Merkely Béla kitalálta, hogy vehetők rá a kétkedők az oltásra

Merkely Béla kitalálta, hogy vehetők rá a kétkedők az oltásra

A koronavírus semmit nem veszített az erejéből, és nagyrészt rajtunk is múlik, lesz-e szükség további korlátozó intézkedésekre – mondta el a Semmelweis Egyetem rektora a kormany.hu-nak adott interjújában. Merkely Béla legfeljebb lépcsőzetes nyitásra lát majd lehetőséget.

Különösen fontos, hogy betartsuk azokat a szabályokat, amelyek 2020 novembere óta meghatározzák a mindennapjainkat. Most nem lehet nyitni, inkább korlátozó intézkedésekre lenne lassanként szükség abban az esetben, ha nem tudjuk kordában tartani a számokat. Ám ez nagyrészt rajtunk múlik – hívta fel a figyelmet az orvos szakember. Hozzátette: ha betartjuk az összes szabályozást, amely arra szolgál, hogy a vírusfertőzés lehetőségét kizárja, akkor

talán nem lesz szükség újabb zárásra.

Merkely Béla szerint az egyetlen lehetőség a majdani nyitással kapcsolatban az úgynevezett lépcsőzetesség, úgy, hogy

Hírdetés

  • azok kapjanak nagyobb mozgási lehetőséget, akik már be vannak oltva, illetve
  • akik hat hónapon belül átestek a koronavírus valamilyen tünetegyüttesével rendelkező fertőzésen.

„Ebben az esetben némi mobilitás megindul a társadalomban, és valamelyest mindenképpen ösztökéli azokat a honfitársainkat, akik még gondolkodnak azon, hogy beoltassák magukat, vagy sem” – fűzte hozzá az SE rektora.

Kiemelte: ez nem egy öncélú rendelkezés. Az a célja, hogy megvédje valamennyi magyar állampolgárt a fertőzés esélyétől, sőt attól, hogy a járvány tovább terjedjen, még több áldozatot szedjen, hiszen látjuk, hogy a koronavírus semmit nem veszített az erejéből – figyelmeztetett Merkely Béla.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »