Meztelenkedés, nyilvános korbácsolás és a csaló Nero – ilyenek voltak az ókori olimpiák

Meztelenkedés, nyilvános korbácsolás és a csaló Nero – ilyenek voltak az ókori olimpiák

A ma kezdődő riói nyári olimpia nézői számára az ókori olimpiák több vonatkozásban ismerősek lennének: rangos nemzetközi verseny, több tízezres éljenző tömegek, és olyan versenyszámok, mint a sprint, a birkózás, a diszkoszvetés és a gerelyhajítás. A versenyzők az ókorban is éveken át készültek szakértő edzőik segítségével, a győzteseket pedig elismerésben részesítették, és gyakorta gazdagodtak meg győzelmüket követően. Sok tekintetben azonban teljesen eltértek az ókori olimpiák az újkoriaktól.    

Számos olyan szegmense van azonban a több ezer évvel ezelőtt zajló olimpiai játékoknak, amelyek manapság már nagyon furcsán hangzanának a nézők számára. Nehéz elképzelni például egy újkori nyári olimpián száz ökör feláldozását, vagy a csaláson kapott sportolók nyilvános megkorbácsolását, de a páncélban vívott versenyek kora is lejárt – olvasható a National Geographic cikkében. Feltehetően az is megrökönyödést keltene, ha a sportolók meztelenül versenyeznének. Emellett különbség még az is, hogy az ókorban csak az első helyezettet díjazták, a második és harmadik helyezettek hoppon maradtak.

Az első olimpiát a történelmi források tanúsága szerint i. e. 776-ban rendezték Olümpiában. A rendezvény feltehetően az elesett harcosok és helyi hősök tiszteletére, temetésükkor rendezett játékokból nőtte ki magát, bár a legenda szerint a játékokat Héraklész alapította. Az olümpiai versenyeket közel 1200 éven át négyévente megrendezték, mígnem a keresztényként a Zeusz tiszteletét utálatosnak tartó Theodosius császár i. sz. 393-ban be nem tiltotta a rendezvényt. 

A ókori hadviselés számos versenyszám bevezetését ihlette. Egy páncélzatban futó katonatömeg például hatékony módja volt annak, hogy a seregek meglepetést okozzanak, és megfélemlítsék az ellenséget (Hérdotosz ír például arról, hogy a görög sereg egy alkalommal elkezdett a perzsák felé futni a marathóni csatában, akik megrökönyödtek az általuk korábban nem tapasztalt magatartás láttán).

A hoplitodromia, vagyis a fegyveres futás során 25 atléta tette meg a két stadionnyi, vagyis kétszer 192 méteres távot, miközben lábvértet, sisakot viseltek és egy pajzs volt a kezükben. A felszerelés összesen közel 15 kilogrammot nyomott. A gerelyhajítás során a versenyzők egy pajzsba dobták bele vágtató lovukról gerelyüket. A katonák bevett gyakorlatáról Xenophón emlékezett meg.

A két- vagy négylovas kocsikkal vívott, különösen veszélyes kocsiversenyek rendkívüli népszerűségnek örvendtek. Harci szekereket az ókori Görögországban már a mükénéi kultúra időszakában is bevetettek, a négylovas kocsiversenyek pedig az ókori olimpiák egyik legrégebbi versenyszámát jelentették, mivel már i. e. 680-ban is megjelentek a rendezvényen. A lovak és a kocsik fenntartását csak a gazdagok engedhették meg maguknak, és bár a győzelemért járó dicsőséget a magukénak tekintették, általában kocsihajtókat fogadtak fel, hogy a versenyek veszélyeinek ne ők maguk legyenek kitéve. Gyakoriak voltak a – sokszor halálos kimenetelű – balesetek is.

A neves kocsihajtók egyike volt Nero római császár is, aki i. sz. 67-ben részt vett az olümpiai kocsivsersenyen, ám a szabályok nem különösebben érdekelték. A négylovas versenyben egy tízlovas kocsival vett részt, de így sem tudta teljesíteni a távot, mivel leesett a kocsijáról. Ennek ellenére őt kiáltották ki győztesnek, mondván, ő nyerte volna a versenyt, ha sikerül befejeznie a futamot.

Magazin


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »