,,Mesterségem címere'' kézműves vásár Farkasdon

,,Mesterségem címere'' kézműves vásár Farkasdon

Első alkalommal szerveztek kézműves vásárt a Csemadok farkasdi alapszervezetének újonnan választott vezetőségi tagjai. A rendezvényt szeretnék félévente rendszeresen megszervezni.

A Csemadok farkasdi alapszervezetében nemrég tartottak tisztújítást, a szervezet új elnöke Keresztesi Ildikó lett, az alapiskola igazgatója. A vezetőség a kollégáival egészült ki, a jól összeszokott társaság hagyományteremtő szándékkal szervezett vásárt, ahol helyi termelők kínálták portékáikat, a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, a nyugdíjasok segítségével helyi jellegzetes ételeket kóstolhattak az érdeklődők. 

 

Sokszínű program

“A Mesterségem címere nevű rendezvény Nyitra megye támogatásával valósult meg. A Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola kihelyezett osztálya Farkasdon működik. Az intézmény pedagógusai az együttműködés jegyében szintén bekapcsolódtak a szervezésbe, mivel szeretnének részt venni a falu kulturális életében. Az érdeklődőknek táncházat tartottak, valamint segítségükkel a gyerekek agyagozhattak és kipróbálhatták a tűzzománc technikát. A helyi nyugdíjasklub tagjai hagyományos ételeket főztek, például kukoricagörhönyt, öntött gömbőcét, sült laskát, takartot, azaz töltött káposztát. A IFI klub tagjai forralt borral és teával, a szülői szövetség tagjai pedig zsíroskenyérrel kínálták a vendégeket. Szomolai Adrianna és férje, László a kosárfonás alapjait tanította, valamint terményekből készítettek dekorációt” – sorolta a programokat Keresztesi Ildikó. 

Hírdetés

 

Helyi árusok bemutatkozása

A programok mellett helyi kézművesek, őstermelők kínálták termékeiket. Volt kézműves szappan, adventi dekoráció, levendulából készült termékek, festett üveg, gravírozott fakanalak és horgolt figurák. A Csemadok elnöke hangsúlyozta, az ügyes kezű farkasdiaknak és negyedieknek szeretnének máskor is teret adni a bemutatkozásra, ezért évente kétszer tervezik megszervezni a most első alkalommal megvalósult rendezvényt. Ha lehet, tavasszal már nagyobb volumenű rendezvényt szeretnének, több résztvevővel, szabadtéren.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »