Merkel: Legalizálni kell a migrációt

Törökországgal együttműködve véget kell vetni az illegális bevándorlásnak a görög–török uniós külső határon, és „legalizálni kell a migrációt” – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.

A konzervatív CDU elnöke a bajor testvérpárt (CSU) vezetőjével, Horst Seehoferrel a pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültek bevándorlásának legalizálására azért van szükség, hogy az Európai Unió és Törökország meg tudja osztani egymás között a Törökországba érkezett kétmillió menekült ellátásának terhét.

Hírdetés

Az elképzelés szerepel a Merkel és Seehofer vezetésével vasárnap kidolgozott közös kezdeményezéseket bemutató állásfoglalásban is, amely szerint mielőbb össze kell hívni egy EU–Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egy „legális menekültkontingens” áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.

A kancellár a német iparvállalatok szövetségének (BDI) keddi berlini konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta: ha sikerül elérni egy kontingens legális áttelepítését, „ragaszkodni kell a terheknek a tagállamok közötti méltányos megosztásához, különben nem fog működni a rendszer”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »