Csehovot játszani mindig ajándék – mondta az InfoRádióban Mészáros Blanka, aki szerint az orosz drámaíró műveiben mindenki főszereplő, történeteinek mondanivalóján pedig nem fog az idő. A színművész a Radnóti Színház új bemutatója apropóján nyilatkozott, és őszintén beszélt az anyaságról, illetve a gyermeknevelés kihívásairól is.
A Radnóti Színházban március 8-án mutatták be Valló Péter rendezésében a Csehov által 1889-ben írt Erdőszellem című – Magyarországon korábban A manó címen játszott – darabot, amely a tíz évvel későbbi Ványa bácsi ősváltozata. Az előadásban Mészáros Blanka formálja meg Jelena Andrejevnát, aki megadóan tűri férje, Szerebrjakov nyugalmazott egyetemi tanár nyűgös zsarnokságát.
A Junior Prima-díjas színművész szerint egy Csehov műnek sosem lehet a végére érni egy színházi munka során, mert előadásról előadásra érik a színészekben az anyag.
A történetet együtt mesélik, amihez igazi csapatjátékra van szükség.
„Minden ember ugyanolyan nagyító alá van véve, az orosz drámaíró minden karaktert kidolgozott. Mindenki egymásba kapaszkodik, ez olyan érzés, mintha egy nagy hajó lenne a viharos tengeren. Én azt látom, hogy nem unatkozunk, és ez nagyon jó. Mi is boldogok vagyunk, sokat tanulunk, a történet borzasztóan aktuális, valahogyan nem kopik több mint 100 év elteltével sem” – mondta az InfoRádiónak Mészáros Blanka.
„Nagyon jó DJ-nek kell lenni”
Egykori sportolóként úgy fogalmazott, ahogyan a magasugró is szinte szárnyakat kap, vagyis megszökell ahhoz, hogy átugorja a lécet, legalább így kell estéről estére teljesíteniük a színészeknek is. „Bár egy nap alatt sok más dologra is koncentrálni kell, de a színházba már úgy kell megérkezni, hogy felültünk a repülőre, nem elég akkor készen állni, amikor felmegy a függöny” – tette hozzá a színművész, aki szerint Csehov Erdőszellem című színműve bővelkedik a vallomásos jelentekben, találkozásokban.
„Sokszor csak azt látjuk a másikból, amivel mi érintkezünk, de fogalmunk sincs, hogy egy mosoly honnét indult, miben gyökerezik. Csehov ezért is szenzációs író, mert sírva nevetünk rajta egyszerre, a tragédiából komédia, a komédiából tragédia válik” – mondta Mészáros Blanka. Hozzátette, hogy a közönséggel együtt érik össze igazán az előadás.
„Így fejlődik bennünk is, hogy estéről estére hangosan kimondjuk, feszülten, sírva, nevetve. Még jobban megérezzük az arányokat, de minden este más. Nagyon jó DJ-nek kell lenni, nagyon jól kell tudni mixelni az intonációkat, a gondolatok sebességét, ritmusát, a fájdalmat a nevetéssel. Ez egy örök játék!” – részletezte. A színművész a gondolatmenetét azzal folytatta, ha Csehovot játszik, mindig egy Tamási Áron idézet jut eszébe:
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Szerinte a „mi dolgunk a világban?” kérdés határozza meg az orosz szerző hőseinek életét is. „Az, hogy a látszatéletek, a félresiklott gesztusok, rossz döntések, pillanatnyi érzetek, hogyan tudják szétszaggatni az embert, aztán felemelni, adott esetben elpusztítani. Apróságokon múlnak a mosolyok és a könnyek is”– fogalmazott.
„A távolságtól nem kopik a szeretet”
A színművész 1991-ben Kiskunhalason született, gyermekkorát Kunfehértón töltötte. Gimnáziumi tanulmányait Kiskunhalason a Református Gimnáziumban folytatta, ahol a színjátszókör tagja lehetett. A budapesti Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett. 2010-2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulója. 2015-ben szegődött a Katona József Színházhoz, ahol gyakorlatát is töltötte. 2020-tól a Radnóti Színház színésze.
Azt mondta, szeret a fővárosban élni, barátainak többsége és a munkahelye is ide köti. Ha hazautazik, meglátogatja a szüleit, testvéreit – ha épp nem ők vendégeskednek nála – mert „a távolságtól nem kopik a szeretet”. „Mindenkiből kihúztam a legrosszabbat is, persze, nagyon sok szép dolgot is. Főként az apai nagymamámra gondolok úgy, hogy nagyon hasonlítok rá, nagyon sok mindent örököltem tőle. De amiben szocializálódtunk, vagy az az etikai kódex, amely szerint éltük a mindennapjainkat, az hatással volt rám, az tett azzá nagy részben, ami vagyok.
Tizenhat éves voltam, amikor Pestre tettem át a székhelyemet, de azok az alapok, amilyen üvegen keresztül látom a világot, azért mégis csak a családom, az az én gyökérzetem” – fogalmazott Mészáros Blanka, aki szerint nagymamája egy nagyon nehéz utat választott magának, „a legnagyobb feltett kérdésre a boldogtalanságot választotta”. Azonban – a színésznő szerint – ebben mégis erős és szívós maradt, valahogyan gyönyörű minden részben, ami egyszerűen megható.
Sokat sírtak együtt a kislányával
Férjével, K. Kovács Ákossal közös gyermeküknek igyekeznek mindent megadni, továbbörökíteni mindazt, amit ők hoznak magukkal, de levonva a tanulságokat a tapasztalataikból. Elmondta, hogy anyasága kezdeti időszakában magányosnak érezte magát. „Egy nagyon nagy felelősségérzet szakadt rám. Azt éreztem, hogy a kezdeti hetekben, hónapokban, az első évben, hogy ezt csak én tudom menedzselni.
Bárki mondhatja, hogy mit, hogyan kell csinálni, de akkor is én fogom eldönteni, hogy az a láz, mekkora, hogy beadom-e a gyógyszert, bemegyünk-e a kórházba, hogy megetetem-e. Tehát azt éreztem, hogy az összes döntés rám szakadt. Persze, minél nagyobb Irma, minél többet kommunikál velünk, és a férjemmel is sikerül harmonikus időszakokat összehozni, hogy mindketten sokat vagyunk a gyermekkel, ez nagyon fontos, de kezdetben azt éreztem, hogy igen, magányos vagyok” – mesélte őszinte átéléssel Mészáros Blanka. Hozzátette, hogy
a távolság, a rokonai, barátai, férje napi elfoglaltságai miatt is sokszor érezte azt, hogy egyedül kell megoldania sok problémát.
„Álltam ott éjszakánként, és amikor már két órája sír, fogalmam sincs miért, mert már mindent körüljártam, akkor azzal a fájdalommal, hogy én mennyire tehetetlen vagyok, mennyire nem tudom még, nem tudok rájönni ezekre a dolgokra, ezek miatt sokat bántottam magam. Sírtunk együtt a kislányommal, mert valahogy azt éreztem, hogy nem így képzeltem” – fogalmazott a színművész, megjegyezve azt is, hogy fárasztó, hogy kevesebb lehetősége van a pihentető alvásra, sűrűek a napok, amelyeket szinte műszakok sorozataként él meg, de mégis van idő a feltöltődésre, például amíg robogójával a színházba vagy otthonához ér.
„Nagyon jó érzés, amikor tavasszal, a szépen kivilágított fővárosban, egy végigjátszott szerep után, kicsit kisírt szemmel, még félig sminkes arccal hajtok haza a gyermekemhez, megérkezem, hallom ahogyan szuszog, befekszem az ágyba. Tudom, hogy három óra múlva már fel fog kelni, de az a 15 perc, míg hazaérek, az nagyon jól tud esni” – mondta, majd megosztotta gondolatait a gyermekneveléssel kapcsolatos dilemmákról is.
„Ha nincs egy olyan partnerem, olyan háttér, aki tud segíteni, akkor ez valóban szinte kivitelezhetetlen.
Vállalás szempontjából már érzem azt, hogy mi az, ami már elég volt, mert a lányomon látom, hogy elég volt most. Tehát, hogy ezt már nem kell megcsinálnom, ezt már nem tudom elvállalni miatta. Mert ha ő rosszul lesz, akkor nem tudok koncentrálni. Erre az összhangra próbálok törekedni” – jelentette ki Mészáros Blanka, aki szerint merni kell úgy dönteni, ahogyan azt az érzéseink és a család épsége diktálják.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
