Mernyó Ferenc: A bunkó, vidéki szavazó – akinek a kormánypártok a győzelmet köszönhetik

Mernyó Ferenc: A bunkó, vidéki szavazó – akinek a kormánypártok a győzelmet köszönhetik

Hetek óta tartja magát a legenda – vérmérséklettől és liberális elhajlási faktortól függően különböző erősségű megfogalmazásban -, amely szerint a Fidesz a bunkó, műveletlen, vidéki – főleg falusi – szavazóknak köszönheti a (kétharmados) győzelmét.

Mindez jó magyarázatnak tűnt a főleg fővárosi, értelmiségi bázisú baloldali ellenzék bukására, a bukás miatti lelki vívódásának kezelésére – bár a Fidesz szavazóinak lebunkózása nyilván sérti mind a Fidesz megválasztott képviselőit és tagságát, mind a kormánypárti szavazóbázist. A minősítés pedig mindenféle alapot nélkülözött.

A kormányoldal lassan kezdett napirendre térni a téma felett, ahogy a téma is kezdett kikopni a közbeszédből a Kossuth téri – kormányellenes – tüntetők elfogyásával.

Ám Závecz Tibor – aki korábban a nyíltan balos Ipsos-t erősítette, majd megalapította a saját közvélemény-kutató cégét, a Zavecz Research-öt (milyen csodálatos magyaros cégnév!) – tegnap az ATV-n előrukkolt a tudományos farbával.

Závecz Tibor statisztikai alapú tudományos magyarázata szerint a Fidesz szavazóbázisában a Fideszre leadott országos átlaghoz képest 11%-kal magasabb a vidéki, elsősorban falusi, alacsony státuszú (értsd: iskolázatlan) szavazók – főleg nők – aránya. Ezzel Bodacz Balázs műsorvezető minden kétséget kizáróan bizonyítottnak látta a korábbi vélekedést, hogy “a Fidesz a bunkó, műveletlen vidéki szavazóknak köszönheti a győzelmét”.

Azoknak, akiket – főleg a nőket – sikerrel megfélemlített a Fidesz gyűlöletkeltő, migrációellenes kampánya. Merthogy őket érték el magasabb arányban a muszlim migránsok által Nyugat-Európában elkövetett állítólagos erőszakról szóló hírek a kormánypárti sajtón keresztül – élcelődött a műsorban a műsorvezető és vendége.

Hírdetés

Mintha Nyugat-Európában nem is követnének el a muszlimok az európai nők ellen erőszakot, de ha mégis, az elhanyagolható – ezzel kampányolni a kormányoldal részéről nettó gyűlöletkeltés.

Miközben csak Németországban egy év alatt 130%-kal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma. De a nők ellen a migránsok által elkövetett erőszakkal kampányolni nettó gyűlöletkeltés.

Éljen a haladó baloldal!

Azt a műsorvezető – de maga Závecz is – elfelejtette hozzátenni, hogy ez a statisztikai csoport nem túl jelentős, ezen belül is a 10-11%-os felülreprezentáltság legfeljebb 1-2 %-ot, azaz néhányszor tízezer többletszavazatot jelenthetett országosan a Fidesz mintegy 2,5 milliós szavazótáborában. Mondjuk annyit, amennyit a Juhász Péter vezette Együtt pártként országosan ÖSSZESEN kapott a pártlistájára. Vagy valamivel többet.

Sic transit gloria mundi…

The post Mernyó Ferenc: A bunkó, vidéki szavazó – akinek a kormánypártok a győzelmet köszönhetik appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »