Meseország – Vélemények a botrányos mesekönyvről – 2.

Ez egy háború, a nemrégiben bemutatott LMBTQ-mesekönyv pedig az ellenség diverziós hadviselésének egyik megnyilvánulása.

Politizáló tudományosság

Pszichológusok a homoszexualitás elfogadtatásáért, avagy száz szerző Einstein ellen

A közelmúltban megjelent Meseország mindenkié című könyv kapcsán éles politikai vita alakult ki, amelynek részeként ezernél több pszichológus is csatasorba állt, egy szakmai érveket használó petíciót aláírva. Kérdés, kinek az oldalán állnak a tudományos tények, a valóság – hiszen gyermekeink jövője szempontjából húsba vágóan fontos az, hogyan fejlődnek majd, mi lesz belőlük.

A petícióban szereplő egyik alapvető érv szerint nincsenek olyan tudományos eredmények, amelyek azt támasztanák alá, hogy gyerekek homoszexuálissá válnak annak hatására, hogy találkoznak homoszexuálisokkal. Ez azonban nem így van. Gyermekelhelyezési perek homoszexuális és heteroszexuális ügyfeleit hasonlította össze egy vizsgálat (Cameron 1998): a homoszexuálisok között jóval több volt a problematikus személyiség és jóval gyakoribb volt az általuk nevelt gyermekek bántalmazása és homoszexuális orientációja. Leszbikus szülők gyermekeit vizsgálva jóval gyakoribb volt köztük a bizonytalan nemi identitású (Stacey 2001). Gyermekek gyakran homoszexuális személyektől elszenvedett molesztálás hatására válhatnak homoszexuálissá, ugyanis a megkérdezett homoszexuális férfiak 37 százaléka állította, hogy gyermek- vagy serdülőkorában szexuális visszaélés áldozata volt, és ezek 94 százaléka esetében férfi volt az elkövető (Doll et al. 1992).

Egy tavaly megjelent tudományos eredmény szerint közel félmillió ember genetikai készletének megvizsgálása utána azt találták, hogy a gének egy-két százalékban magyarázzák a homoszexuális viselkedést (Ganna et al. 2019), vagyis jelentéktelen mértékben, nem pedig meghatározó jelleggel. Tehát a homoszexua­litás nem genetikailag determinált, ezt most már biztosan tudjuk.

Vannak, akik a „veleszületett homoszexua­litás” egy másik elméletében hisznek, amely szerint az anyaméhben a magzatot érő visszás hormonhatás miatt alakul „nemileg atipi­kussá” a gyermek agya. De aki ebben az elképzelésben hisz, az nem tudja megmondani, hogy szerinte konkrétan hogyan kényszerítene az agy bárkit bármilyen módon arra, hogy a saját ­neméhez vonzódjon. Hiszen az agy csak a hardver – míg a szoftvert, vagyis a gondolatainkat az élmé­nyeink meg a döntéseink teszik bele. Sokféle típusú agy és sokféle típusú autó is van. De azt már a vezető dönti el, hogy merre megy az autó­jával, ha azt nem is, hogy mekkora az autója gyorsulása, benzintartálya vagy végsebes­sége. Az agyát is mindenki arra használja, amire akarja.

Megjegyzendő, hogy a tudomány valóban talált ok-okozati összefüggést az agy jellege és az egyén gondolkodásmódja között, csak éppen fordított irányút: azt nem, hogy az agyunk alakítja a gondolkodásunkat, hanem azt igen, hogy a gondolkodásmódunk az agyunkat (­Doidge 2018). Soha olyan tudományos kutatási eredmény nem született, amely szerint bárki kénytelen konkrét elképzeléseket kialakítani arról, hogy melyik nemhez vonzódik azért, mert neki olyan az agya. De ha valaki szerint mégis, akkor álljon elő vele. Nosza, ezer pszichológus, ki kotor elő egyetlen olyan megbízható, tudományos eredményt, amely egy ilyen irányú hatásmechanizmust igazol? Pusztán ideológiai ellenszenvből összehoztak valaha egy kiadványt Száz szerző Einstein ellen címmel, amire ­Einstein azt mondta: „Ha igazuk lenne, egy is elég ­lenne.” Most is ez a helyzet.

A homoszexualitás tehát teljesen tudati – pszichés, kulturális, szociális – tényezők hatására jön létre, mint amilyen tényező egy ilyen mesekönyv is. A transzszexualitás esetében előfordulhat, hogy van valamilyen nagyon ritka genetikai torzulás, ami miatt az illető „a neméhez képest atipikus” a testi vagy lelki alkatát tekintve, ezért, mondjuk, nehezen talál magának párt; akkor pedig beképzeli magának, hogy „én nem is vagyok igazi fiú/lány”. De az ilyen akkor is egy tisztán pszichés döntés, ami, persze, súlyosan téves. Ha vannak is valamilyen hormonális furcsaság miatt biológiailag nem túl férfias férfiak és nem túl nőies nők, az ilyesmi önmagában nem ok arra, hogy valaki ne érezhesse jól magát egy ellenkező nemű párral. (A legtöbb esetben amúgy a transzszexuá­lis identitás is genetikai háttértől független módon, pszichés hatások miatt alakulhat ki – mint amilyet egy ilyen mesekönyv is jelent.)

Ha egy homoszexuális pár nevel gyermeket – ami Magyarországon nem regisztrált élettársi kapcsolatban élők esetében jogilag lehetséges és elő is fordul –, akkor egy ilyen mesekönyvet használva a gyermek nevelői még rá is erősíthetnek arra az őt befolyásoló pszichés hatásra, amit a párkapcsolati modelljük a számára jelent. Ez valószínűleg meg is történik a könyvet megvásárlók egy részénél. De természetesen az iskolai tudatformálást is erősítheti a könyv, ami javában zajlik, hiszen Magyarországon már egész propagandahálózatot hoztak létre „a homoszexualitás és transzszexualitás normális gondolatának” a gyermekek között való terjesztése céljából. Ez a tevékenység számos iskolában aktívan zajlik, a könyv ehhez jelent kiváló új propagandaanyagot.

De a homoszexualitás végül is normális – vélik sokan. „A homoszexualitás mint betegség 1973-ban került ki a mentális betegségek kézikönyvéből, így betegségként beszélni róla messzemenően szakmaiatlan” – állítják a petíció megfogalmazói. Sokan nem tudják, hogy hogyan is született a döntés arról, hogy a homoszexualitás „nem betegség”. 1969-ben történt zavargások után bizonyos homoszexuálisok Amerikában létrehozták az agresszív és szélsőbalos jellegű Homoszexuális Felszabadítási Front nevű mozgalmat. Később más neveken, többféle társaság keretében folytatódott ugyanaz a mozgalom és tevékenység: jól szervezett és nagyon agresszív megfélemlítő akciók politikusok, pszichiáterek és keresztény szervezetek ellen.

1970 májusában egy ilyen akció keretében rátörtek az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) konferenciájára, ahol magukból kikelve, vádlóan ordítoztak a pszichiáterekkel, majd 1971-ben hasonlóképpen. 1972-re az erőszakoskodással elérték, hogy meghívják egy előadójukat az újabb hasonló összejövetelre. 1973-ra sikerült megfélemlíteniük az amerikai pszichiáterek elitjét, akik nem kértek többet ezekből az akciókból, és 1973-ban az erőszakos politikai nyomás hatására az APA megszavazta, hogy „a homoszexualitás nem betegség” (Lamberg 1998). A döntést védelmező egyik pszichiáter azt mondta ekkoriban egy interjúban, hogy „ha a voyeurok elég erőszakosan lobbiznának, akkor ők is elérhetnék, hogy alaposan elgondolkozzanak a pszichiáterek arról, hogy pszichés betegség-e a voyeur­ködés” (APA 1973).

Szó sincs róla tehát, hogy tudományos felfedezések hatására döntöttek volna így. A militáns politikai akciók terrorja hatására a pszichiáterek „rájöttek”, hogy a homoszexualitás nem is betegség. A WHO az Amerikai Pszichiátriai Társaság példáját követte, amikor kivette a betegségek listájáról a homoszexualitást 1980-ban. Ismerve az ezzel kapcsolatos döntés körülményeit, tudjuk, hogy az tudományos szempontból semmit sem ér, közönséges csalás. Képzeljük el, hogy az alkoholizmusról nem lenne szabad semmi negatívumot mondani, mert egy erőszakos alkoholista politikai csoport ezt kikényszerítette valamilyen tudományos fórumon! Abszurd feltevés? Igen. Még hogy „szakmaiság” és „tudomány”, amire a témában tájékozatlan, félrevezetett pszichológusok hivatkoznak! Az amerikai pszichiáterek félelemből elárulták és elárulják a tudományt lassan öt évtizede – egy agresszív politikai mozgalom pedig azóta ezen élősködik világszerte. Ki fogja megállítani a nyomulásukat?

Tárkányi Ákos

A szerző szociálpolitikus

Törvénymódosítás a normalitás megőrzéséért

Ez egy háború, a nemrégiben bemutatott LMBTQ-mesekönyv pedig az ellenség diverziós hadviselésének egyik megnyilvánulása.

Múlt héten vidéken élő ismerősöm mesekönyvet vett egy rokon kislánynak, aki idén kezdte meg általános iskolai ­tanulmányait. Egy szokványos küllemű kötetet választott, amelyet a megyeszékhely könyvesboltja kiemelt polcon ajánlott figyelmébe. A megvásárolt könyv borítóján szarvasok ugrándoznak, madarak röpködnek és közismert mesefigurák elevenednek meg.

Már célba ért az ajándék, amikor a médiából értesült róla, hogy az ártalmatlannak tűnő könyvecske nem más volt, mint a Meseország mindenkié című, Magyarországon elsőként megjelent LMBTQ-mesekönyv. Pontosabban a globális vezérideo­lógia érzékenyítő-agymosó propagandaterméke, amely a tudatipari befolyásolásra legfogékonyabb korosztály, a gyerekek számára íródott. A szerzők ajánlójukban azt sem rejtették véka alá, hogy a műhöz óvodai és iskolai pedagógia program is készült, melyet – talán ki sem derül – bizonyára alkalmazni is fognak egyes közoktatási intézmények.

Kisvárosi ismerősöm története jól érzékelteti, hogy a genderideológia már rég nem egy fővárosi szubkultúra véleménybuborékjában burjánzik csupán, hanem a társadalom egyre szélesebb rétegeit képes befolyásolni. Ide kívánkozik, hogy mindez sohasem vált volna lehetségessé, ha a felforgatók nem szerzik meg és tartják a kezükben azóta is a kulcspozíciókat a nyilvános közlés minden szintjén, így a könyvterjesztésben is. Ne feledjük, a fő terjesztő épp az egyik legnagyobb hazai gyerekkönyvesbolt.

Köszönet illeti Dúró Dóra képviselő asszonyt, hogy egy sokak által vitatott performansszal, az LMBTQ-mesekönyv példányainak ledarálásával felhívta a figyelmet a lopakodó veszélyre, egyúttal felrázta a hamis biztonságérzetben elpilledt konzervatív polgárok éberségét. A könyvdarálásról videó is készült, amit a legnagyobb videómegosztó, a magyarok millióinak tudati befolyásolására alkalmas YouTube azóta törölt.

A nemzetet kulturális síkon – tehát szívében, lelkében – bomlasztó erők minden egyes provokációjukkal folyamatosan kijjebb tolják a társadalom tűréshatárát. Mára igen messze kerültünk attól, hogy szabad-e nyaranta az Andrássy úton visszataszító, ízléstelen „szivárványos felvonulásokat” rendezni. Most már az a kérdés, hogy a közeljövőben transzneműekről szóló agymenésekkel ringatják-e álomba a gyerekeket a magyar óvodákban.

Az emberiség átformálását célzó, ezért a társadalomra veszélyes globális erők szintet léptek Magyarországon. Ezen a ponton agresszív propagandájukkal szemben már gyakorlatilag eszköztelenek a konzervatív médiatermékek, civil szervezetek és egyéb közéleti erők, ezért az államnak kell működésbe lépnie, hogy legalább a normalitás pártján álló ­polgárait megvédje. A gyerekeket célzó LMBTQ-propagandát betiltani nem lehet, valószínűleg nem is lenne célravezető, de szerencsére még vannak az állam kezében törvényes, jogállami eszközök is: ahogy pornográf tartalmak sem jelenhetnek meg sem a médiában, sem a könyvespolcokon tizennyolcas karika nélkül, úgy a hagyományostól eltérő, az alaptörvény szellemiségével ellentétes életformákat propagáló, gyerekeknek szánt termékeket is meg kellene jelölni, ha azokat Magyarországon kívánják kereskedelmi forgalomba hozni.

A törvényhozó megfelelő politikai akarat esetén el tudná érni azt, hogy a jól látható helyen feltüntetett, figyelmeztető genderjelzésnek köszönhetően az LMBTQ-lobbi propagandatermékeit ténylegesen azok vásárolják meg, akik erre kíváncsiak, ne a társadalom védtelen tömegei – a közoktatási intézmények pedig semmiképpen!

Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ez egy háború, a nemrégiben bemutatott LMBTQ-mesekönyv pedig az ellenség diverziós hadviselésének egyik megnyilvánulása. Most az életformánk megőrzése a tét. Van elég ország a világon, ahol a szexuális-politikai divathullámokat már államvallássá tették, és a kezdetben toleranciát hirdető haladó erők egyre leplezetlenebb, totalitárius véleménydiktatúrát vezetnek be, hogy a régi világ híveit elnyomják, sőt elpusztítsák. Isten óvja ettől Magyarországot!

Hetzmann Róbert

A szerző a Patrióták elnöke

Meseország a genderpropagandáé

Botrányos a meleg szereplők segítségével átdolgozott érzékenyítő kiadvány

Az első és a legfontosabb eldöntendő kérdés, amivel illendő lenne dűlőre jutni a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában megjelent, Meseország mindenkié című könyvvel kapcsolatban, hogy a mesék, illetve a mesék történeteinek szereplői, azok konfliktusai, a tanulság, a lezárás, a befejezés, a mondanivaló igazából nagyon is fontosak egy kisgyerek személyiségének fejlődése szempontjából, és ezért volt olyan sürgető elkészíttetni ezeket a műveket; vagy az előbb felsoroltak a legkevésbé sem számítanak, teljesen mellékesek, ne is foglalkozzunk velük, nem a mi dolgunk, hisz mindössze egyszerű és ártatlan mesék csupán, nem képesek befolyásolni kiskorú olvasóik viselkedését, gondolkodását, jellemét.

Tisztázni kellene, mert a jelenlegi állás szerint az a furcsa, csak a honi viszonyokra jellemző helyzet állt elő, hogy a könyvvel foglalkozó, helyesebben azt agyonreklámozó cikkekben mindkét állítással találkozhatunk. A haladó újságírókban legalábbis a jelek szerint annyira túlcsordulni látszik a tenni akarás és az erőszakos érzékenyítésre való törekvés, hogy szorgalmasan érvelnek mindkettővel.

És emiatt lehetséges, hogy jelenleg ugyanazokban a cikkekben egyszerre szerepelnek az „ez csak egy mesekönyv”, illetve „a mesékkel meg lehet változtatni, jobb és elfogadóbb emberré lehet tenni a gyerekeket” mondatok. Biztos, ami tuti, mindkettőt betárazták. És bizony magának az ominózus könyvnek a nyilvános bemutatóján is hasonló ellentmondásokkal találkozhattunk. Meg sok mással is, de arról kicsit később.

Kezdjük az első sokkal és a sajtótájékoztatón megjelenő pedagógus egyik markáns mondatával: „Minden (jó) mese befolyásolja a gyerek személyiségét.”

Hoppá!

A hölgy szerint, aki az Ejha!, az Emberi jogi nevelők hálózatának tagja – nem vicc, tényleg létező szervezetről beszélünk –, a mesék képesek befolyásolni a gyerekek személyiségét. Az aktív pedagógusként dolgozó nő kijelentése egyébként teljesen helytálló megállapítás. Nem is kérdés, hogy a mesék bizony sosem pusztán a kisgyerekek szórakoztatása vagy épp az elaltatásuk miatt születtek meg. A szülőknek általában nagyon határozott céljuk volt a történetek elmesélésével.

Segítségükkel megtaníthatták, hogy mi a jó, mi a rossz, hogy mitől vagy kitől jó, illetve jobb félni, hogy milyen veszélyek leselkednek arra, aki elcsavarogva betéved a sűrű, sötét erdőbe, esetleg hogy a gonosz farkas bizony megöli és megeszi az elkódorgó gyerekeket, de azt is, hogy soha, semmilyen körülmények között sem szabad idegeneket beengedni a lakásba vagy a házba, ha a szülők nem tartózkodnak odahaza. Meg sok egyébre is. Például hogy a koldusszegénységből temérdek szorgalommal, tanulással és sok munkával ki is lehet törni. Gondoljunk csak azokra a történetekre, ahol a szegény ember legkisebb gyereke elindul szerencsét próbálni.

De a mesélő édesanyák azt is megtaníthatták, hogy a kisebbek, a gyengébbek tanulással és ravaszsággal túljárhatnak a nagyobbak eszén, győzhetnek, sőt vezetőkké válhatnak. No és persze az idősek iránti tisztelet is rengeteg mesében visszatérő elem.

Ezért is abszurd és teljesen átlátszó, amikor a Labrisz egyesület olyan hülyeségekkel érvel, hogy számukra igazából a társadalmilag érzékeny, sérülékeny csoportok és témák – pél­dául az örökbefogadás és a szegénység – voltak az igazán fontosak, és csak alig néhány LMBTQ témájú mese kapott helyet a Meseország mindenkié című könyvben.

Értjük. Ezek szerint valóban hiánypótló a könyv, mert egész életünk során még csak nem is hallottunk mostohás vagy szegény árva kislegényes, esetleg örökbe fogadott gyerekek történeteiről szóló meséket. Ja, de.

Fontos még megállapítani, hogy az LMBTQ tematikájú mesék nem maguktól, a földből nőttek ki, hanem korábban, egészen pontosan 2016-ban a Soros-alapítvány által 15 ezer euróval megtámogatott Labrisz Leszbikus Egyesület direkt ilyen tematikájú mesék elkészíttetését akarta elérni. Ezért és nem másért hirdettek pályázatot a témában.

Az egyesületnek a hagyományos mesék meleg, leszbikus, transznemű és nonbináris szereplők segítségével történő átdolgozásával céljai voltak. Méghozzá nagyon komoly, nagyra törő tervei. A történetek megszülettek, beérkeztek, értő(?) kezek megszerkesztették, többek között a nonbináris királyfi, a sárkány és a lovag édeshármasának vad és szenvedélyes szerelmének emléket állító meséket, a Labrisz Leszbikus Egyesület pedig kiadta a műveket.

Azóta meg füsttel felbosszantott méhkasként zizeg-zsibong a fél ország. A provokáció sikeres volt. Merthogy senkinek ne legyenek illúziói, a Meseország mindenkié amolyan militáns érzékenyítés; azaz színtiszta provokáció. Az eddigi határok eltörlése, átlépése, feszegetése.

Az egyesület tagjai pedig – a baloldali sajtó képviselőivel karöltve – a könyv megjelenése óta álnaivan, meglepetést színlelve tárják szét minden áldott nap a kezeiket, és értetlenkedve arról hazudoznak, hogy fel nem képesek fogni, nem értik, hogy miért háborodtak fel az emberek az ártatlan kis mesekönyvükön. Pedig a felháborodás oka pofonegyszerű.

Magyarországon eddig az LMBTQ-szervezetek nem vonták be a gyerekeket az ­ideológiai harcukba, ilyenformán nem is léteztek direkt óvodásoknak és kisiskolásoknak készült LMBTQ-mesekönyvek. A melegjogi szervezetek eleddig nem rúgták fel ezt a hallgatólagos megállapodást. Tiszteletben tartották ezt a konzervatív minimumot.

De nézzük, milyen izgalmas dolgok derültek még ki a könyvbemutatón!

Az Ejha! jelen lévő képviselője azt mondta, hogy reményei szerint pedagógustagjaikon keresztül el fogják tudni érni, hogy a könyvek bejussanak az óvodákba és az iskolákba. Akik minden egyes gendermeséhez készítettek egy-egy óravázlatot. Az óravázlatokat a szervezet honlapjáról minden olvasónk le is töltheti, majd elgondolkozhat azon, hogy mennyire ártatlan mesekönyvről is van szó. Ezekről a bizonyos óravázlatokról és az óvodákba, iskolákba törekvésről nem véletlenül nem esett eddig sok szó az országos sajtóban.

Hisz a ballibsi média és a melegjogi szervezetek jobb szeretik áldozati pózba vágni magukat, és a homofób, rasszista, gyűlölködő és könyveket ledaráló szélsőjobbos magyarokról rettegni, arról vetíteni, hogy senkinek sem árthat egy olyan mesekönyv, amelyben mind­össze néhány marginalizált csoport meg pár szexuális kisebbség szerepel. A teljes igazságról, azaz a valódi céljukról viszont hallgatnak. Arról, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület és az Ejha! tulajdonképpen a kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy a homoszexuális szereplőket felvonultató könyvet bevigyék az iskolákba és az óvodákba.

Aljas ez a titkolózás, ez a hírhamisítás, az azzal való takarózás, hogy a szülő végső soron eldöntheti, hogy megveszi vagy sem a meleg szereplők segítségével átdolgozott érzékenyítő kiadványt. Hiszen a két szervezetnek teljesen deklarált törekvése, hogy a mesekönyv végül ott legyen minden iskolában és óvodában, és hogy a transznemű és homoszexuális szereplők történetei eljussanak az összes magyar óvodáshoz és kisiskoláshoz.

Amivel még egy óriási baj van. Mégpedig az, hogy a leszbikus szervezet pártpolitikát akar vinni az oktatási intézményekbe. Bizony.

Ugyanis alaptörvényünk kimondja, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, meg azt is, hogy csak egy férfi és egy nő nevelhet gyereket.

A Labrisz és az Ejha! viszont azt szeretné, ha a kicsik már egészen korán megtudnák, hogy teljesen normális, sőt természetes, ha két férfi vagy két nő, esetleg egy férfi és egy transznemű nő összeházasodik, gyerekeket fogad örökbe és nevel fel, amik a valóságban a gonosz, fasiszta Orbán bácsi uralkodása alatt tiltott dolgoknak számítanak.

A Meseország mindenkié erről és nem másról szól.

Arról, hogy megnyerjék az egészen fiatalok lelkét is, és a homoszexuális tematikájú mesék segítségével a kicsik fejébe verjék a haladást, a progressziót, a szerintük helyes gondolkodást és azt, hogy a konzervatív kormány gonosz, hiszen a mesék csodálatos világában megtörtént melegházasságokat a jelenlegi kormány és az alaptörvény „betiltotta”.

Apáti Bence

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »