Annak idején a Szovjetunióban is volt három T – támogatott, tűrt, tiltott -, de a tiltott szélesebb volt.
Még a teljesen politikamentes dolgokban is. Emlékszem, egyszer 1982-ben egy “szocialista” ifjúsági társaságban egy keletnémet ifjú hozott magával valami színes magazint, azt pedig két szovjet srác nézegetni kezdte. Eleve már a magazin is csillagászati szinten volt a szovjet folyóiratokhoz képest: a szovjet könyvkiadásban egyedül a fontos, ünnepélyes ideológiai kiadványokban és még a festményreprodukciókat tartalmazó könyvekben alkalmaztak színvonalas nyomdai technikát, minden másban a II. vh. előtti szint volt a divat, azaz rossz minőségű papír, csúnya betűtípus, s maximum 16-színű képek, de sokszor még ez se, csak szürke-árnyalatos képek. Ehhez képest a keletnémet lap csúcstechnológia volt.
Szóval lapozgatták az oroszok a magazint. Persze nagy része ideológiai cikkek voltak, de mivel ez ifjúsági lap volt, volt benne politikamentes rész is bőven, zene, divat, stb. S akkor jött a döbbenet: az egyik oldalon a divatrésznél későkamasz csaj teljes oldalon, handbra pózban, magyarul: meztelen felsőtesttel, saját kezével takarva a melleit. Az oroszok ledöbbentek “ez valami nyugati pornólap?”, mire a németek meg válaszoltak, “dehogy, ez a FDJ folyóirata” (az FDJ volt a keletnémet KISZ).
A Szovjetunióban teljesen elképzelhetetlen volt ilyesmi, egyszerűen ott ez még simán “tiltott” kategória volt, míg lám, az NDK-ban egyenesen “támogatott”.
Voltak tehát kemény eltérések az egyes országok között. A könnyűzenében a szovjet kultúrpolitika 3 dolgot engedett meg “támogatott” kategóriában a posztsztálini érában:
- hazafias ének, ez az tipus, hogy az öltönyös ember kiáll a színpadra mintha beszédet mondó párttitkár lenne, majd ott egy helyben állva énekel pl. a győztes honvédő háborúról, ikonikus alakja a zsidó Kobzon volt, aki önmagában egy jelenség volt, írtam is róla, íme,
- a hagyományos esztrád zene, fő alakja a máig aktív, ma már 74 éves Alla Pugacsova,
- a diszkózene, nagyjából a 70-es évek végétől.
Ezeken kívül a dzsessz és a trubadúr-ének már csak “tűrt” volt, de a rock az kategórikusan “tiltott”.
1981 volt, meg is kérdezte az iskolában egy srác a hivatalos személyt:
- Nálunk miért nincs rock?
- Mert okafogyott. A rock ugyanis a lázadás eszköze a nyugati kapitalista társadalom ellen. Ott rossz a társadalom, tehát a fiatalok lázadnak ellene. Nálunk viszont a társadalom már jó, hisz fejlett szocializmusban élünk, építjük a kommunizmust. Így nincs mi ellen lázadni. Ha pedig valaki mégis rockot csinálna, azzal a szocializmus ellen lázadna, ami a jó elleni lázadás lenne – magyarázta szabatosan a kérdezett.
Mindez a Mandiner cikke alapján villant az eszmbe, ott ismertetik egy német liberális szervezet álláspontját, mely szerint az AFD párt fő bűne, hogy “igyekszik elmozdítani a társadalmilag elfogadott diskurzus határait“, magyarul: a társadalmi közbeszéd egyszer és mindenkorra rögzítve lett, minden már jó, így vitázgatni felesleges, sőt ellenséges dolog.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
