Meteorol�giai szolg�lat: fokoz�dik a h�s�g �s az asz�ly – "tragikus a helyzet"

A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: "tragikus a helyzet".

Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak, és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott. Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota "elkeserítő képet mutat".

Hírdetés

Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33-38 Celsius-fokra lehet számítani.

Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás – ismertette a meteorológiai szolgálat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »