Mese habbal

Mese habbal

Bizonyára többek mondhatják, nem érdemes túlságosan foglalkozni azzal, amit időközönként a Központi Statisztikai Hivatal közzétesz az  átlagbérek vonatkozásában. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz, és lehet nem figyelembe venni, bosszankodni rajta, de én azt gondolom, mégsem szabad kizárólag ennyiben hagyni. Mert amíg ezt a hazug gyakorlatot nem változatjuk meg, a nulladik lépést sem tettük meg. Miért?

Mert még csak a téma felvetését is le lehet seperni, hogy Magyarországon rosszak volnának a bérek azzal, de hiszen nézzétek, mit mutat a KSH. Persze, ennek akár két oldala is lehetne, hiszen egy munkavállaló pedig lobogtathatná a bérpapírját, hogy lám-lám, az ő fizetése elmarad az áltagtól, tessék megemelni. De azt hiszem, sejtjük, mit kapna ezért.

Ezért kell hát foglalkozni vele. És megint van is, mivel.

A KSH statisztikái alapján a miniszterek kevesebbet keresnek, mint a légiforgalmi irányítók – kezdi a KSH, olvashatjuk a HVG-ben. De nem ez a legérdekesebb, menjünk tovább.

A mozdonyvezetők 667, míg a kőolaj- és földgáz-feldolgozó gépek kezelői 600 ezer forintot visznek haza átlagosan – tudjuk meg, így hát mi baj lenne a MÁV-nál? Hogy a szakszervezetek kínkeservvel tudtak kiharcolni nem is olyan régen pár százalékos, nevetséges béremelést, azt ugyan hagyjuk. Hát, ha ennyit keresnek, valóban nem számít, ugye?

Hírdetés

A rendőrök 545 ezer, börtönőrök 475 ezer, míg a tűzoltók 459 ezer forintot keresnek – írják, és itt azért már igencsak kinyílik a bicska az ember zsebében. Azért van legalább 6 ezernyi főt kitevő emberhiány a rendvédelemben (rendőrség, tűzoltóság, büntetés-végrehajtás), mely információ egyébként az adott területen dolgozó szakszervezeti vezetőktől származik, mert ilyen jól keresnek?

Maradjunk annyiban, az alapbére egy rendőrnek és tűzoltónak (amit kézhez is kap) nagyjából 160 ezer forint. De egy börtönőrnek is körülbelül ennyi, ők csak azért keresnek jobban, mert gyakorlatilag nincs felső határa a túlórázásnak, de ezért cserébe viszont nincs szabadidejük, jóformán magánéletük sem. Kis túlzással annyit töltenek a börtönökben, akár a rabok.

Mindezzel párosul a rossz szervezés, a mesterségesen nagyra duzzasztott vízfejek (ha azt keressük, mi húzza fel az átlagot, azért itt kell kutakodni…), amilyen például a tűzoltóságnál az katasztrófavédelem. Amelyről, ha megkérdeznénk a tűzoltókat, azt felelnék, hogy egyrészt ők nem tűzoltók, másrészt, ha egyik napról a másikra leválasztanák őket a tűzoltóságról, nemhogy rosszabbul mennének a dolgok, hanem jobban. Magyarán a tűzoltósággal kapcsolatos érdemi munkát nem végeznek, ellenben mesterségesen kreált ügyekkel vannak elfoglalva, ellenőrzések, és így tovább.

És ahelyett, hogy erről szólna a közbeszéd, ilyenekkel etetnek, vagy legalábbis próbálnak etetni minket, mely nem más, mint mese habbal…

De mivel már elmúltunk 8 évesek, ebből nem kérünk, kezdésként közzétehetnék ők is és a különböző hírportálok utánuk a valósághoz közelítő, úgynevezett mediánt, ami közelebb van ahhoz, amit hétköznapi értelemben is átlag alatt értünk, tehát, hogy a döntő többség mennyit visz haza a hónap végén.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »