Merkel már nem ura a helyzetnek

A németek túlnyomó többsége a kormány menekültpolitikájának hirtelen változásaiból azt a következtetést vonta le, hogy Angela Merkel kancellár nem ura a helyzetnek – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

Az Emnid közvélemény-kutató intézet adatai szerint a német lakosság 69 százaléka úgy véli, a kancellár elveszítette az ellenőrzést a kormány menekültpolitikájának formálása felett. Különösen erős ez a vélemény a szociáldemokrata párt (SPD) szavazóinak körében, ahol 70 százalék gondolja azt, hogy a kancellár már nem tudja irányítani a folyamatokat. A CDU–CSU pártszövetség szavazótáborában is erős ez a véleményáramlat, a konzervatív uniópártok támogatóinak 50 százaléka tapasztal kontrollvesztést a kancellárnál az N24 hírtelevízió megbízásából készült felmérés szerint.

A német belügyi tárca az utóbbi napokban több hirtelen fordulatot mutatott be a menekültpolitikában. Alig huszonnégy órával azután, hogy múlt csütörtökön a koalíciós pártok vezetői megállapodtak egy sor intézkedésben, a tárcavezető Thomas de Maiziere felvetette, hogy korlátozott jogokkal járó, úgynevezett oltalmazotti státust kellene adni a szíriai menedékkérőknek, és kiderült, hogy erre vonatkozóan már utasítást is adott a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnak (BAMF).

De Maiziere szigorításra kényszerítené Merkelt?

Hírdetés

A belügyminiszter az SPD tiltakozása miatt végül visszavonta az utasítást, a napokban viszont az is kiderült, hogy adott egy másik utasítást is a BAMF-nak a szíriai menedékkérőkkel kapcsolatban, amely arról szólt, hogy a hivatal szakítson az augusztus óta követett gyakorlattal, és ismét vizsgálja meg, mely uniós tagország az illetékes az adott menedékkérő ügyében. Kiderült az is, hogy a kancellár és a kancelláriaminiszter hivatalosan nem kapott tájékoztatást egyik utasításról sem.

A politikai elemzők egy része szerint mindez arra utal, hogy az úgynevezett nyitott határok politikájához kezdettől fogva kétkedően viszonyuló belügyminiszter nyomás alá helyezi a kancellárt. Vannak, akik belső hatalmi harcként értelmezik a folyamatokat. Megjelent egyebek között az a feltételezés, hogy Thomas de Maiziere és Wolgfang Schäuble pénzügyminiszter a háttérben minden erővel arra törekedik, hogy irányváltásra, a menekültpolitika radikális megszigorítására kényszerítse Merkelt.

Folytatják a szigorításokat?

Ezzel összefüggésben emlegetik Schäuble egy szerda esti beszédét, amelyben a pénzügyminiszter lavinához hasonlította a menekülthullámot, és azt mondta: lavinát akár egy kissé óvatlan síző is elindíthat azzal, hogy a lejtő tetején megmozgat egy kis havat, ami akár úgy is értelmezhető, hogy a miniszter szerint Angela Merkel bizonyos nyilatkozatai és gesztusai vezettek a menekülthullám augusztus vége, szeptember eleje óta tapasztalható fölerősödéséhez.

Mások szerint viszont mindez túlzás, és a kancellár azonnal menesztené bármelyik miniszterét, ha úgy érezné, hogy aláássa a kormány politikáját, ráadásul Thomas de Maiziere-t – aki kezdettől fogva, 2005 óta tagja a Merkel-kormányoknak – a legszorosabb szövetségesei között tartják számon. Inkább arról lehet szó, hogy a kancellár folytatni kívánja az október végén életbe lépett menekültügyi reformcsomaggal kezdett szigorításokat, de az ilyen irányú kezdeményezéseket nem személyesen tálalja a nyilvánosságnak és a törvényhozás – a Bundestag és a tartományi kormányokat képviselő Bundesrat – pártjainak. Ez egyebek mellett azért lehet célszerű, mert Angela Merkelnek saját pártja, a CDU mellett szinte az összes többi pártra is szüksége van nagyobb szabású kezdeményezések keresztülviteléhez: a Bundesratban a Zöldekre, a Bundestagban és a kormányban az SPD-re, a konzervatív pártszövetségben pedig a bajor CSU-ra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »