Mesežnikov: Kotleba már a bírósági ítélet előtt befejezte politikai pályafutását

Mesežnikov: Kotleba már a bírósági ítélet előtt befejezte politikai pályafutását

Marian Kotleba bűnös – áll a Legfelsőbb Bíróság döntésében, melyben 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a szélsőséges párt vezetőjét. Az ítélet értelmében Kotleba elveszíti képviselői mandátumát, az eredetileg kiszabott, több mint 4 éves börtönbüntetést azonban nem kell letöltenie.

Kotleba 2017. március 14-én, a Tiso-féle szlovák állam kikiáltásának évfordulóján adta át az 1488 euró értékű csekkeket három családnak Besztercebányán. A bíróságon a szakértők megerősítették, a 14-es és a 88-as szám üzenetnek számít a nemzetközi szélsőjobboldali körökben.

De vajon elég szigorú ítélet született? Visszatérhet-e az „alapvető jogok és szabadságok elnyomására irányuló mozgalom iránti szimpátia miatt” elítélt politikus a törvényhozásba, vagy épp ellenkezőleg, a következő lépésben a pártja (ĽSNS) feloszlatása következik? Grigorij Mesežnikov politológust, az IVO társadalomkutató intézet igazgatója kérdeztük. 

Hogy értékeli a Legfelsőbb Bíróság döntését Marian Kotleba ügyében? Elégedett az ítélettel?

Azt gondolom, az ítélet nem elégséges. A döntés végleges, már érvénybe lépett, ezért tiszteletben tartom, de nem vagyok elégedett vele. A Legfelsőbb Bíróság nem tett jó szolgálatot az igazságnak az országban. Úgy vélem, nem ítélte el ezt az embert kellőképen mindazért, amit elkövetett a politikai karrierje során.

Az eljárás több évig tartott – az eredmény az, hogy Kotleba elveszítette a képviselői mandátumát és jogosan beszélhetünk fasiszta politikusról. Miért tolerálták eddig a szélsőséges megnyilvánulásait?

Ez arról tanúskodik, miként volt beállítva az állam extrémizmus elleni harca. Most csak annyi történt, hogy a bíróság is kimondta: szélsőséges nézeteket valló emberről van szó, de ezt eddig is tudtuk. Az egyetlen különbség a jelenlegi és korábbi helyzet között az, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de egy napot se fog börtönben tölteni. Ez az ember valóban sok mindent elkövetett az évek során – létrehozott egy fasiszta jellegű releváns politikai erőt, amely bejutott a parlamentbe, és ott folytatták a szerintem törvényellenes tevékenységüket. 2016 és 2020 között, az első választási ciklusuk alatt a bűnüldöző szervek extrémizmus megakadályozására irányuló igyekezetei nem bizonyultak hatékonynak. Tudjuk, hogy sült el az ĽSNS feloszlatását célzó próbálkozás, miközben Kotleba a párt és a gyűlöletkeltés megtestesítője volt. A bírósági eljárás hosszú ideig tartott, véleményem szerint a Specializált Büntetőbíróság az elkövetett bűncselekménynek megfelelő ítéletet hozott. Furcsának tartom a Legfelsőbb Bíróság indoklását, mely szerint társadalmi szempontból már nem tartották annyira veszélyesnek Kotlebát.

Sokan szigorúbb büntetést vártak, ami akár egyfajta precedensként is szolgálhatott volna. Ön szerint ez a döntés intő jelként hat a többi szélsőséges politikusra?

Hírdetés

Egyáltalán nem hiszem, hogy egy ilyen gyenge és a személy cselekedetei okozta veszélynek nem megfelelő ítélet bármilyen intő jel lenne. Abból indulok ki, hogy már hatályos döntésről van szó, de nagyon problematikusnak tartom ezt a büntetést. A jogi elemzést viszont a jogszakértőkre bízom.

A következő lépés Kotleba pártjának feloszlatása lehet?

Nem vagyok biztos benne, szerintem már régen, még a parlamentbe jutása előtt fel kellett volna oszlatni. A Főügyészség annak idején, mikor benyújtotta az indítványt, valószínűleg nem végezte el jól a házi feladatát. Szerintem azonban az akkori főügyész által felhozott érveknek is elegendőnek kellett volna lenniük a párt megszüntetéséhez. Tudjuk, ki a jelenlegi főügyész – Maroš Žilinka. Tekintve az eddigi lépéseit és prioritásait, nem látok arra utaló jeleket, hogy a szélsőségek ellen akarna harcolni. Épp ellenkezőleg, az ügyészség átszervezésének keretében megszüntette az extrémizmus elleni harcért felelős speciális részleget. Žilinka fő prioritása az, hogy kedvezőbb körülményeket teremtsen az őt funkcióba jelölő párt politikai kliensei számára. Emellett pedig fasiszta állammal ír alá együttműködési megegyezést. Mit várhatunk egy ilyen embertől? Nagyon meglepődnék, ha indítványozná az ĽSNS feloszlatását. Jó lenne, de nem hiszem, hogy megteszi.

Hogy látja Kotleba politikai jövőjét? Visszatér valaha képviselőként a parlamentbe?

Úgy vélem, Kotleba befejezte, már nem tér vissza a parlamentbe. A pártjának már nincs meg a kellő támogatottsága ahhoz, hogy a következő választáson sikeres legyen. Ez azonban a legkevésbé függ össze azzal, hogy a bíróság most elítélte a párt elnökét. Már korábban elveszítette az energiáját, mint tudjuk, erős konkurenciájuk van, akik még radikálisabbak. Marian Kotleba végzett a politikában, de nem a büntetésből kifolyólag. Politikailag nem bírta tartani a lépést a konkurens párttal.

Az ĽSNS pártból kivált politikusok által létrehozott Republika profitálhat Kotleba elítéléséből?

Nem hiszem, hogy a bírósági döntésből politikai előnyt tudnak kovácsolni. Legfeljebb még alacsonyabb lesz az eredeti párt támogatottsága, de az már eleve annyira alacsony, hogy sok előnyük nem származik belőle.

Ami a neonáci, illetve fasiszta szimbólumokat és azok terjesztéséért járó büntetéseket illeti, ezek rendszere helyesen van beállítva? A közösségi hálón a tiltott jelképek megjelenése nem számít ritka jelenségnek, sőt.

Ez nem a betiltott szimbólumok listájának kérdése, a katalógus jól van kidolgozva. Személy szerint a legújabb orosz „szvasztikát”, a Z jelképet is besorolnám a tiltott szimbólumok közé. Ez viszont aktualizáció kérdése, amit nem róhatok fel. Az, hogy a közösségi oldalon megjelenő, főként szélsőjobboldali szimbólumok terjesztését miként büntetik, elsősorban a platformok regulációjának kérdése.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »