Merkely Béla szerint a magyar helyzet egy szempontból egyedülálló a világon

Merkely Béla szerint a magyar helyzet egy szempontból egyedülálló a világon

Arról is beszélt a Semmelweis Egyetem rektora egy szakmai konferencián, hogy növekedett a koronavírus terjedésének kockázata.

Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta, hogy a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az intézkedések gyorsan hatottak, a nyitás után is stabilan alacsony volt a járvány terjedésének mértéke. Az elmúlt két hétben viszont minden megyében jelentősen nőttek ezek a járványügyi jelzőszámok – hívta fel a figyelmet.

Azt mondta: a vírus nem változott, lényeges mutációt nem látnak a szakemberek. Ugyanakkor kiemelte: az első hullám abban jelentősen különbözött a mostani második hullámtól, hogy akkor nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya. Most a pozitív esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki, de a vírus egy idő után átterjed az idősekre is, ezért is kiemelten fontos a maszkhasználat – figyelmeztetett.

Kitért arra is, hogy a koronavírusnak Magyarországon nem volt harmincévesnél fiatalabb halálos áldozata, valamint európai összehasonlításban alacsonynak számít a magyar halálozási ráta.

Merkely Béla ismertette: a négy orvosegyetem által tavasszal, több mint tízezer ember bevonásával végzett országos szűrés alapján is azt állapították meg, hogy a vírus inkább az idős korosztályt érintette.

Hírdetés

Hangsúlyozta: fontos a szakmailag megalapozott és hiteles kommunikáció. A „vírusszkeptikus és maszkszkeptikus hozzáállás” nem segít. Közösségi összefogással győzhető le a járvány – szögezte le a rektor, kiemelve: a legfontosabb a megelőzés, a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

Szabó Gyula, a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram (MÁESZ) szakmai bizottságának tagja is megjegyezte: a koronavírus elleni védekezésben is a preventív gondolkodás az egyik legfontosabb. Elmondta: 2010-ben „korszakát meghaladó módon” új szakmai szemlélet született, amikor 76 szakmai szervezet vezetője, vezető tanácsadója elindította a MÁESZ-t. A tíz éve indult programban 1886 helyszínen, több mint 560 ezer állampolgár bevonásával, 7 millió vizsgálatot folytattak le 20 ezer szakember – háziorvosok, egészségügyi szakdolgozók, dietetikusok, védőnők – részvételével.

Az eseményen kiosztott programfüzetben azt írták: Magyarországon és a világon is egyedülálló kezdeményezés a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010-2020-2030. A MÁESZ fő célkitűzésea minél több vizsgálat elvégzésével az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése, a lakosság egészségi állapotának javítása.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »