkit-appearance: auto; -moz-appearance: auto; position: initial; width: initial; height: initial; border: initial; background: initial; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’]::after { content: none; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text{ color:#ff4d4d; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text{ color:#33cc33; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a, #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a * { color: rgb(81,81,81); text-align: center; } #ays-quiz-container-3 iframe { /*min-height: 350px;*/ } #ays-quiz-container-3 label.ays_for_checkbox, #ays-quiz-container-3 span.ays_checkbox_for_span { color: initial !important; display: block; } /* Quiz textarea height */ #ays-quiz-container-3 textarea { height: 100px; min-height: 100px; } /* Quiz rate and passed users count */ #ays-quiz-container-3 .ays_quizn_ancnoxneri_qanak, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg{ color:#ffffff; background-color:#515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container > .ays_quizn_ancnoxneri_qanak { padding: 5px 20px; } #ays-quiz-container-3 div.for_quiz_rate.ui.star.rating .icon { color: rgba(81,81,81,0.35); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg div.for_quiz_rate_avg.ui.star.rating .icon { color: rgba(255,255,255,0.5); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete .ays-quiz-rate-link-box .ays-quiz-rate-link { color: #515151; } /* Loaders */ #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner div:after, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 div:after { background-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-circle, #ays-quiz-container-3 .lds-facebook div, #ays-quiz-container-3 .lds-ellipsis div{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-ripple div{ border-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-dual-ring::after, #ays-quiz-container-3 .lds-hourglass::after{ border-color: #515151 transparent #515151 transparent; } /* Stars */ #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon, #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon:before { font-family: Rating !important; } /* Progress bars */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress { border-color: rgba(81,81,81,0.8); } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress-bg { background-color: rgba(81,81,81,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-value { color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-bar { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-question-counter .ays-live-bar-wrap { direction:ltr !important; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill{ color: #515151; border-bottom: 2px solid rgba(81,81,81,0.8); text-shadow: 0px 0px 5px #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-fourth, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-third, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-second { text-shadow: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-percent{ display:none; } /* Music, Sound */ #ays-quiz-container-3 .ays_music_sound { color:rgb(81,81,81); } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 blockquote { border-left-color: #515151 !important; } /* Quiz Password */ #ays-quiz-container-3 .ays-start-page > input[id^=’ays_quiz_password_val_’], #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-toggle-visibility-box { width: 100%; margin: 0 auto; } /* Question hint */ #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); max-width: 270px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text p { max-width: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box { display: flex; justify-content: flex-end; align-items: center; position: relative; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .ays_user_points_container { position: absolute; top: 0; right: 0; left: 0; bottom: 0; text-align: center; font-size: 16px; margin: 0.625em; } /* Quiz Export PDF */ #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); box-shadow: 0.025px 0.025px 1px 1px rgba(0,0,0,0.2), 0px 2px 1px 0px rgba(0,0,0,0.14), 0px 2px 5px 0 rgba(0,0,0,0.12); max-width: 190px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:focus { background-color: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:active { background-color: rgba(129,157,135,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item { color: #515151; display: flex; justify-content: space-between; align-items: center; font-size: 14px; background-image: unset; box-shadow: unset; border-radius: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item .ays-export-quiz-dropdown-item-icon { margin-left: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg path { stroke: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg circle { fill: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item-icon svg path { fill: rgba(81,81,81,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box svg { position: revert; } #ays-quiz-container-3 .ays_questions_hint_max_width_class { max-width: 80%; } /* Information form */ #ays-quiz-container-3 .ays-form-title{ color:rgb(81,81,81); } /* Quiz timer */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer{ color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-after-timer * , #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer *, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer * { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer.ays-quiz-message-before-timer:before { display: inline-block; font-weight: 500; text-align: center; width: auto; margin-right: 5px; } /* Quiz buttons */ #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’checkbox’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { background-color: #819d87; color:#515151; font-size: 17px; padding: 10px 20px; border-radius: 3px; white-space: nowrap; letter-spacing: 0; box-shadow: unset; white-space: normal; word-break: break-word; background-image: unset; width: auto; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 input.action-button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { } div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_check_answer { padding: 5px 10px; font-size: 17px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_download_certificate { white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_arrow { color:#515151!important; white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:hover, #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px #515151; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button_p { display: flex; justify-content: center; flex-wrap: wrap; } #ays-quiz-container-3 .ays_buttons_div { justify-content: center; } #ays-quiz-container-3 .step:first-of-type .ays_buttons_div { justify-content: center !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results_page .ays_score span { visibility: visible; } #ays-quiz-container-3 input[type=’button’], #ays-quiz-container-3 input[type=’submit’] { color: #515151 !important; outline: none; } div#ays-quiz-container-3 .ays-quiz-questions-nav-wrap .ays-quiz-questions-nav-item .ays_questions_nav_question:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’button’]:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’submit’]:focus-visible { outline: -webkit-focus-ring-color auto 1px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled], #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled] { color: #aaa !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_finish.action-button{ margin: 10px 5px; } #ays-quiz-container-3 .ays-share-btn.ays-share-btn-branded { color: #fff; margin-bottom: 5px; display: inline-block; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon { cursor: pointer; position: absolute; left: 0px; top: 0px; z-index: 1; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon svg path { fill: #515151; } /* Question answers */ #ays-quiz-container-3 .ays-field { border-color: #444; border-style: solid; border-width: 1px; box-shadow: none;flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers .ays-field:hover{ opacity: 1; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;bottom:0;} #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘] { padding: 5px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field { margin-bottom: 10px; position: relative; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { /* width: calc(50% – 5px); */ width:calc(100% /2 – 4px);; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { position: absolute; right: 15px; bottom: 15px; } #ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon[data-type=’style-9′] { width: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 10px; bottom: 40px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] .ays_fieldset img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 15px; bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input:checked+label:before { border-color: #819d87; background: #819d87; background-clip: content-box; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers div.ays-text-right-answer { color: #515151; } /* Answer maximum length of a text field */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question_text_message{ color: #515151; text-align: left; font-size: 12px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays_quiz_question_text_error_message { color: #ff0000; } /* Questions answer image */ #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; height:150px; object-fit: cover; } /* Questions answer right/wrong icons */ #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.correct:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/correct.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.wrong:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/wrong.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field label.answered:last-of-type:after{ height: auto; left: 10px;top: 10px;} /* Dropdown questions */ #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field:focus, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field { outline: unset; padding: 0.75rem; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single { border-bottom: 2px solid #819d87; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow { /*color: #7e6278;*/ color: #515151; line-height: 40px; padding-left: 8px; padding-right: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option–highlighted[aria-selected] { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .selection, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .dropdown-wrapper, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow b[role=’presentation’] { font-size: 16px !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option { padding: 6px; } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar { width: 7px; } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-track { background-color: rgba(129,157,135,0.35); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.55); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb:hover { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.85); } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } /* WooCommerce product */ #ays-quiz-container-3 .ays-woo-block { background-color: rgba(129,157,135,0.8); } #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a, #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-title > a { color: #515151; } #ays-quiz-container-1 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a { text-decoration: unset; } /* Audio / Video */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time{ box-sizing: unset; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time-rail { padding-top: 15px; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-mediaelement video { margin: 0; } /* Limitation */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-limitation-count-of-takers { padding: 50px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-show, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-hide{ color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_elegant_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_rect_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #000; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | Start */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button:hover, #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { box-shadow: unset; background-color: transparent; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { margin: 10px 6px; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | End */ /* Go theme (Version: 1.4.3) | Start */ #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before, #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before { -webkit-mask-image: unset; mask-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_report { text-align: right; } div#ays-quiz-container-3 .ays_question_report .ays-quiz-open-report-window { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container { position: relative; right: 100px; top: -5px; right: -5px; margin: 0; z-index: 1000; display: flex; justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered:before { background-color: #819d87 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.correct:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.correct:before { background-color: #27ae60 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before { background-color: #cc3700 !important; } /* Go theme (Version: 1.4.3) | End */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results fieldset.ays_fieldset .ays_quiz_question .wp-video { width: 100% !important; max-width: 100%; } /* Classic Dark / Classic Light */ /* Dropdown questions right/wrong styles */ #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div{ border-color: green !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(39,174,96,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div .selected-field, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div .selected-field { padding: 0px 10px 0px 10px; color: green !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .wrong_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .wrong_div{ border-color: red !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label { background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays-field .ays_quiz_hide_correct_answer:after{ content: ” !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays_quiz_question .ays-quiz-fill-in-blank-input { color: #515151 !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step.ays_question_result:last-child { padding-bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-close-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-open-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_login_form p{ color: #515151; } /* Personality Test | Start */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description p { text-align: left; padding: 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box { background: white; border-radius: 17px; box-shadow: 0px 0px 20px rgba(98, 85, 165, 0.1); /*padding: 30px 3% 40px;*/ padding: 20px 30px; margin: 30px 0; font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { color: #413A5C; font-size: 23px; margin: 0; text-align: left; font-weight: bold; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description { margin: 0; font-size: 16px; text-align: left; color: #413A5C; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description * { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress { width: 100%; background-color: rgba(128, 126, 137, 0.1); border-radius: 15px; position: relative; display: flex; /* justify-content: flex-end; */ margin-top: 1rem; margin-bottom: 1rem; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress-end { justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { height: 30px; border-radius: 15px; color: white; font-size: 18px; padding: 3px 15px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-percentages { position: absolute; width: 100%; padding: 4px 15px; top: 0; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; display: -ms-flexbox; display: flex; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box div, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-dark-purple { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-white { color: #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-percentage { font-weight: bolder; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box { display: -ms-flexbox; display: flex; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:before, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:after { content: unset; } /* Personality Test | End */ /* report questions modal start */ .ays-modal-reports { display: none; position: fixed; z-index: 9999; left: 0; top: 0; width: 100%; height: 100%; overflow: auto; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); animation-duration: .5s; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports { background-color: #fefefe; margin: 10% auto; border: 1px solid #888; max-width: 500px; width: 100%; border-radius: 10px; padding: 20px; box-sizing: border-box; position: relative; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports label{ display: block; margin-bottom: 10px; font-weight: bold; letter-spacing: normal; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports textarea { display: block; width: 100%; height: 100px; padding: 5px; box-sizing: border-box; border-radius: 5px; border: 1px solid #ccc; max-width: 100%; max-height: 500px; resize: vertical; transition: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports input.ays-quiz-submit-question-report { background-color: #0073aa; color: #fff; border: none; border-radius: 5px; padding: 10px 20px; cursor: pointer; margin-top: 20px; line-height: normal; letter-spacing: normal; box-shadow: unset; background-image: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window { color: #aaa; font-weight: bold; position: absolute; top: 1%; right: 1%; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img { box-shadow: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:hover, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:focus { cursor: pointer; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-error { display: none; font-size: 13px; color: #f00; text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-textarea-label, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-title { text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays_quiz_modal_overlay { width: 100%; height: 100%; position: fixed; top: 0; left: 0; position: absolute; z-index: 1000000000; flex-direction: column; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-container .ays-quiz-user-cհoosing-anonymous-assessment { margin: 10px 0; } /* report questions modal end */ @media screen and (max-width: 768px){ #ays-quiz-container-3{ max-width: 100%; } div#ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .step, div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .step { padding-right: 0px !important; padding-top: 0px !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light div.step[data-question-id], div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark div.step[data-question-id] { background-size: cover !important; background-position: center center !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page), div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page) { width: 100%; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } div#ays-quiz-container-3 input#ays-submit, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { font-size: 17px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays-questions-container div.ays-woo-block { width: 100%; } /* Quiz title / mobile font size */ div#ays-quiz-container-3 .ays-fs-title { font-size: 21px; } /* Question explanation / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } /* Wrong answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } /* Right answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } /* Note text / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { font-size: 18px; } /* Personality Test */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { font-size: 14px; padding: 6px 10px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-image-question-img img { height: 200px ; } #ays-quiz-container-3 .ays-field { flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;position:initial;bottom:0;:0; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { width:calc(100% /2 – 4px); } #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; } } /* Custom css styles */ /* RTL direction styles */ #ays-quiz-container-3 p { margin: 0.625em; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label { /* background-color: transparent; */ } #ays-quiz-container-3 .ays-field.checked_answer_div input:checked~label { background-color: rgba(129,157,135,0.6); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container.ays_quiz_classic_light .ays-questions-container .ays-field:hover label[for^=’ays-answer-‘], #ays-quiz-container-3 .ays-field:hover{ background: rgba(129,157,135,0.8); color: #fff; transition: all .3s; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.5), 0 0 0 3px #515151; background: #819d87; } if(typeof aysQuizOptions === ‘undefined’){ var aysQuizOptions = []; } aysQuizOptions[‘3’] = ‘eyJxdWl6X3ZlcnNpb24iOiIyMS43LjMiLCJjb3JlX3ZlcnNpb24iOiI2LjUuMyIsInBocF92ZXJzaW9uIjoiNy40LjMzIiwiY29sb3IiOiIjODE5ZDg3IiwiYmdfY29sb3IiOiIjZmZmZmZmIiwidGV4dF9jb2xvciI6IiM1MTUxNTEiLCJoZWlnaHQiOjM1MCwid2lkdGgiOjQwMCwiZW5hYmxlX2xvZ2dlZF91c2VycyI6Im9mZiIsImluZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJkaXNhYmxlIiwiZm9ybV9uYW1lIjoib2ZmIiwiZm9ybV9lbWFpbCI6Im9mZiIsImZvcm1fcGhvbmUiOiJvZmYiLCJpbWFnZV93aWR0aCI6IiIsImltYWdlX2hlaWdodCI6IjIwMCIsImVuYWJsZV9jb3JyZWN0aW9uIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Byb2dyZXNzX2JhciI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbnNfcmVzdWx0Ijoib24iLCJyYW5kb21pemVfcXVlc3Rpb25zIjoib2ZmIiwicmFuZG9taXplX2Fuc3dlcnMiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcXVlc3Rpb25zX2NvdW50ZXIiOiJvbiIsImVuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Jlc3RyaWN0aW9uX3Bhc3NfdXNlcnMiOiJvZmYiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJ1c2VyX3JvbGUiOltdLCJheXNfdXNlcnNfc2VhcmNoIjpbXSwiY3VzdG9tX2NzcyI6IiIsImxpbWl0X3VzZXJzIjoib2ZmIiwibGltaXRhdGlvbl9tZXNzYWdlIjoiIiwicmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwicmVkaXJlY3Rpb25fZGVsYXkiOjAsImFuc3dlcnNfdmlldyI6Imxpc3QiLCJlbmFibGVfcnRsX2RpcmVjdGlvbiI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sb2dnZWRfdXNlcnNfbWVzc2FnZSI6IiIsInF1ZXN0aW9uc19jb3VudCI6IiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbl9iYW5rIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2xpdmVfcHJvZ3Jlc3NfYmFyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3BlcmNlbnRfdmlldyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9hdmVyYWdlX3N0YXRpc3RpY2FsIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX25leHRfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfcHJldmlvdXNfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfYXJyb3dzIjoib2ZmIiwidGltZXJfdGV4dCI6IiIsInF1aXpfdGhlbWUiOiJjbGFzc2ljX2xpZ2h0IiwiZW5hYmxlX3NvY2lhbF9idXR0b25zIjoib24iLCJmaW5hbF9yZXN1bHRfdGV4dCI6IiIsImVuYWJsZV9wYXNzX2NvdW50Ijoib24iLCJoaWRlX3Njb3JlIjoib2ZmIiwicmF0ZV9mb3JtX3RpdGxlIjoiIiwiYm94X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwicXVpel9iZ19pbWFnZSI6IiIsInF1aXpfYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMSIsInF1aXpfYm9yZGVyX3N0eWxlIjoic29saWQiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2xvYWRlciI6ImRlZmF1bHQiLCJxdWVzdF9hbmltYXRpb24iOiJzaGFrZSIsImVuYWJsZV9iZ19tdXNpYyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfbXVzaWMiOiIiLCJhbnN3ZXJzX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE1Iiwic2hvd19jcmVhdGVfZGF0ZSI6Im9mZiIsInNob3dfYXV0aG9yIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbmlzaCI6Im9mZiIsImFuc3dlcnNfcndfdGV4dHMiOiJvbl9wYXNzaW5nIiwiZGlzYWJsZV9zdG9yZV9kYXRhIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2JhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnQiOiJvZmYiLCJiYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50X2NvbG9yXzEiOiIjMDAwIiwiYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudF9jb2xvcl8yIjoiI2ZmZiIsInF1aXpfZ3JhZGllbnRfZGlyZWN0aW9uIjoidmVydGljYWwiLCJyZWRpcmVjdF9hZnRlcl9zdWJtaXQiOiJvZmYiLCJzdWJtaXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwic3VibWl0X3JlZGlyZWN0X2RlbGF5IjowLCJwcm9ncmVzc19iYXJfc3R5bGUiOiJmaXJzdCIsImVuYWJsZV9leGl0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImV4aXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwiaW1hZ2Vfc2l6aW5nIjoiY292ZXIiLCJxdWl6X2JnX2ltYWdlX3Bvc2l0aW9uIjoiY2VudGVyIGNlbnRlciIsImN1c3RvbV9jbGFzcyI6IiIsImVuYWJsZV9zb2NpYWxfbGlua3MiOiJvZmYiLCJzb2NpYWxfbGlua3MiOnsibGlua2VkaW5fbGluayI6IiIsImZhY2Vib29rX2xpbmsiOiIiLCJ0d2l0dGVyX2xpbmsiOiIiLCJ2a29udGFrdGVfbGluayI6IiJ9LCJzaG93X3F1aXpfdGl0bGUiOiJvbiIsInNob3dfcXVpel9kZXNjIjoib24iLCJzaG93X2xvZ2luX2Zvcm0iOiJvZmYiLCJtb2JpbGVfbWF4X3dpZHRoIjoiIiwibGltaXRfdXNlcnNfYnkiOiJpcCIsImV4cGxhbmF0aW9uX3RpbWUiOiI0IiwiZW5hYmxlX2NsZWFyX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInNob3dfY2F0ZWdvcnkiOiJvZmYiLCJzaG93X3F1ZXN0aW9uX2NhdGVnb3J5Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19wYWRkaW5nIjoiNSIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl93aWR0aCI6IjEiLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl9zdHlsZSI6InNvbGlkIiwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfY29sb3IiOiIjNDQ0IiwiYW5zX2ltZ19oZWlnaHQiOiIxNTAiLCJhbnNfaW1nX2NhcHRpb25fc3R5bGUiOiJvdXRzaWRlIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3Bvc2l0aW9uIjoiYm90dG9tIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93X2NvbG9yIjoiIzAwMCIsInNob3dfYW5zd2Vyc19jYXB0aW9uIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX21hcmdpbiI6MTAsImFuc19yaWdodF93cm9uZ19pY29uIjoiZGVmYXVsdCIsImRpc3BsYXlfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsImVuYWJsZV9yd19hc253ZXJzX3NvdW5kcyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfaW1nX2luX2ZpbmlzaF9wYWdlIjoib2ZmIiwiZmluaXNoX2FmdGVyX3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsImFmdGVyX3RpbWVyX3RleHQiOiIiLCJlbmFibGVfZW50ZXJfa2V5Ijoib24iLCJzaG93X3JhdGVfYWZ0ZXJfcmF0ZSI6Im9uIiwiYnV0dG9uc190ZXh0X2NvbG9yIjoiIzUxNTE1MSIsImJ1dHRvbnNfcG9zaXRpb24iOiJjZW50ZXIiLCJidXR0b25zX3NpemUiOiJtZWRpdW0iLCJidXR0b25zX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwiYnV0dG9uc193aWR0aCI6IiIsImJ1dHRvbnNfbGVmdF9yaWdodF9wYWRkaW5nIjoiMjAiLCJidXR0b25zX3RvcF9ib3R0b21fcGFkZGluZyI6IjEwIiwiYnV0dG9uc19ib3JkZXJfcmFkaXVzIjoiMyIsImVuYWJsZV9hdWRpb19hdXRvcGxheSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sZWF2ZV9wYWdlIjoib2ZmIiwic2hvd19vbmx5X3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInBhc3Nfc2NvcmUiOjAsInBhc3Nfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5HcmF0dWxcdTAwZTFsdW5rITxcL2g0PiIsImZhaWxfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5VcHN6ITxcL2g0PlxyXG48cCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5NZWd5IGV6IGpvYmJhbiBpcywgbWVncHJcdTAwZjNiXHUwMGUxbG9kIFx1MDBmYWpyYT88XC9wPiIsImFuc3dlcnNfb2JqZWN0X2ZpdCI6ImNvdmVyIiwicXVpel9tYXhfcGFzc19jb3VudCI6MSwicXVlc3Rpb25fZm9udF9zaXplIjoxNiwicXVpel93aWR0aF9ieV9wZXJjZW50YWdlX3B4IjoicGl4ZWxzIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfaWNvbl9vcl90ZXh0IjoiZGVmYXVsdCIsInF1ZXN0aW9uc19oaW50X3ZhbHVlIjoiIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbnNoX2NvbWZpcm1fYm94Ijoib24iLCJoaWRlX2NvcnJlY3RfYW5zd2VycyI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX3RleHRfdmFsdWUiOiIiLCJzaG93X2luZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJvbiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX2V4cGxhbmF0aW9uIjoib25fcmVzdWx0c19wYWdlIiwiZW5hYmxlX3F1ZXN0aW9uc19vcmRlcmluZ19ieV9jYXQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfc2VuZF9tYWlsX3RvX3VzZXJfYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9zZW5kX21haWxfdG9fYWRtaW5fYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX251bWJlcmluZyI6Im5vbmUiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfbnVtYmVyaW5nIjoibm9uZSIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWYiOiIiLCJkaXNhYmxlX2hvdmVyX2VmZmVjdCI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWZfd2lkdGgiOjEwMCwicXVpel90aXRsZV90cmFuc2Zvcm1hdGlvbiI6InVwcGVyY2FzZSIsInF1aXpfaW1hZ2Vfd2lkdGhfYnlfcGVyY2VudGFnZV9weCI6InBpeGVscyIsInF1aXpfaW1hZ2VfaGVpZ2h0IjoiIiwicXVpel9iZ19pbWdfb25fc3RhcnRfcGFnZSI6Im9mZiIsInF1aXpfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9ib3hfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjowLCJxdWl6X2JveF9zaGFkb3dfel9vZmZzZXQiOjE1LCJxdWl6X3F1ZXN0aW9uX3RleHRfYWxpZ25tZW50IjoiY2VudGVyIiwicXVpel9hcnJvd190eXBlIjoiZGVmYXVsdCIsInF1aXpfc2hvd193cm9uZ19hbnN3ZXJzX2ZpcnN0Ijoib2ZmIiwicXVpel9kaXNwbGF5X2FsbF9xdWVzdGlvbnMiOiJvZmYiLCJxdWl6X3RpbWVyX3JlZF93YXJuaW5nIjoib2ZmIiwicXVpel9zY2hlZHVsZV90aW1lem9uZSI6IlVUQysyIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfYnV0dG9uX3ZhbHVlIjoiIiwicXVpel90YWNrZXJzX21lc3NhZ2UiOiJUaGlzIHF1aXogaXMgZXhwaXJlZCEiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9saW5rZWRpbl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX2ZhY2Vib29rX3NoYXJlX2J1dHRvbiI6Im9uIiwicXVpel9lbmFibGVfdHdpdHRlcl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Zrb250YWt0ZV9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfbWFrZV9yZXNwb25zZXNfYW5vbnltb3VzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX2FsbF9yZXZpZXdfbGluayI6Im9mZiIsInF1aXpfbWVzc2FnZV9iZWZvcmVfdGltZXIiOiIiLCJxdWl6X3Bhc3N3b3JkX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc2VlX3Jlc3VsdF9jb25maXJtX2JveCI6Im9mZiIsImRpc3BsYXlfZmllbGRzX2xhYmVscyI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkX3Zpc2liaWxpdHkiOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNiwiYW5zd2Vyc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNSwic29jaWFsX2J1dHRvbnNfaGVhZGluZyI6IiIsInNvY2lhbF9saW5rc19oZWFkaW5nIjoiIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVlc3Rpb25fY2F0ZWdvcnlfZGVzY3JpcHRpb24iOiJvZmYiLCJxdWl6X21lc3NhZ2VfYmVmb3JlX3JlZGlyZWN0X3RpbWVyIjoiIiwiYnV0dG9uc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNywicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MTAsInF1aXpfZW5hYmxlX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwicXVpel90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMzMzMiLCJxdWVzdGlvbl9jb3VudF9wZXJfcGFnZSI6bnVsbCwicXVlc3Rpb25fY291bnRfcGVyX3BhZ2VfbnVtYmVyIjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlIjoiIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlX3dpdGhvdXRfc2VuZCI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX3Bhc3MiOiIwIiwiZm9ybV90aXRsZSI6IiIsImNlcnRpZmljYXRlX3RpdGxlIjoiPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDUwcHg7IGZvbnQtd2VpZ2h0OiBib2xkO1wiPkNlcnRpZmljYXRlIG9mIENvbXBsZXRpb248XC9zcGFuPiIsImNlcnRpZmljYXRlX2JvZHkiOiI8c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5UaGlzIGlzIHRvIGNlcnRpZnkgdGhhdDxcL2k+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAzMHB4O1wiPjxiPiUldXNlcl9uYW1lJSU8XC9iPjxcL3NwYW4+XHJcblxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5oYXMgY29tcGxldGVkIHRoZSBxdWl6PFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDMwcHg7XCI+XCIlJXF1aXpfbmFtZSUlXCI8XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDIwcHg7XCI+d2l0aCBhIHNjb3JlIG9mIDxiPiUlc2NvcmUlJTxcL2I+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAyNXB4O1wiPjxpPmRhdGVkPFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMzBweDtcIj4lJWN1cnJlbnRfZGF0ZSUlPFwvc3Bhbj4iLCJtYWlsY2hpbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9tYWlsY2hpbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfZG91YmxlX29wdF9pbiI6Im9mZiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX2NoZWNrIjoib2ZmIiwiYWN0aXZlSW50ZXJ2YWwiOiIyMDI0LTA1LTEwIDE2OjEwOjEwIiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjQtMDUtMTAgMTY6MTA6MTAiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9tZXNzYWdlIjoiVGhlIHF1aXogaGFzIGV4cGlyZWQhIiwiYWN0aXZlX2RhdGVfcHJlX3N0YXJ0X21lc3NhZ2UiOiJUaGUgcXVpeiB3aWxsIGJlIGF2YWlsYWJsZSBzb29uISIsImNoZWNrYm94X3Njb3JlX2J5Ijoib24iLCJjYWxjdWxhdGVfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsInNlbmRfcmVzdWx0c191c2VyIjoib2ZmIiwic2VuZF9pbnRlcnZhbF9tc2ciOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9iYW5rX3R5cGUiOiJnZW5lcmFsIiwicXVlc3Rpb25zX2JhbmtfY2F0X2NvdW50Ijp7IjEiOiIifSwiZW5hYmxlX3RhY2tlcnNfY291bnQiOiJvZmYiLCJ0YWNrZXJzX2NvdW50IjoiIiwic2VuZF9yZXN1bHRzX2FkbWluIjoib24iLCJzZW5kX2ludGVydmFsX21zZ190b19hZG1pbiI6Im9mZiIsInNob3dfaW50ZXJ2YWxfbWVzc2FnZSI6Im9mZiIsImFsbG93X2NvbGxlY3RpbmdfbG9nZ2VkX2luX3VzZXJzX2RhdGEiOiJvZmYiLCJxdWl6X3Bhc3Nfc2NvcmUiOiIwIiwic2VuZF9jZXJ0aWZpY2F0ZV90b19hZG1pbiI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX2ltYWdlIjoiIiwiY2VydGlmaWNhdGVfZnJhbWUiOiJkZWZhdWx0IiwiY2VydGlmaWNhdGVfb3JpZW50YXRpb24iOiJsIiwibWFrZV9xdWVzdGlvbnNfcmVxdWlyZWQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGFzc3dvcmQiOiJvZmYiLCJwYXNzd29yZF9xdWl6IjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlX2FkbWluIjoiIiwic2VuZF9tYWlsX3RvX3NpdGVfYWRtaW4iOiJvbiIsImdlbmVyYXRlX3Bhc3N3b3JkIjoiZ2VuZXJhbCIsImdlbmVyYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOnsiY3JlYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOltdLCJhY3RpdmVfcGFzc3dvcmRzIjpbXSwidXNlZF9wYXNzd29yZHMiOltdfSwiZGlzcGxheV9zY29yZV9ieSI6ImJ5X3BlcmNlbnRhZ2UiLCJzaG93X3NjaGVkdWxlX3RpbWVyIjoib2ZmIiwic2hvd190aW1lcl90eXBlIjoiY291bnRkb3duIiwicHJvZ3Jlc3NfbGl2ZV9iYXJfc3R5bGUiOiJkZWZhdWx0IiwiZW5hYmxlX2Z1bGxfc2NyZWVuX21vZGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbmF2aWdhdGlvbl9iYXIiOiJvZmYiLCJoaWRlX2xpbWl0X2F0dGVtcHRzX25vdGljZSI6Im9mZiIsInR1cm5fb25fZXh0cmFfc2VjdXJpdHlfY2hlY2siOiJvbiIsImVuYWJsZV90b3Bfa2V5d29yZHMiOiJvZmYiLCJhc3NpZ25fa2V5d29yZHMiOlt7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkEiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9LHsiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkIjoiQiIsImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZF90ZXh0IjoiIn0seyJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmQiOiJDIiwiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkX3RleHQiOiIifSx7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkQiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9XSwicXVpel9lbmFibGVfY291cG9uIjoib2ZmIiwicXVpel9jb3Vwb25zX2FycmF5Ijp7InF1aXpfYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdLCJxdWl6X2luYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdfSwiYXBwbHlfcG9pbnRzX3RvX2tleXdvcmRzIjoib2ZmIiwibGltaXRfYXR0ZW1wdHNfY291bnRfYnlfdXNlcl9yb2xlIjoiIiwiZW5hYmxlX2F1dG9zdGFydCI6Im9mZiIsInBheXBhbF9hbW91bnQiOm51bGwsInBheXBhbF9jdXJyZW5jeSI6bnVsbCwicGF5cGFsX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc3RyaXBlIjoib2ZmIiwic3RyaXBlX2Ftb3VudCI6IiIsInN0cmlwZV9jdXJyZW5jeSI6IiIsInN0cmlwZV9tZXNzYWdlIjoiWW91IG5lZWQgdG8gcGF5IHRvIHBhc3MgdGhpcyBxdWl6LiIsInBheW1lbnRfdHlwZSI6InByZXBheSIsImVuYWJsZV9tb25pdG9yIjoib2ZmIiwibW9uaXRvcl9saXN0IjoiIiwiYWN0aXZlX2NhbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9zbGFjayI6Im9mZiIsInNsYWNrX2NvbnZlcnNhdGlvbiI6IiIsImFjdGl2ZV9jYW1wX2F1dG9tYXRpb24iOiIiLCJlbmFibGVfYWN0aXZlX2NhbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfemFwaWVyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2dvb2dsZV9zaGVldHMiOiJvZmYiLCJzcHJlYWRzaGVldF9pZCI6IiIsImdvb2dsZV9zaGVldF9jdXN0b21fZmllbGRzIjpbXSwicXVpel9hdHRyaWJ1dGVzIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfYWN0aXZlX29yZGVyIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfcGFzc2l2ZV9vcmRlciI6WyJheXNfZm9ybV9uYW1lIiwiYXlzX2Zvcm1fZW1haWwiLCJheXNfZm9ybV9waG9uZSJdLCJyZXF1aXJlZF9maWVsZHMiOm51bGwsImVuYWJsZV90aW1lciI6Im9mZiIsInRpbWVyIjoxMDAsImVuYWJsZV9xdWl6X3JhdGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9hdmciOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYm94X3NoYWRvdyI6Im9uIiwiZW5hYmxlX2JvcmRlciI6Im9mZiIsInF1aXpfdGltZXJfaW5fdGl0bGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9jb21tZW50cyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9yZXN0YXJ0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImF1dG9maWxsX3VzZXJfZGF0YSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGF5cGFsIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzIjoib2ZmIiwicmVzdWx0X3RleHQiOm51bGwsImVuYWJsZV9yZXN1bHQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbWFkX21pbWkiOiJvZmYiLCJtYWRfbWltaV9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX2NvbnZlcnRLaXQiOiJvZmYiLCJjb252ZXJ0S2l0X2Zvcm1faWQiOiIiLCJlbmFibGVfZ2V0UmVzcG9uc2UiOiJvZmYiLCJnZXRSZXNwb25zZV9saXN0IjoiIiwicXVpel93YWl0aW5nX3RpbWUiOiJvZmYiLCJhdHRyaWJ1dGVzIjpbXSwicXVpel9iZ19pbWdfZHVyaW5nX3RoZV9xdWl6Ijoib2ZmIiwicXVpel9ncmlkX2ltYWdlX3ZpZXciOiJvZmYiLCJxdWl6X2dyaWRfaW1hZ2Vfdmlld19tb2JpbGUiOiJvZmYiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9rZXlib2FyZF9uYXZpZ2F0aW9uIjoib2ZmIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVpel9jYXRlZ29yeV9kZXNjcmlwdGlvbiI6Im9mZiIsInF1aXpfc2hvd19xdWVzdGlvbl90YWdzIjoib2ZmIiwicXVpel9xdWVzdGlvbl90ZXh0X3RvX3NwZWVjaCI6Im9mZiIsInF1aXpfZGlzYWJsZV9xdWVzdGlvbl9udW1iZXJpbmdfZm9yX2N1c3RvbV90eXBlIjoib2ZmIiwiYXlzX2FsbG93X2V4cG9ydGluZ19xdWl6emVzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX3Jldmlld19yZXF1aXJlZCI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3VzZXJfY1x1MDU3MG9vc2luZ19hbm9ueW1vdXNfYXNzZXNzbWVudCI6Im9mZiIsInN1Ym1pdF9yZWRpcmVjdF9hZnRlciI6IiIsInJ3X2Fuc3dlcnNfc291bmRzIjpmYWxzZSwiaWQiOiIzIiwiYXV0aG9yX2lkIjoiMCIsInBvc3RfaWQiOm51bGwsInRpdGxlIjoiRmVsaXNtZXJlZCBhIGtcdTAwZmNsXHUwMGY2bmJcdTAwZjZ6XHUwMTUxIGdhYm9uXHUwMGUxa2F0PyIsImRlc2NyaXB0aW9uIjoiIiwicXVpel9pbWFnZSI6Imh0dHBzOlwvXC90dWRhdG9zdmFzYXJsby5odVwvd3AtY29udGVudFwvdXBsb2Fkc1wva2VueWVyLnBuZyIsInF1aXpfY2F0ZWdvcnlfaWQiOiIxIiwicXVlc3Rpb25faWRzIjoiMjYsMjUsMjAsMjEsMjIsMjMsMjQiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJwdWJsaXNoZWQiOiIxIiwiY3JlYXRlX2RhdGUiOiIyMDI1LTA1LTE3IDA4OjU3OjQzIiwiaW50ZXJ2YWxzIjoiW3tcImludGVydmFsX21pblwiOlwiMFwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIyNVwiLFwiaW50ZXJ2YWxfdGV4dFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9pbWFnZVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF91cmxcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfZGVsYXlcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfd3Byb2R1Y3RcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfa2V5d29yZFwiOlwiQVwifSx7XCJpbnRlcnZhbF9taW5cIjpcIjI2XCIsXCJpbnRlcnZhbF9tYXhcIjpcIjUwXCIsXCJpbnRlcnZhbF90ZXh0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2ltYWdlXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X3VybFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF9kZWxheVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF93cHJvZHVjdFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9rZXl3b3JkXCI6XCJCXCJ9LHtcImludGVydmFsX21pblwiOlwiNTFcIixcImludGVydmFsX21heFwiOlwiNzVcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkNcIn0se1wiaW50ZXJ2YWxfbWluXCI6XCI3NlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIxMDBcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkRcIn1dIiwiY3VzdG9tX3Bvc3RfaWQiOm51bGwsInF1aXpfdXJsIjpudWxsLCJpc191c2VyX2xvZ2dlZF9pbiI6ZmFsc2UsInF1aXpfYW5pbWF0aW9uX3RvcCI6MTAwLCJxdWl6X2VuYWJsZV9hbmltYXRpb25fdG9wIjoib24iLCJzdG9yZV9hbGxfbm90X2ZpbmlzaGVkX3Jlc3VsdHMiOmZhbHNlfQ==’; Mire jó?

Az alakor lizin-, mikroelem- és esszenciális aminosav-tartalma igen magas, szénhidrát-tartalma alacsony. Több növényi zsírt, foszfort, nátriumot, béta-karotint és piridoxint tartalmaz, mint a modern búzák. 

Nagy a vitamintartalma. Főleg A-vitamin tartalma kiemelkedő, de E-vitaminban és egyes fajtái B-vitaminokban (B2, B6) is gazdagok.

A teljes kiőrlésű alakor-lisztből készült kenyér, tészta és étel könnyen emészthető, sokáig eláll, és csekély ballaszttartalmú.

Hírdetés

Alacsony glutén tartalma is hozzájárul a könnyebb emészthetőséghez, így és a benne lévő tápanyagok jobban fel tudnak szívódni. Az alakor ugyanis nem tartalmazza az alfa-gliadin nevű gluténcsoportot, ami általában az érzékenységet kiváltja.

Hol tudod beszerezni?

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) készített egy interaktív térképet, amely segít abban, ha ősgabonából, azaz tönköly, alakor vagy tönke búzából készült kenyeret, lisztet vagy tésztát akarunk kóstolni.

Találd meg a hozzád legközelebb eső ősgabona beszerzőhelyet!

Hogyan használjuk?Az alakorból kiváló minőségű sárgás színezetű liszt készíthető. Ez kissé ragacsos, de rugalmas tésztát ad. A belőle készült kenyeret érdemes feszesebbre formázni, mert a tésztája terülékeny. Az alakorból készült kenyér íze és illata is karakteres, a kukoricára emlékeztet. Lágy, süteményszerű állaga miatt kiváló kísérője az ételeknek.Erdélyben ősi lepényféléket, pogácsát és kenyeret sütnek belőle; az így sütött kenyér íze a „dióskenyérre” hasonlít. Sok helyen rizshez hasonlóan főzik, vagy kását készítenek belőle. Salátákba is szuperül passzol.Az alakor malátázva sörfőzés alapanyaga is lehet. Receptek

Alakoros görög saláta

Hozzávalók:

290 g alakor mag
100 g kígyó uborka
150 g koktél paradicsom
50 g közepes vöröshagyma
120 g kimagozott olíva bogyó
120 g feta sajt

Öntethez:

25 ml extra szűz olívaolaj
3 evőkanál vörösborecet
2 evőkanál friss citromlé
1 teáskanál dijoni mustár
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál szárított oregánó
¼ teáskanál só és bors

Elkészítés:

Egy közepes méretű lábasban forraljunk vizet. Adjuk hozzá az alakor magot, keverjük meg, és alacsony fokozaton 30-35 percig puhulásig főzzük, majd szűrjük le a felesleges vizet. Egy kis tálban keverjük össze az olívaolajat, a vörösborecetet, a citromlevet, a mustárt, a fokhagymát, az oregánót, a sót és a borsot. Egy nagy tálban keverjük össze a főtt alakort a felaprított uborkával, paradicsommal, hagymával, olíva bogyóval és feta sajttal. Végül az öntettel lelocsolva tálalható az alakoros saláta.

Recept és fotó: Györéné Kis Gyöngyi

Cukkinis „alakor rizottó”

Hozzávalók:

1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
100 g alakor mag
200 ml zöldségleves/csirke alaplé
1 db közepes cukkini lereszelve
100 g reszelt cheddar sajt
33 g reszelt parmezán
4 teáskanál vaj/margarin
1/2 teáskanál só

Elkészítés:

A cukkinis rizottó elkészítéséhez a felaprított vöröshagymát és fokhagymát némi olajon, közepes hőfokon egy serpenyőben megpároljuk, majd hozzáadjuk az alakort és kicsit megpirítjuk. Felöntjük az alaplével, és alacsony hőfokon, kb.15-20 percig lefedve, időnként megkevergetve puhára főzzük. Hozzáadjuk a lereszelt cukkinit, a sajtokat, a vajat és a sót. Összeforgatjuk, és addig keverjük, amíg a sajt teljesen el nem olvad.

Tipp: érdemes más zöldséggel (pl. paradicsommal, sárgarépával) is kombinálni.

Recept és fotó: Györéné Kis Gyöngyi

Alakoros banánkenyér

Hozzávalók:

25 dkg liszt: 12,5 dkg teljes kiőrlésű alakor liszt és 12,5 dkg kenyérliszt (BL-80). A lisztek szabadon variálhatók, készíthetjük csak alakor lisztből is.
2 nagyobb érett banán villával összetörve
10 dkg cukor
1 evőkanál méz
2 tojás
10 dkg olvasztott vagy puha vaj
1 kiskanál fahéj
2 kiskanál sütőpor
1 késhegynyi szódabikarbóna (ne hagyjuk ki!)
0,5-1,5 dl víz (attól függően, hogy milyen lisztet használtunk)
A tetejére fél tábla étcsokoládé

Elkészítés:

A víz kivételével tegyük az összes hozzávalót egy tálba és fakanállal kezdjük el összekeverni az alapanyagokat. Miután nagyjából elkevertük, adjunk hozzá annyi vizet, hogy könnyen terülő, folyós állagú, de nem híg, galuskaszerű tésztát kapjunk.

Öntsük a tésztát egy nagyjából 18 cm x 26 cm-es kivajazott formába és tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe és süssük 35-40 percig, de tűpróbával ellenőrizzük és csak akkor vegyük ki, ha már nem ragad a tűre a tészta, de azért ne süssük túl.

Vegyük ki a megsült tésztát a sütőből és rögtön a még meleg sütire tördeljünk rá egy fél tábla csokoládét. Pár percet várunk amíg a csokoládé elolvad a tetején, majd kiskanállal vagy késsel vékony rétegben elkenjünk a megolvadt darabkákat. Mielőtt felvágjuk hagyjuk kihűlni és várjuk meg amíg a csoki megdermed a tetején.

Recept és fotó: Szira Fruzsina

Helló ősgabonák, helló hüvelyesek!

A Divinfood projekt 7 ország 9 helyi kutatócsoportos (Living Lab) együttműködésére épül, amelyek közül kettő Magyarországon működik. Az ÖMKi által koordinált kutatócsoportban az alakor és tönke gabonafajtákra összpontosít, míg az Agri Kulti vezetésével a hüvelyesekkel (borsó, csicseriborsó, lencse, homoki bab) foglalkozik.

Tudatos Vásárlók Egyesülete partnerként veszt részt a Divinfood projektben, a következő években sokat foglalkozunk majd az elfeledett és vagy kevéssé termesztett gabonák és hüvelyesek népszerűsítésével és kíméletes felhasználásukkal. Hogy olyan fajták kerüljenek a tányérunkra, amelyek különleges tulajdonságokkal rendelkeznek és ráadásul elbírnak a klímaváltozás kihívásával is.

Kép:canva.com

A projekt az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs programja támogatja, a 101000383 számú támogatási szerződés alatt. A projektet a francia Nemzeti Mezőgazdasági, Élelmezési és Környezetvédelmi Kutatóintézet, az INRAE koordinálja.

Ez a poszt Mi fán terem? Alakor először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »