Merre tovább, Európa?

Tisztában lenni a képességek értékével éppen olyan fontos, mint szert tenni rájuk.
kínai mondás

A jog, közte a nemzetközi jog abszolútnak tételezésével kampányoló transzatlanti elit felettébb szelektíven értelmezi azt, hogy kinek mihez van joga és mikor. Ez nem meglepő, hiszen Carl Schmitt is megerősítette, hogy hegemón az, akire az adott jogszabályok nem vonatkoznak. Mindenki másra persze igen, és azok alkalmazását ki is kényszeríti. A saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a brüsszeli adminisztratív állam ellenünk foganatosított, jogállaminak becézett politikai támadásai milyen légből kapott állításokon, a tények teljes figyelmen kívül hagyásán alapulnak, mivel céljuk nem más, mint elrettentés, büntetés és fegyelmezés.

Itt van mindjárt a nemzetközi jog, aminek megsértése főbenjáró, megbocsáthatatlan vétségnek számít. Persze csak akkor, ha nem a transzatlanti elit követi el. Ez a fő érv az orosz–ukrán háborúban, amit 2022 februárja óta minden nap mindenkinek imamalomszerűen el kell ismételnie, ha nem akarja, hogy kiírják a szalonképesek közül. Ez nekünk, akik félszáz éves kiképzést kaptunk a vasfüggöny mögé kényszerítve, nem okoz nehézséget, rutinunk van ugyanis az üres szólamok ismételgetésében (élenjáró szovjet példa, a párt vezető szerepe, a munkás–paraszt szövetség stb.). Azt is észrevettük persze, hogy az unió teljes vezetése, bürokratúrája, tagállamainak többségével együtt hónapokon keresztül egy olyan tervet dédelgetett, majd terjesztett az unió tagállami vezetői elé, ami a nemzetközi jog egyértelmű semmibevételével elkonfiskálta volna az orosz állam európai, főleg belga bankokban letétbe helyezett vagyonát. Az amerikaiak erőteljes nyomása, kiegészülve a belga, olasz, cseh, szlovák és magyar ellenállással, végül meghiúsította az ügyletet. De ez nem teszi meg nem történtté Merz német kancellár és az unió élén álló másik két német kereszténydemokrata (?) Von der Leyen és Manfred Weber eltökéltségét a nemzetközi jog, a szerződések és a garanciák figyelmen kívül hagyására.

Hasonló a helyzet, ha az ENSZ hozzájárulása nélkül végrehajtott hadicselekményekről van szó. Az USA számtalan szuverén országot támadott meg, puccsolt meg, rabolta el vezetőit, legutóbb éppen 2026 első napjaiban Venezuelában. Ezek esetében semmilyen szankció, büntetőintézkedés bevezetésére nem került sor az egyébként olyan nagyon éber uniós bürokraták részéről. Küszöbön áll Grönland megszerzése is, vagyis elvétele Dániától, amit az USA kényszerkivásárlás, elfoglalás vagy esetleg erőteljes rákényszerítés révén valósít majd meg, és ami minden esetben a sziget amerikai katonai megszállását és nyersanyagainak amerikai kézbe vételét jelenti. Az oroszokkal szemben az amerikai védernyő mögül folyamatosan harci kürtöket fújó német, francia, brit és uniós vezetők a Grönland-kérdést mellőzik, fejüket a homokba dugják, és azt játszák, hogy mire onnan kiemelik, az USA meggondolja majd magát.

Az is lehet, hogy imádkoznak. Amire valljuk be, égető szüksége lenne egész kontinensünknek.

Európa ugyanis most kényszerül azzal a realitással szembesülni, amit elmulasztott azok alatt az évtizedek alatt, amiket egyfajta moralizálásba bújtatott álomvilágban való ringatózással töltött. Normális politikusok soha nem dőltek volna be annak a maszlagnak, hogy az USA baráti szívességből, esetleg emberbaráti szeretetből ingyen és bérmentve biztosítja a védelmünket, és nem fog velünk ezért nagyon súlyos árat fizettetni.

Most nyújtja be az első számlát.

Ehhez szükséges volt Európát elvágni Oroszországtól. Az USA az elmúlt harminc évben pozíciókat foglalt a Balkánon, kivásárolta és gyarmatosította Ukrajnát, kiprovokálta az orosz–ukrán proxiháborút, amibe belekényszerítette az Uniót és a NATO-t. Lengyel és balti csatlósaival, médiamunkásaival és komprádor szövetségeseivel, élén a brit háborús uszítókkal, megmérgezte és évtizedekre ellehetetlenítette az oroszokkal való normális érintkezést, miközben ők, Trumpelnökkel az élen, kölcsönös gazdasági előnyökön és a befolyási övezetek egymástól történő elhatárolásán alapuló megegyezést kötnek.

De ez sem elég ahhoz, hogy Európa tehetségtelen és ostoba vezetői kijózanodjanak. Szomorú látvány, ahogy Zelenszkij, aki egy harmadosztályú orosz–ukrán komédiásból lett Ukrajna elnöke, megmalmozza őket. Elhiteti velük, hogy az ő, mármint Zelenszkij vezetésével, az ukrán katonák élete árán, vagyis az utolsó ukránig harcolva, a nyugatiak pénzügyi segítségével legyőzhetik az oroszokat. Ígéret bolondnak öröm!

Mégis milyen szellemi szinten van az, aki ezt komolyan veszi? Az oroszokat akkor sem tudták legyőzni, amikor az USA még teljes mellszélességgel mellettük állt. Mire számítanak nélküle? Különösen úgy, hogy Oroszország mögött ott áll Kína. Idézem a kínai külügyminisztert, aki nyáron azt mondta az őt felbőszítő, semmirevaló Kaja Kallasnak, (aki nem tudom kinek a nevében és milyen felhatalmazással adja ki magát a nem létező közös európai külpolitika képviselőjének), hogy Kína nem engedheti meg magának, hogy Oroszország ezt a háborút elveszítse. A felállás tehát az, hogy az ukránok az európai „hajlandókkal”, más szóval öngyilkosjelöltekkel, vagyis az angolokkal (mintha 2016-ban nem léptek volna ki az unióból, úgy tüsténkednek), a franciákkal és a németekkel sorakoznak fel az oroszokkal, a kínaiakkal, az indiaiakkal és az észak-koreaiakkal szemben.

Sok sikert!

Az az üres fenyegetés, amivel a francia hőbörgők próbálkoznak, nemcsak nevetséges, de felettébb veszélyes is. Háborúra készülnek az ukránok oldalán az oroszok ellen, amihez égető szükségük van az amerikai fegyverekre, lévén nekik nincsenek, emellett az állítólagos orosz fenyegetés ellen sem tudnak amerikai támogatás nélkül fellépni. Közben olyan nyilatkozatokat adnak ki, ami szerint most már tényleg haladéktalanul nekilátnak a külügyminisztériumukban a válaszadásra való felkészülésnek. És amint felkészültek, hatásos és meggyőző választ fognak adni a Grönlanddal kapcsolatos amerikai szándékokra. Szerintem Trump és csapata most vagy rettegni, vagy inkább nevetni kezdett.

Szerintem az utóbbi valószínűbb.

Fel kell tennünk végre a kérdést: mit szednek a nyugat-európai polgárok, hogy 2015 óta tűrik, amit vezetőik velük tesznek?

Hogy a vihogó Starmer, Macron és Merz mit szedhetnek, azt láthattuk a Kijevet elhagyó vonatfülkében. Vagy Macron használt papírzsebkendőjén örömködtek?

Kép forrása: BBC