Mese Fejér megye százmilliókban fürdő gazdáiról

Mese Fejér megye százmilliókban fürdő gazdáiról

Nagypénteken közölt egy terjedelmes interjút a Magyar Hírlap Fazekas Sándor földművelésügy miniszterrel, amelyben több téma mellett természetesen szóba kerültek a földárverések is. Az interjú végletesen felkérdező jellege okán, illetve az ellenzéki pártok ekézése miatt, megnéztük a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) honlapján, hogy valóban mi tévedünk-e. A válasz persze borítékolható volt, zajlik a földrablás, méghozzá nagy tételben.

„Március 22-ig negyvennégyezer-nyolcszáz hektárt értékesítettünk a második körben, ezerkétszázhuszonkét vásárló volt, de a számok napról napra emelkednek. És ezek az adatok csak a három hektár feletti területeket jelölik. Az ennél kisebb parcellák értékesítése is folyamatos”

árulta el a tárcavezető a lapnak, aki azt is kiemelte, hogy „közben a jobbikos gazdák vásárolják a földet, és persze az LMP-sek is”. Azt sajnos nem árulta el, honnan szerzett információt a licitálók pártállásáról; ha kekeckednénk, akkor még egy elszólásról is beszélhetnénk. Hiszen ha Fazekas tudja ki a jobbikos, és ki az LMP-s, akkor létezik egy lista a fideszes földművesekről is?! Ijesztő.

Lapunk a Fejér megyei adatokat nézte át. Elsősorban, mert ez a megye szolgált arra példával, hogy hogyan lehet a földekkel spekulálni, ezzel párhuzamosan csökkentve az élelmiszer-termelésre alkalmas területek mennyiségét. Másrészt, Orbán Viktor birodalmi központja is Fejér megyében épül, emiatt is fontos tudni, hogy ki műveli meg a királyi birtokokat.

Fazekas március 22-ei kimutatása azért szerencsétlen kissé, mert még nem szerepelnek benne (és a jelenlegiben sem) azok a licitek, amelyek az Enyingi Agrár Zrt. földjeire érkeztek. A március 21-ei árveréseken olyan potom összegekért lehet földet vásárolni Mezőszentgyörgy határában, mint 204.050.000 forint (93 hektár), de van 188 millió, 184 millió, és szegényebb földművesek kedvéért 129 millió forintért is. Kisláng határában egy 96 hektáros szántót 212.750.000 forintért, míg a mellette lévő 97 hektáros szántót 215.950.000 forintos áron veheti meg a kérges tenyerű kis és családi gazdálkodó Persze, csak abban az esetben, ha senki nem licitál rá az árra.

Hírdetés

Ugyanakkor számos árverésen már kihirdették a győztest.

A nyilvános listákból több érdekességet is ki lehet emelni, mi most hely és idő hiányában két sikeres licitálóra hívjuk fel a figyelmet. (Persze előtte meg kell jegyeznünk, hogy Mészáros János Szárnál vett majd 49 millióért egy 77,7 hektáros földet, míg Flier Nikolett 101.400.000 forintért vásárolt Felcsúton egy 88 hektáros területet, míg Flier Tamás Óbarok községnél 23,8 millióért vásárolt egy 21 hektáros szántót.)

Két kedvencünk lett.

Az egyik Erdélyi Sarolta, aki egy székesfehérvári panel első emeletén lakik, illetve Zichy Imre Helmich, aki pedig Budaörsről látogat majd Lajoskomáromba, hogy megművelje frissen vásárolt 10 (azaz tíz) darab birtoktestét; ha megkötik a szerződést 257 hektár tulajdonosa lesz, több mint 202 millió forint értékben.

Erdélyi Sarolta sem aprózta el. Nem illik egy hölgy korával foglalkozni, ám a földmegművelése szempontjából azért ez fontos tényező. Nos, a közösségi hálón látható fotók alapján már inkább a jól megérdemelt pihenés lenne számára az optimális, semmint a munka a földeken. A székesfehérvári lakos Sárosd határán vett 7 darab birtoktestet, több mint 170 hektáron gazdálkodhat majd, de ehhez mélyen a bugyellárisba kell nyúlnia, ugyanis több mint 205 millió forintot érnek a kiszemelt földek.

Szóval, köszönjük, Miniszter Úr! Tényleg jól halad a kérges tenyerű helyi kis és családi gazdálkodók földhöz juttatása.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »