Merz: az iráni rezsim a végnapjait éli

Merz: az iráni rezsim a végnapjait éli Mészáros Richárd2026. 01. 13., k – 10:34

Végnapjait éli Irán jelenlegi vezetése Friedrich Merz német kancellár szerint.

„Ha egy rezsim csak erőszak alkalmazásával tud pozícióban maradni, akkor gyakorlatilag már elveszítette a hatalmát. Úgy gondolom, hogy a teheráni rezsim utolsó napjainak lehetük épp tanúi” – jelentette ki Merz kedden a dél-indiai Bengaluruban tett látogatásán.

Hírdetés

A német kancellár úgy fogalmazott: az iráni nép fellázadt a jelenlegi rezsim ellen. Reményét fejezte ki, hogy a konfliktust békésen tudják majd rendezni, és úgy vélte, ezt „a mollák rezsimjének is meg kellene értenie”.

Irán ügyében Németország egyeztet az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával. A külügyminisztereik arról tanácskoznak, hogyan lehetne Iránban biztosítani azt, hogy az országban legitim új kormányzat kerüljön hatalomra békés úton – mondta el Merz.

A német kancellár már hétfőn éles szavakkal elítélte, hogy az iráni biztonsági hatóságok erőt alkalmaznak a békés tüntetőkkel szemben. Merz szerint a biztonsági erők fellépése „aránytalan és brutális”. Keddi nyilatkozatában ismét aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „a Forradalmi Gárda egyre erőszakosabban lép fel a tüntetőkkel szemben”. Merz azt követelte, hogy „a molla-rezsim azonnal hagyjon fel az erőszak alkalmazásával”.

Az oslói székhelyű Iran Human Rights (IHRNGO) emberi jogi szervezet adatai szerint legkevesebb 648 ember vesztette életét azóta, hogy két héttel ezelőtt kirobbantak a tömegtüntetések. A tiltakozás eredetileg a növekvő infláció miatt kezdődött, de hamar országos kormányellenes megmozdulássá alakult át. Az őrizetbe vettek száma meghaladja a tízezret.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »