Angela Merkel német kancellár nem tud lépést tartani Emmanuel Macron francia államfő európai uniós reformtörekvéseivel, így már akár azt is mondhatjuk, hogy ők ketten képviselik az úgynevezett kétsebességes Európát. Merkel soha nem volt még olyan gyenge, mint most.
Angela Merkel és Emmanuel Macron alapvetően különböznek egymástól: míg a német kancellár karrierje végén jár, a francia államfő az elején. Az előbbi kínkeservesen alakított kormányt, míg az utóbbi csupa energiával akarja megvalósítani hazai és uniós reformprogramját – kezdi elemzését Jens Thurau, a Deutsche Welle (DW) publicistája.
Merkel 2005-ös hatalomra kerülése óta igyekszik középre húzni az általa vezetett konzervatív CDU/CSU pártszövetséget. A vezetése alatt megszüntették a kötelező katonai szolgálatot és elfogadták a nukleáris energiatermelés beszüntetését Németországban.
Újra és újra
A néhány évvel ezelőtti óriási bevándorlási hullám idején a nyitott kapuk politikáját követte, amivel majdnem kettészakította az EU-t. Az eurózóna adósságválságra válaszul gondoskodott ugyan arról, hogy a bajba került dél-európai országokat megmentsék az északiak hiteleivel, de cserébe kőkemény megszorítópolitikát kényszerített az ottani kormányokra.
Újra és újra arra céloz, hogy szüksége van még négy év kormányzati felhatalmazásra, hogy megszabadítsa az EU-t a betegségeitől, és nem kétséges, hogy szeretne vezető szerepet játszani ebben. Csakhogy akadt itt egy kis gond. Macronnak konkrét uniós reformterve van, miközben Merkelnek nincs.
Nincs hatalma
És ez a kisebbik probléma, a nagyobb az, hogy ha lenne koncepciója, ahhoz aligha tudná megszerezni a saját pártszövetsége támogatását. Sőt vélhetően a nagykoalíciós partner szociáldemokraták (SPD) sem állnának mögé, miután Olaf Scholz pénzügyminiszter személyében olyan erős emberük van, aki elkötelezte magát elődje, a németet pénzét legendás elszántsággal védő Wolfgang Schäuble politikáának követése melllet.
Eközben Macron ugyanis fiskális kiegyenlítődést akar az eurózónában, ami azt jelentené, hogy gazdagabb országok támogatnák a szegényebbeket. Ezt kettejük áprlis 19-ei berlini csúcstalálkozóján is világossá tette – derült ki a Financial Times cikkéből, amely a tárgyalást követő sajtótájékoztatóról tudósított.
Szerény kompromisszum
Ezzel szemben a német vezető ugyanezen a sajtóeseményen azt hangsúlyozta, hogy a szolidaritás nem áshatja alá az eurózónás gazdaságok versenyképességét és szerinte az egyes országoknak továbbra is felelniük kell a saját pénzügyi kockázatukért. Más szóval nem támogatja az adósságmegosztást, a közös eurózónás kötvények kibocsátást.
Merkel szerint van esély a bankunió befejezésére, amelyben elszakítanák az egyes államok és a területükön bejegyzett bankok egészségtelen kapcsolatát – amelyben kölcsönösen egymást hitelezik, amíg valamelyikük csődbe nem megy magával rántva a másikat -, ám ez igen messze van Macron elképzelésétől, közös költségvetésről és eurózónás pénzügyminiszter kinevezéséről. A két vezető lényegében abban ért egyet, hogy az eurózónának „válságállóbbnak” kell lennie a jövőben.
Fotó: Aris Oikonomou/AFP
Horgony
Merkel mindig nyitottabb volt Európa reformjára, mint a saját pártja – folytatódik a DW cikke. Például amikor 2015-ben a német parlament szavazott a harmadik görög segélycsomagról, 63 konzervatív képviselő a nem gombot nyomta meg. Ha ma lenne egy ilyen voksolás, abba belebukna a kormány, miközben a kancellár mindig messzire elkerülte az ilyen drámai következményekkel fenyegető kockázatokat.
Ezért aztán azzal most szembesül, hogy gyengül a befolyása az EU alapját képező francia-német együttműködésben, hiszen sok mindenben megállapodhat párizsi partnerével, amiből azonban nem sokat tud elfogadtatni a berlini parlamentben. Ezért a következő hónapokban kialakulhat az a helyzet, hogy Macron nyomást gyakorol Merkelre az előrelépés érdekében és a német kancellár csak igyekszik követni a francia elnököt.
Vagy
Vagy visszautasíthatja kollégája vezető szerepét. A DW cikkírója szerint Merkelnek fontos az EU jövője, ezért elkeserítheti, hogy nincs elég politikai hatalma ahhoz, hogy előrelépjen az ezt szolgáló változtatásokban. Korábban nem látszott olyan gyengének, mint most. Talán annak árát fizeti meg, hogy soha nem tette világossá a német közvéleménnyel, mit tervez az EU-val. Lehet, hogy immáron túl késő ezt pótolni.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »