Merkel kioktatta Orbánt – válaszul el kellene küldeni neki az összes rajtunk élősködő határsértőt

A Bernben tartózkodó német kancellár visszautasította Orbán Viktor magyar miniszterelnök brüsszeli kijelentését, miszerint a menekültek áradata nem európai, hanem német probléma – jelentette a svájci fővárosból a dpa német hírügynökség.

A dpa idézte Angela Merkelt, aki a svájci államfővel lezajlott találkozóját követően hangsúlyozta: "Németország azt teszi, amit erkölcsileg és jogilag meg kell tennie. Nem többet és nem kevesebbet." "Olyan problémáról van szó, amely valamennyiünket érint" – fűzte hozzá.

A német kancellár a dpa szerint figyelmeztette Magyarországot a háborús, illetve polgárháborús menekültek védelmét előirányzó genfi konvenció betartására.

"A menekültekre vonatkozó genfi konvenció nemcsak Németországban érvényes, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamában" – fogalmazott Merkel, hozzátéve: az elv az, hogy azoknak kell védelmet kapniuk, akiknek védelemre van szükségük, ezt pedig valamennyi európai államnak tiszteletben kell tartania.

A magyar miniszterelnök délelőtti brüsszeli sajtóértekezletén a Magyarországon, illetve Budapesten tartózkodó menekültekkel kapcsolatban a többi között azt mondta: ez nem európai, hanem német probléma, mert senki nem szeretne Magyarországon maradni, mindenki Németországba akar menni, de Magyarországnak kötelessége regisztrálni őket.

Merkel erre a kijelentésre reagált, utalva arra is, hogy mindebben egyetértett Francois Hollande francia államfővel is, akivel telefonbeszélgetést folytatott.

Hírdetés

A német hírügynökség kiemelte azt is, hogy Merkel és Hollande egyetértett a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer bevezetésében is, amit – emlékeztetett a dpa – Magyarország és néhány más tagállam mindeddig mereven elutasított.

Odamondott a frakcióvezető is

A német konzervatív CDU/CSU frakcióvezetője szerint továbbra is érvényes a menekültügyet az Európai Unióban szabályozó dublini rendelet, és azt nem lehet megkérdőjelezni. Mint mondta, ha Magyarország megkérdőjelezi Dublint, akkor komolyan el kell beszélgetnünk az Európai Unió állapotáról".

Volker Kauder csütörtökön Berlinben a frakció elnökségének ülése után a Reuters hírügynökség német nyelvű online felületén megjelent beszámoló szerint azt mondta: "ha Magyarország megkérdőjelezi Dublint, akkor komolyan el kell beszélgetnünk az Európai Unió állapotáról".

Hozzátette: nincs oka arra, hogy általánosságban bírálja Magyarországot. "Semmilyen formában nem lehet arról beszélni, hogy Európa-ellenesek lennének" a magyarok. Sokkal inkább arról kell beszélni, hogy egyes uniós tagországok bejelentették, egyáltalán nem fogadnak be menekülteket – hangsúlyozta a CDU/CSU frakcióvezetője.

A dpa hírügynökség német hírportálokon ismertetett jelentése szerint Volker Kaude aláhúzta: "Dublin hatályos", és éppen "ezért téves a magyarországi kijelentés", miszerint a menedékkérők befogadása német probléma.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »