Merkelt és Seehofert is kiosztotta a német alkancellár

Megelégelte a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke a konzervatív koalíciós partnerek vezetőinek hetek óta tartó vitáját: Sigmar Gabriel alkancellár minden eddiginél keményebb szavakkal utasította rendre Horst Seehofer bajor kormányfőt, a CSU elnökét és Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét. A politikus a Spiegel Online hírportálnak adott pénteki nyilatkozatában figyelmeztetett, hogy a konzervatív pártszövetségben az európai migrációs válság kezelése körül kialakult konfliktus veszélyezteti a kormány cselekvőképességét.

A „kölcsönös zsarolás” és egymás „szidalmazása méltatlan és felelőtlen” – mondta Sigmar Gabriel a Spiegel Online-nak. Megjegyezte, hogy Seehofer és Merkel veszekedése „normális körülmények között is bizarr hatást keltene”, most viszont „a menekültek tömeges bevándorlása” révén keletkezett helyzetben egyenesen „a kormány cselekvőképességét veszélyezteti”. A konzervatívok viselkedése felelőtlen, mert még inkább elbizonytalanítja az embereket, és erősíti a félelmet attól, hogy nem sikerül megoldani a válságot.

„Minél tovább tart a konzervatív uniópártok vitája, annál többen fordulnak el a politikától, és annál nagyobb teret nyernek a jobboldali radikálisok”

– mondta az SPD elnöke. A „kiérleletlen javaslatok és álviták” helyett inkább dolgozni kell, végre kell hajtani a menekültügyi rendszer hatékonyságának növelését szolgáló reformokat, fel kell gyorsítani a menekültügyi eljárásokat és a védelemre szoruló menedékkérők integrációját, a védelemre nem szoruló kérelmezőket pedig gyorsan haza kell toloncolni – mondta Sigmar Gabriel.

Hármasban fognak tárgyalni

Hírdetés

Horst Seehofer és pártja a menekülthullám csillapítását és a menedékkérők beáramlásának fokozott ellenőrzését követeli. Konkrét intézkedésként elsősorban a tranzitzónák létrehozását sürgetik, és elvárják Angela Merkeltől, hogy a menekültválságban alkalmazott retorikája megváltoztatásával világosan jelezze, hogy Németország nem tud már több embert befogadni.

A bajor kormányfő vasárnapig adott haladékot a szövetségi kormánynak az irányváltásra. Seehofer szombaton tárgyal Angela Merkellel, vasárnap pedig Sigmar Gabriellel hármasban folytatják a válságtanácskozást. Seehofer nem hajlandó cáfolni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a CSU akár a pártszövetségi kapcsolatot is felbonthatja a CDU-val, és kivonulhat a kormánykoalícióból, ha nem sikerül megállapodásra jutni a hét végén.

Seehofer nem járna jól a kiugrással

A legtöbb elemző és megfigyelő szerint Horst Seehofer nem menne sokra, ha valóban szakítana a testvérpárttal és kiléptetné pártját a koalícióból, viszont sokat veszítene befolyásából, hiszen a CDU és az SPD a bajor konzervatívok nélkül is kényelmes parlamenti (Bundestag-) többségre támaszkodó kormányt tudna alakítani, Seehofer pedig nem egy koalíciós párt nagy hatalmú vezetőjeként, hanem a többi 15 tartomány vezetőjéhez hasonlóan korlátozott érdekérvényesítő képességgel rendelkező szereplőként vehetne részt az országos politikában.

Valószínűbbnek tűnik, hogy valamilyen megoldásra jutnak majd a szombat-vasárnapi berlini megbeszéléseken. Várhatóan a tranzitzónák ügyében is kompromisszumot kötnek. A CDU és a CSU ugyan kezdettől fogva egyetért az ügyben, de az SPD elutasítja a konzervatívok eredeti elképzelését, amely szerint a tranzitzónák a határ térségében kijelölendő zárt övezetek, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező embereknek meg kell várniuk, hogy a hatóságok gyorsított eljárással eldöntsék, jogosultak-e ilyen kérelem benyújtására.

Az SPD szerint a tranzitzóna ebben a formában a menedékkérők bebörtönzését jelentené, ami elfogadhatatlan. Mindazonáltal a szociáldemokraták többször jelezték, hogy hajlandók a megállapodásra, mert a menedékkérők regisztrációja rögtön a határ térségében jó megoldás, hiszen így hamar ki lehet szűrni a védelemre nem szoruló kérelmezőket, de nem jelentheti azt, hogy a menedékkérőket őrizetbe veszik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »