Mert a zsidó mindent visz…

Elveszítheti világörökségi státuszát a belgiumi Aalst város karneválja, amelyen „régi antiszemita sztereotípiákra hajazó” bábukat vonultattak fel. A március 3-iki felvonulás élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket egy széf mellett pénzeszsákok és patkányok vettek körül.

Az UNESCO világörökségi bizottságának hivatala közölte, hogy az ügyet napirendre tűzik a bizottság következő, december 9-14-i kolumbiai ülésén, amelyen megfontolás tárgyává teszik az esetleges levételt az emberiség szellemi örökségét felsoroló listáról.

Az ENSZ Nevelésügyi, Oktatási és Kulturális Szervezetének pénteki közleménye hangsúlyozza, hogy elítéli „a rasszizmus, az antiszemitizmus, a muszlim- és idegengyűlölet minden formáját”. Audrey Azoulay főtitkár emlékeztetett arra is, hogy az aalsti karneválon nem először vonultak fel rasszista vagy antiszemita kocsik.

Hírdetés

A március 3-iki felvonulás élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket egy széf mellett pénzeszsákok és patkányok vettek körül.

A helyi zsidó szervezetek egyhangúlag ítélték el a karneválon bemutatott, „antiszemita ikonográfiát idéző” díszletet. Elítélte a zsidóellenes karikatúrát az Európai Bizottság és az UNESCO is, ez utóbbi állásfoglalásra szólította fel a belga hatóságokat.

A belga antidiszkriminációs hatóság szerint azonban a kocsival nem sértettek meg semmilyen törvényt, a karikatúrát nem motiválta rosszhiszeműség. A város vezetése is azt állítja, hogy a szervezőket nem vezérelte semmiféle rossz szándék.

Az aalsti karnevált, amelynek hagyományai a középkorig vezethetők vissza, 2010-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az UNESCO.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »