Mészöly: Mi letéptük volna a gatyájukat

Erőteljes támadójátékot és hat pontot vár a hátralévő két Eb-selejtezőn a magyar csapattól Mészöly Kálmán. A korábbi 61-szeres válogatott hátvéd és háromszoros szövetségi kapitány a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, szerinte nem kényszerülünk majd pótselejtezőre, s az UEFA-szankciók miatt sportszerű összefogást vár a Feröer elleni mai estén.

„Nem szabad Feröert félvállról venni, főleg nekünk, magyaroknak. Rengeteg a fogadkozás, de most nem fogadkozni kell, hanem végre támadni, olyan összeállításban, nem egygólos győzelem kell ma este, hanem gólzáporos siker” – kezdte a vehemens megnyilatkozásairól híres Mészöly. Szerinte Nikolicsot és Bödét is pályára kell küldeni és örül, hogy a Bernd Storck szövetségi kapitány szavaiból az offenzív játékra lehet következtetni.

„A közönségtől pedig azt kérném, ne bántsanak senkit, mert ott lebeg a fejünk felett az UEFA szankciója, összefogásra, buzdításra van szükség”

Hírdetés

– mondta Mészöly Kálmán.

Elmondása szerint „egy mai győzelem biztosíthatja a pótselejtezőt” Hozzátette: „de én kabala akarok lenni a csapatnak: megverjük a görögöket is és egyenes ágon kijutunk az Európa-bajnokságra”. A volt szövetségi kapitány elmondta: a védekező célfutball nem az ő világa, nála ilyenkor letépték az ellenfél veszélyes emberének gatyáját, levegőhöz nem juthatott volna a végén. Szavait így zárta:

„Ugyanakkor úgy látom, egységes a magyar csapat, a higgadt Bernd Storck kapitány is közelebb került már a társasághoz, Dárdai Pali is hazaüzent. Jól védekezünk, de ezúttal tényleg támadásban kell előrelépni”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »