Mesterházy: engedély nélkül senkit nem hallgatott le a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NSZ) vezetője garanciát vállalt arra, hogy a szervezet soha senkit nem hallgatott le engedély nélkül – jelentette ki Mesterházy Attila, az Országgyűlés külügyi bizottságának MSZP-s alelnöke, miután hétfőn megbeszélést folytatott Szabó Hedviggel, az NSZ főigazgatójával.

A főigazgató azt mondta, hogy egy kormányváltás esetén is százszázalékosan vállalja állításának igazságtartalmát – közölte a szocialista országgyűlési képviselő.

Hozzáfűzte, hogy az általa aláírt titokvédelmi nyilatkozat miatt csupán általánosságban nyújthat tájékoztatást a megbeszélésről.

Az igazság nyomában: mit mondanak a köztisztviselők a Pegasus-botrányról? címmel a szakszolgálat épülete előtt megtartott sajtótájékoztatóján a szocialista politikus hangsúlyozta: az NSZ a más szervezetek, például az ügyészség vagy az Alkotmányvédelmi Hivatal által megrendelt operatív akcióknak csak a technikai feltételeit biztosítja, és az így nyert információk elemzése sem a szakszolgálatnál történik meg. A megfigyelések jogszerűségért tehát nem az NSZ, hanem a megrendelő felel. A lehallgatások döntő többségét a bíróságok engedélyezik, kisebb részét pedig az igazságügyi miniszter – magyarázta.

Hírdetés

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az igazságügyi minisztertől máig nem kapott időpontot a Pegasus-üggyel kapcsolatos, általa kezdeményezett megbeszélésre. Arra volna kíváncsi, hogy a miniszter mikor, milyen elvek alapján ad ki engedélyt titkos megfigyelésre – fűzte hozzá.

A főigazgató azt is elmondta – folytatta Mesterházy -, hogy a szakszolgálat mindig a legfejlettebb technikát alkalmazza az operatív akciókban.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: szilárd meggyőződése, hogy a kormány rendelkezik a Pegasus szoftverrel, és egészen biztosan jelenleg is használja.

Azt is ki kellene vizsgálni, hogy ha egyszer a sajtó is tudomást szerezhetett a szoftver létezéséről, nem kerülhettek-e illetéktelenek, például hackercsoportok kezébe a szoftver használata közben olyan adatok, amelyek veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Ezt ki kellene vizsgálnia a Belügyminisztériumnak és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, valamint szükséges volna egy parlamenti tényfeltáró bizottság felállítása is, miután lezárul az üggyel kapcsolatban indult ügyészségi vizsgálat – jelentette ki Mesterházy Attila.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »