Merkel hazaárulása: A ‘menekültek’ által gyarmatosított Németország valódi arca

Merkel hazaárulása: A ‘menekültek’ által gyarmatosított Németország valódi arca

A német kormány előre felvásárolta a ‘menekültszállásnak’ szánt ingatlanokat – már 2011-től …

– a Gatesofvienna nyomán

Régen turistaparadicsom, ma szemétlerakó. A ‘menekültek’ által gyarmatosított Németország valódi arca

A német kormány már 4 évvel azelőtt elkezdte felvásárolni az ingatlanokat menekültszállások céljára, mielőtt Merkel meghívta az egész harmadik világot Európába … Vajon mit tudtak már akkor is az EU bürokratái?

Ez a történet egy lengyel családról szól, akik vettek egy szállodát Bajorországban — csak azért, hogy azután kénytelenek legyenek eladni a kormánynak, hogy az menekültszállóvá alakítsa.

A német közéleti klíma

A német bíróságok “gyűlöletbeszédért” 1200 € büntetést is kiszabhatnak. Ez az, amiért a németek nagyon óvatosak. Nem szólnak semmit, miközben nézik a káoszt, a szemetet; és a nyitott ajtókat és ablakokat a menekülttáborokban, miközben saját otthonaikat kénytelenek takarékosan fűteni.

Egy évvel ezelőtt még fent volt egy térkép az interneten, amely mutatta, hogy hol vannak a menekültszállók. Ezt mára eltávolították. Állítólag azért, mert segítette a PEGIDA-t. (A német baloldal mindent elkövet, hogy szélsőjobboldali szervezetként állítsa be a főként középosztálybeli patriótákból álló PEGIDÁT, amely kiáll az iszlamizáció ellen)

Hiú remények

Amikor az új lengyel tulajdonosok megvették a 200 éves házat az idilli bajor faluban, azt hitték, a paradicsomban vannak. Hotellé akarták alakítani, saját pékséggel, kávézóval és étteremmel. Ez a falu akkoriban rendkívül népszerű volt a turisták körében.

2016 júniusában még nem voltak menekültek a lengyel házaspár által megvásárolt egykori szállodában, de már fegyveres őr vigyázott rá, mert gyújtogatási kísérletekre számítottak. Csakúgy, mint 600 másik ingatlan esetében. A kormány jó előre tudhatta, hogy ezeket felgyújthatják majd – mivel arra kényszerítette a tulajdonosokat, hogy nagyon szigorú tűzbiztonsági építési szabályok szerint végezzék az akkor még folyamatban lévő felújítást.

Azt terjesztik, hogy a PEGIDA emberei azok, felgyújtják a menedékhelyeket. Hogy miért? Mivel ez Bajorország Németország legkonzervatívabb területe.

Németország a szemük láttára változott át muzulmán országgá

Ma már senki sem megy többé arra a környékre. Minden szállodát és a legtöbb nagy házat menekültszállóvá alakították át, és gyakorivá váltak a gyújtogatások. Bár a média ezt elhallgatja.

Németország a szemük láttára változott át muzulmán országgá: lopások, vandalizmus, és szemét lett a norma mindenütt.

Amikor nekifogtak a falu legnagyobb háza felújításának, azt hitték, boldogulni fognak – de 2011 körül Angela Merkel megváltoztatta politikáját.

2009-ben Merkel megnyerte a választásokat. 2010-ben kimondta, hogy a multikulti kudarcot vallott. 2011-ben pedig a német kormány aktívan keresni kezdett nagy házakat a bevándorlók részére. Eleinte az emberek nem értették, mi történik, mert akkor még nem voltak menekültek. Az arab tavasz éppen elkezdődött. Akkoriban még senki nem hallott semmit semmilyen menekültekről – a kormány mégis óriási erőkkel keresett ingatlanokat, hogy megvásárolja azokat menekültszállások céljára. Az emberek azon tűnődtek, hogy vajon milyen menekültekre is gondolhat a kormány.

Hírdetés

2013-ban kezdődtek a tüntetések Ukrajnában, majd 2014-ben Putyin annektálta a Krímet, így mindenki úgy gondolta, ukránok lehetnek azok a híres menekültek.

Merkel szó szerint minden egyes kormányát eláruló szírt meghívott

Aztán a média hirtelen elkezdte harsogni, hogy Merkel szó szerint minden egyes szírt meghívott Németországba.

Eleinte az emberek nem tudták, hogy ez azt fogja eredményezni, hogy több százezer közel-keleti és afrikai (és mások) átkel a Földközi-tengeren és szárazföldi útvonalakon is elindulnak.

Honnan tudhatta előre a kormány? …

De ekkor egy kézenfekvő kérdés merült fel: honnan tudhatott a német kormány ennyire előre erről a bevándorlási hullámról? És ez az, amikor a propaganda beindult: azt hajtogatták az embereknek, hogy milyen csodálatosak is azok az újonnan érkezettek a nemzet és a német gazdaság számára.

SOROS MIGRÁNSOKAT SEGÍTŐ TÉRKÉPE MÁR 2012-ben AZ INTERNETEN

Ezek után kapta a lengyel házaspár az ajánlatot a kormánytól a szálloda megvásárlására. Ismertek más olyan tulajdonosokat is, akiknek nagy ingatlanjuk volt, és tőlük hallották, hogy őket is megkereste a kormány (a Menekültügyi Hivatal, BAMF). Azt mondták, hogy az összes nagy épületet menekültotthonná fogják alakítani.

Akkor nem voltak hajlandóak eladni a házat a kormánynak – ennek ellenére az emberek a városban többé nem beszélgettek velük, mivel azt hitték, hogy már megállapodtak. A városi tanács ellene szavazott, hogy ilyen létesítmények legyenek a városban.

Ekkorra az ingatlanok eladása a kormány számára nagyon jó üzletté vált, mivel a kormány a piaci ár négyszeresét fizette értékesítés vagy lízing esetén. Továbbá, ha bérbe veszik, akkor fizetik felújítást, a vízdíjat, a fűtést, az áramdíjat és a biztosítást. Nehéz volt nemet mondani az üzletre. Angela Merkel kormánya felvásárolta az ingatlanokat és az embereket.

Füstbe ment terv

Eleinte ez a lengyel család azt szerette volna – mint a környék többi lakója is – hogy a hely továbbra is egy turisztikai központ legyen, nem pedig menekültváros. Ott akartak élni. Valaha ez egy szép, csendes környék volt. A család komolyan elgondolkozott azon, hogy nyilatkoznak a sajtónak arról a nyomásról, amit a kormány gyakorolt a helyi hotelek tulajdonosaira.

Aztán jött a félelem: a környéken felgyújtottak egy olyan szállodát, mint az övék – amelynek tulajdonosa eladta az épületet a kormánynak. Állítólag a PEGIDA volt a tettes. Végül felfogták, hogy el kell adniuk. Eladni, és elmenni. Egyesek már bérbe is adták a lakásukat a kormánynak a menekültek számára.

A lengyel házaspár először egy egyéni vállalkozónak akarta eladni a házat, de hamar rádöbbentek, hogy a frissen felújított szálloda nem ér többet, mint pár évvel korábban, mikor még lepusztult és lakhatatlan volt. Senki sem akart ingatlant vásárolni a városban, ahol már befogadtak menekülteket. Ironikus, hogy a menekültek viszont el akarták hagyni a várost, hogy nagyvárosokba menjenek, és folyamatosan menekültek a vidéki területekről.

A házaspár ekkor megpróbálta bérbe adni a házat, de az ingatlanügynökségnek, amely kapcsolatba lépett velük, szerződése volt a kormánnyal. Az ügynökség a szemükbe hazudott, mert tudták, hogy az eladók nem akarnak ilyen ügyletbe belemenni. Amikor pedig szembesítették a hazugsággal az ügynököt, azt mondta, hogy „családja van és el kell tartania őket”.

Busszal hozták a “menekültek” mellett tüntetőket

Ezen a ponton az egész város azt hitte, hogy a hotelt már megszerezte a kormány. A közvélemény hevesen ellenezte a menekültek befogadását. Két éven át a tulajdonosok óriási stresszben éltek, attól tartva, hogy a házat felgyújtják. Az egész környéken felgyújtottak olyan házakat, mint az övék volt. A házakat, amelyeket két évig tartott felújítani az első tűz után, gyakran ismét felgyújtották. Állandóan két rendőrautó állomásozott az ő házuk mellett is anélkül, hogy kérték volna.

Eközben eltűnt az internetről az a térkép, amely feltüntette az összes menekültszállót Németországban. Valakik tüntetést szerveztek, hogy megmutassák, hogy az emberek támogatják a menekülteket: busszal hozták azokat a tüntetőket, akik feltartották az “üdvözöljük a menekülteket” feliratú plakátokat, írja Anne-Frank-Schule, Hanauból.

A diákokat pedig arra kérték, hogy írjanak menekültbarát jelszavakat lepedőkre és akasszák ki azokat az utcán.

A németek féltek kifejezni valódi érzéseiket ezzel a gyorsított bevándorlással kapcsolatban, különösen azután, hogy bevezetésre került a “gyűlöletbeszéd’ miatt kiszabható 1200 € bírság.

Ennek ellenére a lakosságot sokkolta az adófizetők pénzének pazarlása, és az újonnan érkezettek büntetlensége bármit is követtek el azok. A migránsok szemeteltek, eldobálták az élelmiszert, loptak (például elvették a dolgokat a boltból, de a rendőrség nem jött ki, ha hívták: a város inkább egyszerűen visszatérítette a boltnak a kárt az adófizetők pénzéből). A bevándorlók megtámadták a lakosságot is. Az emberek féltek elmenni vásárolni, vagy sétálni az utcán; a nők többé nem jártak sehova egyedül.

A közvélemény hevesen ellenezte a menekültek befogadását

Maga a városvezetés is erősen ellenezte, hogy a lengyelek eladják a szállodájukat a központi kormánynak. Viszont ők meg nem engedhették meg maguknak, hogy fenntartsák a hotelt vendégek nélkül – így kénytelenek voltak a polgármester-helyettessel aláíratni a kormánnyal kötött adásvételi szerződést – mert a polgármester nem volt hajlandó aláírni. A helyettes viszont aláírta.

A lengyel házaspár másnap elköltözött, írja a Dzsihádfigyelő.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »