Merkel üzent Le Pennek: ha rajta múlik, sosem lesz belőle elnök

Merkel üzent Le Pennek: ha rajta múlik, sosem lesz belőle elnök

Tüzes nyilatkozatváltás zajlott le tegnap Angela Merkel, német kancellár és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (NF) vezetője között. A kancellár fogadkozott, ha rajta múlik, a radikálisok nem kerülnek hatalomra Franciaországban, Marine Le Pen pedig nem lesz elnök.

Angela Merkel egy berlini francia iskolában tett látogatása során fejtette ki álláspontját egy esetleges Le Pen-elnökséggel kapcsolatban:

„Gondoskodni fogok róla, hogy más politikai erők mindig erősebbek legyenek, mint a Nemzeti Front.”

A kancellár az európai „szélsőjobb” erősödését is komoly problémának nevezte, amit „kezelni kell”.

„Láthatjuk, hogy vannak olyan politikai erők, amelyek rendkívül negatív retorikával nyilvánulnak meg Európáról”

– tette hozzá, utalva ezzel hazai konkurenseire, a német politika harmadik legerősebb pártjává vált, euroszkeptikus AfD-re.

„Biztosítanunk kell, hogy Európa egy olyan projekt marad, amit értenek az emberek”

– fogalmazott Merkel, majd hozzátette kedvenc irányelvét:

Hírdetés

„Jobb Európával,

mint Európa nélkül.”

Nem maradt szó nélkül

„(A kancellár kijelentése) beavatkozás a belügyeinkbe, ami Franciaországra nézve felháborító és megalázó, és egy kegyetlen igazságot jelez: hazánk Németország alárendeltje.”

Ezt már Marine Le Pen írta kemény hangú válaszában, amiben nem csak a német kancellárt, de hazája politikai elitjét is elég derekasan kiosztotta:

„(A francia kormány) nem fog tiltakozni a német kormányfő demokratikus belügyeinkbe való, otromba beavatkozása ellen.”

Hozzátette, szerinte a rendszerpártok évek óta arra használták föl az ilyen külföldi nyomásgyakorlást, hogy fönntartsák a status quót és megőrizzék a saját hatalmukat, ahelyett, hogy a francia emberek akaratát érvényesítenék.

„A Nemzeti Front az egyetlen mozgalom, amely a francia nép érdekeit tartja szem előtt”

– emelte ki a politikus.

A radikális pártelnöknek egyébként nem jött rosszul a személyét ért kancellári támadás, hiszen a múltban számos alkalommal hangsúlyozta, hogy az európai politikában ő kíván lenni az „anti-Merkel”, a közvélemény-kutatók szerint pedig jó esélyei vannak rá, hogy 2017-ben megszerezze a köztársasági elnöki pozíciót, de legalábbis bekerüljön a küzdelem döntő fordulójába. A német politika vezetőjének csapásai így pont azt a képet erősítik, hogy Le Pent valóban érdemes komolyan venni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »