Merkel fogadja Orbánt, lehet tanulni belőle

Merkel fogadja Orbánt, lehet tanulni belőle

A választási kampányban, amely kampány az ellenzéki média aktív részvétele miatt legkevesebb négy évig tartott, egyfolytában azt a nyilvánvalóan fals információt hallhattuk, hogy a migráció álprobléma, a kormány hazugsága, amit gonosz csőnadrágos tanácsadók találtak ki kizárólag abból a célból, hogy eltereljék a figyelmet az oktatás-egészségügyben naponta milliószámra elhalálozott vemhes szurikátákról, tanárokról és csecsemőkről.

A haladó, függetlenobjektív médiamunkások nem győzték cenzúrázni a francia, német és angliai migránsok által elkövetett bűncselekményről szóló híreket, és közben gyöngyöző homlokkal, rögeszmésen ismételgetni, hogy nem szabad, sőt tilos gyűlölet kelteni; értsd megírni a zsidók és a keresztények ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekményeket, és aki megírja, hogy a nyugati politikusok által ránk erőszakolni kívánt migránsok számarányukhoz képest meglehetősen sok nőt és kisfiút erőszakolnak meg, azok ab start aljas lakájpropagandistákká válnak, akik a gyűlölet szimfonikus zenekarát dirigálják, és akiket egy normálisan gondolkozó demokratának kötelessége az első szembejövő kandeláberre fellógatni.

Okuljon csak az esetből a többi kollégája meg azok a vidékiek, akik a haladást a bűncselekményekről szóló hírek megosztásával szabotálják. A történet végét mindenki ismeri. A baloldali ellenzéki média csúfos vereséget szenvedett, a Fidesznek pedig lett nagyjából félmillió új szavazója, akik egészen a választás napjáig bujkáltak.

Bujkáltak, ugyanis nem meglepő módon féltek beismerni a közvélemény-kutatóknak, hogy ők, szégyen, nem szégyen, időnként bele-bele kukkantanak a cenzúrázatlan jobboldali sajtóba, és az ott látott hírek a legkevésbé sem arra sarkallják őket, hogy a lakóközösségükkel összefogva elkezdjenek Welcome Refugees! transzparenseket festegetni, sokkal inkább ahhoz éreznek kedvet, hogy a ballib újságokat összegyűjtsék, benzinnel lelocsolják, és a hatalmas tűzben gyönyörködve arról kezdjenek eszmecserét, hogy mennyire lélekemelő lesz, amikor a migrációt valódi problémának tekintő pártokra fogják tenni az ikszet a választáson.

Az illegális bevándorlás egyébként olyannyira nem álprobléma, hogy az elmúlt hetekben több európai vezető is kijelentette, hogy a migráció megállítása Európa legfontosabb megoldandó feladata. Európa vezetői olyannyira komolyan gondolták ezt a kijelentésüket, hogy jelenleg egymást követik azok a konferenciák, amelyeken azt próbálják meg kitalálni, hogy hogyan és miképpen lehetne megállítani az Európába igyekvő migránsokat, azaz a migrációt.

Ami a magyar ellenzék szerint és ellenzéki média szerint nem is igazi probléma, ellentétben az oktatás-egészségüggyel.

Hírdetés

Továbbmegyek: Angela Merkel váratlan és gyors lefolyású bukása is az állítólag semmilyen problémát nem jelentő migráció miatt fog heteken belül bekövetkezni. A két éve még Magyarországot fasisztázó, rasszistázó, nácizó nyugati politikusok pedig ma már a magyar miniszterelnökhöz fordulnak tanácsért.

Akik meg nem, azokat pedig vagy leváltották az állampolgáraik (Ausztria, Olaszország), vagy hónapokon belül le fogják váltani. A választópolgárok többségét ugyanis csak rövid ideig lehet átverni az előre legyártott migránssimogató propagandával. A választópolgárok ugyanis, miután megnézték/elolvasták a nyugati sajtóban dolgozó propagandisták által elkövetett hazugságokat, lemennek szépen az utcáikra, a tengerpartjaikra, a kávézóikba, a fürdőikbe, és azt tapasztalják, hogy az említett partok, fürdők és utcák már nem az övék, hanem olyan embereké, akik integrálódás helyett agresszíven próbálják rájuk erőltetni a saját kultúrájukat, vallási és népszokásaikat.

A választópolgárok pedig a haladó sajtó legnagyobb fájdalmára inkább hisznek a saját szemüknek, mint a progresszív szélsőliberális újságokban leírt hazugságoknak. A napokban Angela Merkel is találkozni fog Orbán Viktorral, miután a múlt hét végén sebtében összerántott, migrációs minicsúcsnak becézett válságtalálkozó csúfos kudarcot vallott. Európa legfontosabb problémájáról, a migrációról fognak tanácskozni. Ha Angela Merkelnek maradt egy csöpp esze is, akkor megfogadjai a magyar miniszterelnök tanácsait.

Ugyanis nincs több elvesztegetni való idő, valamint ezt diktálja a józan ész és a politikai racionalitás. Bármit is hazudozzon erről a Népszava, a 168 Óra, az Index, a Mérce, a HVG, a 444, a 24.hu és a többiek.

Apáti Bence – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »