Merz nincs meggyőződve arról, hogy megállapodás születik Trump béketervéről

Merz nincs meggyőződve arról, hogy megállapodás születik Trump béketervéről

Friedrich Merz német kancellár vasárnap kijelentette, hogy „szkeptikus” azzal kapcsolatban, sikerül-e megállapodásra jutni Donald Trump amerikai elnök 28 pontból álló, az ukrajnai háború befejezésére vonatkozó tervéről november 27-ig. Trump ugyanis ezt a határidőt szabta meg Kijevnek – tájékoztat a TASR az AFP hírügynökség jelentése alapján.

  „Egyelőre nem vagyok meggyőződve arról, hogy a megoldások, amelyeket Trump elnök kíván, megvalósulnak a következő napokban”

– mondta Merz a G20-csoport dél-afrikai Johannesburgban tartott csúcstalálkozóján. Egyúttal hozzátette: „szkeptikus, hogy ilyen eredmény elérhető-e a jelenlegi nézeteltérések fényében”.

Közben a svájci Genfben tárgyalások zajlanak az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketervezetről. Az USA csütörtökön mutatta be ezt a tervet Kijevnek. Szövegét a világsajtó is közzétette, és többek között azt feltételezi, hogy Ukrajna átengedi Oroszországnak az egész Donbászt, és kötelezettséget vállal arra, hogy hadseregének maximális létszáma 600.000 fő lesz, és soha nem lép be a NATO-ba.

Hírdetés

Genfben Nagy-Britannia, Franciaország és Németország, valamint Ukrajna képviselői gyűltek össze. A médiajelentések szerint az amerikai felet Marco Rubio külügyminiszter és Steve Witkoff, az USA elnökének különmegbízottja képviselheti. Daniel Driscoll, az amerikai védelmi minisztérium szárazföldi erőkért felelős titkára szombaton érkezett meg Genfbe.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy bármely hiteles és fenntartható béketervezetnek mindenekelőtt meg kell állítania a gyilkolást és véget kell vetnie a háborúnak, miközben nem szabad elvetnie egy jövőbeli konfliktus magvait.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: AP Photo/Ebrahim Noroozi


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »